Testvérek 6.fejezet

6.fejezet: Chanyeol

Kyungsoo:

– Chanyeol... – sóhajtoztam annak a bizonyos személynek a nevét, aki épp a nyakamba hajolva csókolgatta az érzékeny pontomat. Nyakát átkarolva próbáltam minél közelebb húzni magamhoz. – Szeretnéd most..? – kérdezte mély, rekedt hangján.

Nem tudtam mit válaszoljak, hiszen nem tartottam jó ötletnek, hogy tovább menjünk. A csókolózás még oké, de nem tudok többet elképzelni vele, mert nem vagyunk együtt, illetve ő nem érez irántam semmit sem, a testi vonzalmon kívül. Bár őszintén nem értem, hogy miért. Nincs bennem semmi vonzó se.

– Sajnálom... – mondtam neki halkan, mire ő elvált tőlem és egy gyér mosollyal az arcán megrázta a fejét jelezve, semmi baj. Lemászott rólam át a saját ágyába, elmotyogott egy szép álmokat és már aludt is. Elvileg.

Én csak kiterülve az ágyamon bambultam a plafont és gondolkoztam. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Egyáltalán miért kezdtem ki Chanyeollal? Neki csak arra kellek, hogy legyen kit csókolgatnia és valakit megdugnia.

Talán kilencedik második féléve óta tart ez a viszony köztünk. Éppen a zuhany alól jött ki, én pedig mentem volna be. Ahogy sétált velem szembe, nem bírtam levenni a tekintetemet kidolgozott hasáról. Végig borzongok még most is, ha rágondolok. Mikor ezt észre vette, csak vigyorogva nyomott a falnak és mart ajkaimra.

Nem történt több köztünk egy hosszú csókon kívül, mégis én akkor azt hittem több is lehet ebből. Naiv voltam.

***

- Hyung! – emelte fel a hangját Jongin, majd megcsókolt mindenki előtt! Ez nem normális! Nem elég, hogy nem hagy tanulni, ráadásul még le is smárol itt, mindenki szeme láttára! Tudják, hogy testvérek vagyunk! Mit fognak gondolni?!

Annyira ideges voltam, hogy csak felkaptam a cuccaimat és elindultam a kollégium felé. Sejtettem, hogy követni fog, de nem volt probléma, hiszen ezt amúgy is meg kell beszélnünk. Viszont arra nem számítottam, hogy elgyengülök és hagyom magamat.

Istenem... úgy hiányzott. Amióta Chanyeollal van köztünk ez a valami, hanyagoltam Jongint, mert tudom milyen akaratos és makacs. Nem akartam egyszerre mind a kettejükkel kavarni. Állj! Vagyis nem! Én nem akarok Jonginnal, a kisöcsémmel kavarni! Szedd össze magadat Kyungsoo!

Mikor azt mondta, hogy szeret, minden probléma ellenére, azt hittem elolvadok annyira édes volt.

Szerencsémre Chanyeol, pont időben nyitott ránk, mint mindig. Szeretem az időzítését. Mivel úgy gondoltam ezt meg kell beszélnünk Jonginnal, beleegyeztem abba, hogy nála alszok. Ma este megmondom neki, hogy álljon le, mert én nem akarok tőle semmit sem. Akármilyen bunkón hangzik, így lesz a helyes.

Miután megtanultam másnapra a leckét és beszélgettem egy picit Chanyeollal a holnapi történelem dolgozatról, összeszedve magamat öltöztem át pizsamába és mentem át Jongin és Sehun közös szobájába. Szinte remegő lábakkal álltam az ajtaja elé. Mit fogok neki mondani? Ez nem fog menni. Nem tudom neki megmondani.

– Hyung! – kiáltott nekem Jongin, majd amint beléptem a szobába a nyakamba ugrott és ölelgetett. Ledermedve álltam és gondolkozzam. Feladom! Nem tudom neki megmondani! Majd lesz valami, és kész! Amint ezt eldöntöttem megfutamodva bújtam az ágyába, miután meggyőződtem róla, hogy nem mozog benne semmi kaja maradék… Mikor mellém feküdt, végig borzongtam egész valómban. Olyan kínos, hogy ilyen hatással van rám szinte még egy kisgyerek.

Mivel nem akartam felé fordulni akármennyire erőltette, fogta magát és rám mászott, miközben lefogta a kezeimet. Fülig pirulva néztem igéző szemeibe, majd elgyengülve hunytam le a szemeimet, ahogy közeledett hozzám és viszonoztam finom, gyengéd csókját. Amikor elengedte kezeimet, átkaroltam a nyakát és hagytam, hadd mélyítse el az egyre hevesebbé váló csókunkat. Amint nyelve megtalálta az enyémet, lassan köröztünk egymás körül. Pólójába markolva sóhajtottam egyet, mert csípőjét nekem lökve dörzsölte össze ágyékunkat. Ez a fiú ezerszer jobban csókol, mint pár éve. A mozdulatai is sokkal érzékibbek… gyengédebbek…

– Kyungsoo… – nyögte a számba, közben megint lökött a csípőjével és ezt egyre gyakrabban ismételte meg, ami kisebb-nagyobb nyögéseket és sóhajokat csalt ki belőlem. – Ne csináld – toltam el magamtól vállánál fogva. Szemeibe nézve láttam hamarabb kellett volna szólnom, hiszen szemei vágytól csillogtak.

– Hyung… Szeretlek… – nyomta arcát a nyakamba. Szorosan magamhoz öleltem, ahogy megéreztem kis csókjait érzékeny bőrömön.

– Én is téged. – motyogtam el halkan. – Viszont aludjunk, mert holnap töri dolgozatot írok. – fordultam nehezen az oldalamra, így már nem rajtam terpeszkedett, hanem mellettem.

Szorosan egymáshoz bújva simogattuk egymást és puszilgattuk, míg nem nyomott el engem az álom. Régen aludtam ilyen jól, mint vele. Szinte elfelejtettem milyen is hatalmas, ölelő karjai között elaludni, majd felébredni.

Másnap reggel ugyan azok a meleg karok öleltek, mint este. Csak mosolyogva bújtam hozzá közelebb, majd kinyitottam szemeimet.

– Jó reggelt – néztem fel csillogó szemeibe és egy bátortalan csókot nyomtam telt ajkaira.

– Jó reggelt, Hyung – szorított magához annyira, hogy alig kaptam levegőt. Amint elengedett felültem törökülésbe. Végig futott rajtam a liba bőt, ahogy megcsapott a kellemetlen hideg.

– Egész nagy a tisztaság ahhoz képest, hogy te meg Sehun laktok itt – nevettem fel körbe nézve a kivételesen tiszta szobában.

– Csak miattad takarítottam ki – nézett fel rám a fiatalabb, miközben kitapogatva a kezemet kulcsolta össze ujjainkat.

– Örülök a megtiszteltetésnek – hajoltam meg röhögve és rá szorítottam puha kezére.

***

Annyira élveztem azt az estét Jonginnal. Másnap kevésbé voltam frusztrált és ideges. Mindent szépnek láttam és minden egyszerűen ment. Minden gond nélkül írtam meg a témazárót, majd utána mosolyogva baktattam le az ebédlőbe és ebédeltem meg Chanyeollal. Kibeszéltük milyen volt a dolgozat és mit csináltunk Jonginnal az este. Na persze nem mondtam el neki a csókolózós részt.

Erősen furdalt a lelkiismeret. Ez most azt jelenti, hogy megcsalom Chanyeolt? Vagy Jongint csalom meg?

Lassan teltek a napok. Amilyen jól indult mindig minden napom, olyan rosszul is végződött. Próbáltam elkerülni a két fiút, nem mertem a szemükbe nézni. Szégyelltem magamat amiatt, hogy nem tudom meg mondani egyiküknek sem, hogy fejezzük be.

– Hyung! Chanyeol! – ült le mellém és a magasabbik mellé Jongin, Sehunnal együtt, hatalmas vigyorral a képükön.

– Ma jönnek az újak a táncklubba, és elvisszük őket inni. Jöttök? – nézett ránk a pösze, mire Chanyeol helyettem is igent mondott.

Egy buli a kicsikkel? Még sose voltam inni velük. Vagyis, hogy pontosabban fogalmazzak, senkivel se voltam még piálni. Egyszer volt, hogy két dobozt sört becsempésztünk Channieval, és azt megittuk, de semmi komolyabb. Kíváncsi vagyok a részeg Jonginra…

You are too perfect: 2.fejezet

Mikor haza értem eldőltem az ágyamon, erősen gondolkozva azon, hogyan jöjjek rá Chanyeol gyengeségére. Akkor talán nem zavarna ennyire maga a jelenléte. Egyszerűen számomra felfoghatatlan az, hogy ennyire tökéletes.

Végül hosszas gondolkodás után feladtam, hogy bármi értelmeset is kitalálok ma, ezért inkább felkelve a vállamra csaptam egy törülközőt és a fürdőbe sétáltam halkan dudorászva. Levettem a koszos ruháimat, amiket bedobtam a mosógépbe, majd beálltam a meleg vízsugár alá lehunyt szemekkel. Próbáltam kitisztítani a gondolataimat.

Fürdés után, felvettem egy alsót, és úgy bújtam be a puha, illatos ágyamba. Ez a kedvenc napszakom. Amikor tisztán és gondok nélkül bújok be a frissen húzott ágyamba. Egy nagy levegőt véve szívtam magamba a kellemes mosószer illatot, és hunytam le a szemeimet. Ilyenkor nem érdekel semmi se és senki se.

Másnap reggel telefonom hihetetlenül idegesítő hangjára riadtam fel. Na igen. A reggelek… Azt hiszem nincs annál rosszabb része a napnak, mint mikor muszáj felkelned, és nincs sok választásod.

Miután kinyomtam a telefont, nagy nyöszörgések közepette ültem fel az ágyamban, majd kezdtem el nyújtózkodni. – Álmos vagyok… – motyogtam magam elé, majd erőt véve magamon kapcsoltam fel a villanyt és álltam fel. Ledobtam a ruháimat, és újakat elővéve öltöztem fel, majd kimentem a konyhába egy kávét csinálni.

Kész szenvedés volt elkészülni, mint minden reggel. Azonban a mai más volt, hiszen időben el tudtam indulni, és tizenöt perc késés helyett, csak öt perc késéssel rontottam be az első angol órámra. -Sahj...sajnálom, hogy késtem.. - lihegtem el a tanárnak, miután meghajoltam, majd a helyemre siettem. Levettem a kabátomat, elővettem a tanszereimet és leültem.

Néhány perccel érkezésem után, egy galacsin repült, egyenesen elém, a padra. Nem is kérdéses, ki az, aki ilyen tökéletes tud célozni… Kinyitottam a papírt és elolvastam mi van ráírva.

„Minden rendben van? :o Óra után megyünk reggelizni? Meghívlak. ^^” -egy nagyot sóhajtva gyűrtem össze a szemetet és dobtam a kuka felé, amibe persze, hogy pont nem talált bele… - Ahh istenem.. - dőltem a padomra és a kezembe temettem az arcomat.

Kicsengőkor, szinte másodpercre pontosan termett elém Chanyeol, azzal az idegesítő, hatalmas mosolyával. – Menjünk, Baekkie! -vállat vonva álltam fel, és zsebre dugott kézzel követtem a fiút, akinek közben be nem állt a szája. Azt hiszem ezt felírhatnám a „Chanyeol nem is tökéletes mert:” listámra. Be nem áll a szája.

Leérve a büfébe, kértem a szokásosat, majd leültem az asztalhoz és vártam, hogy Chan oda hozza nekem amit kértem. – Tessék Baekkie! – tette le elém a kaját, majd ő falatozni kezdte a puffasztott rizsét. – Miért ilyet eszel…? – néztem rá hatalmas szemekkel, számban egy fél fánkkal. – Mert szeretem. -vonta meg a vállát és tovább ropogtatta azt az íztelen vackot. Végül is, ha azt akarja enni, miért akadályozzam meg?

– Chanyeol! – állt mellénk az ének tanár. – Pénteken lesz egy kis előadás, amihez kéne gitár kíséret. Vállalnád? – mosolygott lágyan az idősebb férfi.

Most komolyan?! Gitár? Még gitározni is tud, ez a szerencsétlen?! Chanyeol egy apró bólintással egyezett bele, majd a tanár magunkra hagyott. –...komolyan, mihez nem értesz..? -motyogtam az orrom alatt, mire Chan egy kérdő pillantást tett felém. Csak megráztam a fejemet és átkarolva a sok kaját mentem el Mr. Tökéletes közeléből.

Kiváló tanuló, tud gitározni, a pletykák szerint pénzes családból származik, kedves mindenkivel, helyes is, magas is. Ezekkel szemben, nekem mim van? Szarul tanulok, folyton kések, nem tudok hangszeren játszani, elég szegény a családom és mi egy más.

-Bacoon~!! – kiáltott nekem egy igen ismerős hang, mire megfordultam, és abban a pillanatban csapódott nekem a bomba, a kis hiperaktív Minseok. – Már megint a Yoda miatt ilyen piros, és felfújt a képed? – vigyorodott el a kicsit alacsonyabb fiú. Megforgatva a szemeimet vontam vállat. – Sejtettem. – nevetett fel. – Mond mit akarsz, és hagyj. – léptem tőle távolabb egy fél lépést.

– Van számodra egy hírem, ami szerintem tetszeni fog. – húzta gonosz mosolyra a száját.

You are too perfect: 1.fejezet

– Park Chanyeol, gratulálok, még egy hibátlan dolgozat. – lengette meg a colos papírját a matek tanár. A magas fiú felállt egy önelégült mosollyal és kisétált az osztály elé, hogy átvegye a témazáróját, majd vissza ült a helyére, míg a tanár tovább osztogatta a dogákat. – Byun Baekhyun, hármas alá alá alá… – nyomta a kezembe a papírt a nő, mivel én szinte közvetlen előtte ültem.

Nem hittem a szememnek. Vagy négy napon keresztül tanultam az idióta anyagot, írtam össze mindent, feleltem le a falnak! És hármas?! Ez komoly?!

Tekintetemet Chanyeolra vezettem, aki mögöttem ült. A dolgozatát nézegette, hogy milyen tökéletesen válaszolt minden kérdésre…

Utálom ezt az embert tetőtől talpig. Rá nézek és hányni tudnék tőle. Az az undorító mosolya, hogy mindent tökéletes tud, hogy mindenhez ért…

– Te melyiket rontottad el Baekkie? – mosolygott rám fehér fogait kivillantva. – Nem mindegy? – grimaszoltam, majd előre fordultam. Mit érdekli, nekem hogy sikerült? Semmi köze sincs hozzá!

Miután kicsengettek beadtuk a papírokat, majd visszaülve a helyemre kezdtem el a füzetemet bújni, hogy mit rontottam el. Lassacskán megtaláltam az összes választ. Pedig én tényleg azt hittem végre jobb lesz mint Chanyeolé…

– Megyünk reggelizni, Baekkie? – állt mellém a felhő karcoló azzal az idióta füleivel. – Ha te fizetsz. – vontam meg a vállamat felkelve a kemény székről. Még így, emelt talpú cipőben is alig érek a válláig. Nem lehet, hogy neki is belül meg van emelve a cipője, azért ilyen magas? Egyáltalán ember nőhet ekkorára? Biztos valami plasztikai műtéte volt… Lehet azért ilyen szépek a szemei. – Fizetek, mint mindig. – indult el, ki a teremből, míg én követtem. Viszont hamar meguntam, hogy mögötte megyek, így gyorsabbra véve lépteimet próbáltam elé kerülni. Egyre hosszabbakat léptem, és egyre szaporábban. Már csak pár lépés és megvan…

Annyira koncentráltam arra az egy méterre, hogy nem vettem észre, hogy egy teljesen random lyuk van a földön, amiben gyönyörűen elbotlottam és nyaltam fel a koszos padlót.

Na igen. Ez a te formád Byun Baekhyun… – Úristen Baekkie! Jól vagy? – guggolt mellém a colos aggódó tekintetével. Ha megint így mer nézni rám, betöröm a csinos kis orrát. – Jól. Csak menjünk már. – álltam fel idegesen leporolva magamat, majd előre indultam az ebédlőbe. Végül is nyertem, hiszen most Chanyeol követ engem és még ő is fizeti a kajámat.

– Egy szendvicset kérek, egy csokis kókuszos tejet, meg egy pogácsát. – néztem vigyorogva a colosra, aki minden ellenvetés nélkül vette meg nekem amit kértem. – Te nem eszel semmit sem? – néztem rá kérdőn miután leültünk egy asztalhoz enni. – Nem vagyok éhes. – vonta meg a vállát, és lehunyta a szemeit.

Elegem van ebből a gyerekből! Biztos azért vett nekem, hogy itt menőzzön a pénzével! Hogy mutassa, én nem érek semmit sem! Nagyon felhúz! – Már én se vagyok. – álltam fel a kezemben a tejemmel, és ott hagytam a magasabbikat aludni. Nem érdekel. Azt csinál amit akar.

Iskola után haza felé tartva összefutottam Chanyeollal, aki épp egy idős nénit segített át az út testen, mert túl nehéz volt a táskája a nőnek.

Azt hiszem itt telt be a pohár! Találni fogok valami hibát Mr. Tökéletes Park Chanyeolban!

Testvérek: 5.fejezet

5. fejezet: Figyelj rám!

Jongin pov:

-Hyung! -kiabáltam Kyungsoonak, aki épp egy rakás könyvet vitt egy asztalhoz, a könyvtárban.

– Mit akarsz, Jongin? – sóhajtott egy nagyot, és a könyveket egy asztalra dobta. Csoda, hogy nem szakadt be a bútor teteje! Nem értem, hogy bír ennyi könyvet hurcolászni ide oda… – Sehun ma a barátnőjénél alszik. Nem alszol nálam? – ültem fel az asztal tetejére, és végig nyalva alsó ajkamat néztem az idősebbet vigyorogva. -Nem. – vágta rá, rám se hederítve. – De Hyuung~ Kérlek! Már vagy két hónapja nem aludtunk együtt. Még otthon se. – biggyesztettem le az ajkaimat, hátha meghatom kivételesen.

– Tanulnom kell. – nézett végre fel rám, félszemmel, egy pillanatra. Szinte rögtön utána megint egy fizika könyv sorait kezdte el bűvölni. Utálom, amikor ennyire semmibe vesz! Már nem vagyok kisgyerek aki folyton hülyeségekről beszél! – Tanulj. Én azt mondtam este gyere át aludni.

– Jongin, nem. Nincs erre időm! – förmedt rám hirtelen, mire ránk kapta a tekintetét szinte mindenki aki körülöttünk ült. – Jó, bocsi…. – haraptam alsó ajkamba és inkább leszálltam az asztalról, és kimentem a helységből.

Kezd elegem lenni! Amióta Soo-hyung kollégista lett csak a tanulás számít neki. Eltelt több mint három év. Mikor beköltözött az iskolai kollégiumba, minden hétvégén haza jött, és minden idejét nekem szentelte akkor. Mindig mondta mennyire hiányzom neki, hogy mennyire örülne, ha ott lennék vele az iskolában… Csak miatta mentem abba a középiskolába ahova ő. Csak miatta akartam én is kollégiumba élni. Nem utolsó sorban pedig, csak miatta vettem rá Sehunt és a szüleit, hogy ő is ide jelentkezzen.

Viszont amióta itt vagyok nem érdeklem. Pedig már bőven eltelt négy hónap az évnyitó óta. Amikor megyünk haza nem szól hozzám, csak a könyveit bújja, amikor otthon keresem sose ér rá, amikor az iskolába vagy a koliban keresem, akkor is mindig dolga van. Nem értem. Még csak harmadikos. Miért kell ennyit foglalkoznia a tanulással? Miért nem velem foglalkozik?!

A könyvtárból az utam a tánc klub termébe vezetett, ahova jártam Sehunnal. Most nem volt semmilyen foglalkozás ott, viszont azon helyen mindig meg tudok nyugodni. Csend van, és ismerős, jó illat. Ott át tudom gondolni a problémáimat. Azt hiszem már az évnyitó óta, mióta először voltam ebbe a terembe, ez lett a kedvenc helyem, mint Hyungnak a könyvtár.

Mikor beléptem a terembe, magamba szívtam az illatát, és egy enyhe mosollyal az arcomon feküdtem el a hideg padlón.

Őszintén nem tudom miért viselkedik így Hyung. Értem én, hogy fontos neki az iskola, de én már nem vagyok az? Vissza akarok menni az időbe, amikor még minden időnket együtt töltöttük, amikor együtt fürödtünk és aludtunk… és csókolóztunk…

-Hyung… mi történt veled? – néztem a plafonra, majd behunytam szemeimet.

-Jongin-ah! Mit depizel itt? – éreztem meg a hanggal párhuzamosan egy hirtelen súlyt a hasamon, mire kinyitottam a szemeimet. Sehun ült rajtam egy hatalmas vigyorral a képén.

– Te minek örülsz ennyire..? – támaszkodtam meg alkaromon a hátam mögött és úgy néztem fel rá. – Nincs különösebb oka. – mosolygott rám fogait kivillantva. – Na mesélj. Veled mi történt, hogy ilyen vagy?– szállt végül le rólam, és mellettem foglalt helyet a földön törökülésben. – Kyungsoo-hyung… – ültem fel én is, a lábaimat felhúzva és átölelve őket. – Nem foglalkozik velem. – sóhajtottam egy nagyot, gond terhelten.

– Ennyi? – éreztem a hangjában a csalódottságot. – Azt hittem, már megszoktad, hogy mindig leráz. – feküdt el a földön, most ő. – Jongin, már rég óta ismerlek. Régen, amikor Kyungsoo így viselkedett, fogtad magadat és rámásztál. Nem értem most mi történt. – nézett fel rám értetlenül. – Itt ülsz és nyafogsz. Rád se ismerek. – rázta meg a fejét – Menj szépen oda hozzá, és csókold meg! Mikor smároltatok utoljára? Egy éve? Két éve? – húzta fel a szemöldökét. Utálom, hogy ennyire őszinte. Azonban teljes mértékben igaza van. Csak nyafogok, és nem teszek a problémám ellen.

– Köszi Hunnie! Majd meghálálom! – álltam fel a helyemről, és futni kezdtem vissza, a könyvtárba. Mielőtt még beléptem voltam a helyre, megálltam az üveg ajtó előtt, egy kicsit pihenni, hiszen lihegtem mint egy kutya negyven fokban.

Amíg azon voltam, hogy letöröljem az izzadságot a homlokomról, az ajtón keresztül kerestem Hyungot, akit meg is találtam ugyan annál az asztalnál. Teljesen nyugodtan olvasta még mindig ugyan azt a fizika könyvet. Most komolyan ennyire nem érdekli, hogy megbántott? Ha bemegyek felhúzom a székből, elhúzom egy sorba, ahol nincs senki, és a falnak nyomva fogom megcsókolni! – terveztem el magamban, hogy mit fogok csinálni. Tökéletesnek tűnik.

Végül egy nagy levegőt vettem, és benyitottam a terembe. Ismét megcsapott az a jellegzetes dohos könyv illat, amit Hyung annyira szeret velem ellentétben. Nem foglalkozva semmivel és senkivel se indultam meg célirányosan Hyung felé, aki amint mellé léptem, rám emelte a tekintetét kérdőn. – Gyere! – fogtam meg a csuklóját, és fel akartam rángatni a székből. Viszont nem nagyon sikerült… – Mit akarsz? – nézett rám fapofával. – Csak gyere már! – haraptam alsó ajkamba. Hát ez nagyon gáz! Mi az, hogy erősebb nálam?! – Mondtam, hogy hagyjál. Tanulnom kell. – rázta le magáról a kezemet. – Hyung! – emeltem fel a hangomat, mire kissé megszeppenve figyelt ismét rám. Éreztem magamon a körülöttünk levők tekintetét, de ez pont nem tudott most érdekelni. Már elegem volt, hogy így viselkedik, mikor semmi rosszat se tettem!

Fogtam magamat, és tarkójára vezetve a kezemet hajoltam le hozzá, majd tapasztottam ajkaimat övéire. Mint ahogy sejthettem, nem hogy nem csókolt vissza, de még ellenkezett is. Nem baj… olyan rég érezhettem a puha ajkait. Azonban sajnos, ez nem tartott sokáig, mert eltolt magától, majd meglepetten néztem végig kipirult arcát. Fel állt, fogta a sok könyvét, és gyors lépésben elindult kifelé. Nem hagyhattam annyiban a dolgot, így követtem. Nem szóltam utána, ahogy ő se hátra nekem, csak ment célirányosan előre, én meg csak követtem. Át a folyosón, onnan le az elsőre, majd a földszintre. Ki az épületből, egyenesen a fiú kollégiumba, ahol a szobája előtt meg végre.

-Hyung. Légy szíves beszéljük meg. – fogtam meg a vállát, de választ nem kaptam. Csak elővette a kulcsát nagy nehezen és a zárba téve azt nyitott be az ő, és Chanyeol kis birodalmába. Mivel nem zárta be maga után azt ajtót bementem én is. – Jongin. Már nem vagy kis gyerek. Tudod, hogy ilyet nem csinálhatsz! – tette le a könyveket, és fordult felém. – Miért nem? – néztem rá értetlenül. Régen miért engedte akkor meg? – Két fontos oka van. Az egyik az, hogy mind a ketten fiúk vagyunk, míg a másik meg az, hogy testvérek. Még ha nem is vér szerint, azok vagyunk! – Nem érdekel! – vágtam rá gondolkodás nélkül és lépésről lépésre csökkentettem a köztünk levő távolságot. – Szeretlek. Ezen nem változtat az, hogy papíron a testvérem vagy, és az se, hogy fiú vagy. Szeretlek és kész. – tettem meg az utolsó lépésemet felé. Lenézve rá elmosolyodtam. Olyan rég voltunk ennyire közel egymáshoz, hogy el is felejtettem milyen alacsony. Egyik kezemet arcára simítottam, hogy rám nézzen, és amint ezt megtette, nem bírva magammal hajoltam ismét ajkai felé. Meg akarom csókolni. Érezni akarom telt ajkait, puha nyelvét… Azt akarom, hogy megint olyan legyen mint kiskorunkban. Nem tolt el, nem fordította el a fejét, így kicsit felbátorodva nyomtam ajkaimat övének, majd kezdtem el lassan mozgatni őket. Hyung habozás nélkül utánozta le mozdulataimat, majd leejtve állát engedte át izmomat magához. Amint megéreztem nedves nyelvét, ahogy az enyémet kergeti, egy jóleső bizsergés futott végig gerincem mentén. Jobb kezemet végig vezettem hátán egészen a derekáig és annál fogva húztam közelebb magamhoz a kicsi testét.

-Kyungsoo! Végre itt vagy? – csapódott hirtelen az ajtó, egy nagy csattanással a falnak, mire ijedten és hevesen dobogó szívvel váltam el szeretett hyungomtól, és néztem a zajforrás irányába. Igen. Ki más lett volna, mint a hangulat gyilkos, Park Chanyeol. Nem értem hogy csinálja, hogy mindig a legrosszabbkor érkezik meg. Sehun is mesélte, hogy mindig akkor kell a colosnak unatkoznia és Hunnie barátnőjét lefoglalnia, mikor végre kettesben tudnának lenni. Na meg másoktól is hallottam más egyebet.

-Oh. Sajnálom, nem tudtam, hogy Jongin is itt van. – vakarta meg a fejét azzal a hülye mosolyával a képén. Nagyon kedves ez az ember, azonban néha úgy képen tudnám törölni. Irritál, hogy mennyire rá van akaszkodva Hyungra. – Nem baj, Jongin csak benézett, hogy aludjak ma nála. – vonta meg a vállát Soo-hyung. Olyan hirtelen váltott… az előbb még kipirulva kiabált, most meg teljesen nyugodt, és normális színű. – Este átmegyek. Várj meg… – nézett végül fel rám. El se hittem amit mondott! Minden gondomat elfejtve öleltem át hyungomat, majd egy puszit nyomva az arcára hagytam magára a két fiút, és boldogan trappoltam be a saját szobámba, ahol a szokásos kupi fogadott.

Elfeküdtem az ágyamon, miután lesöpörtem róla a könyveket és a ruhákat a földre. Ma Kyungsoo-hyunggal alszok. Csak ketten leszünk… Olyan régen történt már ilyen. Nem tudom fel fogni, hogy tényleg azt mondta, itt alszik. Annyira boldog vagyok. Majd meg kell köszönnöm Sehunnak, hogy segített.

***

A napom további részét fetrengéssel és takarítással töltöttem. Nem akartam, hogy hyung egy szemét telepre érkezzen, meg amúgy is tudom, utálja ha rendetlenség van. Az összes ruhát felszedtem és összehajtottam, a kajamaradékokat kidobáltam, a könyveket az asztalomra tettem. Sehun örülhet most a fejének, hogy helyette is rendet tettem.

Szinte percre pontosan, nyolc órakor kopogtak az ajtón. Hatalmas vigyorral a képemen léptem a bejárat elé, majd tártam ki és félre álltam, hogy az idősebb szabad utat kapjon.

-Hyung~ -ugrottam a nyakába, mikor bezárta maga után az ajtót. Szorosan öleltem magamhoz. – Fáradt vagyok. Aludjunk. – mondta miután megölelt, majd az ágyamhoz lépett, és miután leellenőrizte az ágyneműt, hogy tiszta, be bújt, szorosan a falhoz. Igazából nem gondoltam volna, hogy nyolckor beállít, és rögtön aludni fog.. de végül is.. az a lényeg, hogy itt van.

Gyorsan ledobáltam magamról a felesleges ruhákat, és egy szál alsóban feküdtem be mellé. - Hiányoztál.. - döntöttem a homlokomat hátának, mire éreztem kicsit megremeg. - Valami baj van? - emeltem fel a fejemet, és próbáltam magam felé fordítani, amit nem hagyott. - Hyung. Mi a baj? - nyafogtam értetlenül és már felülve próbáltam elhúzni a faltól, hogy rám nézzen. Elég érdekesen festhettünk, ahogy ide oda rángatom szegényt, ő meg nyöszörögve ellenkezik, hogy ne. Kíváncsi vagyok mit gondolnak a szomszéd szobában.

Mikor már tényleg elegem lett a hülye ellenkezéséből, lefogva kezeit a feje mellett ültem csípőjére. Viszont meglepetésemre Soo-hyung színét most egy paradicsom is megirigyelné. – Oh. Csak nem zavarban vagy? – húztam fel a szemöldökömet egy mindent tudó mosollyal. – Hagyjál! Vissza megyek!- kezdett megint mocorogni. Hyung aranyos is tud lenni… Nem foglalkozva azzal, mennyire nem akar most itt lenni, állítása szerint, hajoltam ajkaira, és vettem őket birtokba. Kyungsoo mocorgása abba maradt, majd nem sokkal utánam, ő is viszonozta ajkam játékát.