Egyszerűen
nem bírtam rávenni magamat arra, hogy eltoljam magamtól. Olyan
könnyedséggel vette át a dominanciát fölöttem, hogy egy
pillanatra úgy éreztem magamat mint egy törékeny kislány. És ez
az érzés egyáltalán nem volt ínyemre. Persze ez nem másította
meg a tényt, hogy Chanyeol iszonyú jól használja a száját és a
nyelvét.
– Na hogy tetszett? – vigyorgott
rám önelégülten, ezzel összetörve bennem azt a bizonyos képet,
amit pillanatok alatt alkotott bennem két másodperccel ezelőtt a
csókjával. Lehet én vagyok az, aki megőrült, de mögé látok az
ártatlan mosolyának. Mert Chanyeol, igenis tudatában van azzal,
hogy jól néz ki, hogy nagyon sok dologhoz ért, amiket persze
tökéletesen csinál is, na meg, hogy jól csókol. Arról nem tudok
nyilatkozni mit gondolhat magáról szex közben, de megvagyok róla
győződve, ott is ugyan ilyen önelégült. Hánynom kell tőle.
– Elmegy… – fordítottam el a
fejemet. – Ha megint meg mered tenni, az utcán éjszakázol. –
néztem fel a colosra teljes higgadtsággal, ami látszólag
meglepte. Mire számított? A karjaiba omolva könyörgök majd, hogy
szobára vigyen? Még mit nem. Mivel nem kaptam választ, csak vállat
vontam és mellette elsétálva nyitottam ki az ajtót.
– Tanítás után megyünk. Remélem
itt van a cuccod. A suli előtt. Ha késel itt hagylak. – néztem
még hátra utoljára majd magára hagytam, hogy ismét az osztályba
vessem magamat, a sok idióta közé akik mindent lehurrognak ami más
mint a megszokott.
Ahogy megbeszéltük Chanyeollal,
miután véget értek az órák elindultam kifelé, hogy felszedjem
az égimeszelő hajléktalant. Ahogy mentem a folyosón, szembe jött
Hyung, teljesen egyedül, a fejét lehajtva. – Baozi hyung! –
köszöntem rá hatalmas mosollyal, de ő ignorált. Még csak rám
se nézett. Sőt, lépteit egyre gyorsabbra vette, aminek a vége az
lett, hogy nem vette észre mikor egy csapat igen kedvesnek tűnő
személyiség egyik tagja kitette a lábát, valószínűleg
véletlenül, amiben barátom orra is bukott.
– Máskor jobban figyelj. Tiszta
kosz lett a cipőm. – nyomta a retkes cipőjét Hyung képébe, és
azzal bökdöste az orrát, meg az arcát. Elöntötte az agyamat a
lila köd. Egyrészt azért, mert hogy képzelte az a beképzelt
picsa, hogy ilyet mer csinálni egy idősebbel, másrészt azért,
mert Hyung ezt hagyta. Nem csinált semmit csak tűrte a földön
henyélve. Azonban, meg tudtam érteni. Nem volt bátorságom, hogy
odamenjek segíteni. Gyáva módon fordultam meg, ahol egy széles
mellkasba ütköztem.
– Gyere. – fogta meg a kezemet a
colos, és akaratom ellenére rángatott oda a tömeghez, majd
passzív agresszív módon mosolyogva rájuk küldte el őket a
mamájukhoz, hogy szépen fogalmazzak. Ráadásul ezt mind olyan
nyugodtsággal tette, hogy még én is megijedtem.
Amíg ő szét oszlatta a kis
csoportot, addig én fel akartam segíteni Minseokot a földről, de
ő gyorsabb volt. – Legalább egy köszönöm-öt megérdemelnénk.
– szólt után Chanyeol, amit szintén nem hallott meg a futó fiú.
– Őt meg mi lelte? – vakarta meg
a fejét Chanyeol. Vállat rántva indultam meg az ellenkező
irányba, hogy végre haza érhessek és nyugodtan pihenhessek.
Legalábbis azt gondoltam egy ilyen nap után megérdemlek egy kis szabadidőt.
Viszont Chanyeol másképp vélekedett,
hiszen amint átléptük a lakásom határát, ő mindenre kíváncsi
volt. Mindent tudni akart, még olyat is, ami nem rá tartozik.
Komolyan este felé már azt vártam, mikor kérdez rá, milyen
gyakran verem ki magamnak.
– Elég lesz! Menj aludni! –
elégeltem meg fél tizenegykor a be nem álló száját.
– Előtte lezuhanyzok! Hol fogok
aludni? Veled? Van pótágyad, vagy egy ágyban fogunk? – folytatta
a kínzásomat, amit nem tudtam mire vélni. Biztos voltam benne,
hogy nem ilyen ő. Ezzel csak idegesíteni akart. Szerintem ez a
bosszúja, mert nem áradoztam milyen jól csókol. Talán.
