Csak egy éjszaka: 12.fejezet

– Gyere már be! – éreztem meg meleg kezeit karomon, majd mire észbe kaptam, már a liftben álltunk kínos csendben. – Baekhyun... – szólított meg, mire felnéztem. – Sajnálom – mondta ki lehajtott fejjel. – Tcch... Sajnálod? – azt hiszem kicsit flegmábban mondtam, mint akartam. – Én arra lennék kíváncsi, miért nem mondtad el? Attól még, hogy tudom, adhattál volna magyarázatot. De mindegy. Nem békülni jöttem – fordultam el tőle kicsit idegesen, és próbáltam arra koncentrálni, hogy ne remegjek. Nem tehetek róla. Egyszerűen ilyen hatással van rám a szimpla jelenléte. – Kérlek beszéljük meg – fogta meg a csuklómat kétségbeesetten. Azonban én csak elrántottam tőle a kezemet. – Ha így viselkedsz, most azonnal haza megyek... – néztem rá félszemmel, majd mikor kinyílt a lift ajtaja, kiléptem rajta és a megfelelő bejárat elé álltam, várva, hogy Sehun ajtót nyisson, oda adja a ruháimat, majd soha többé ne keljen látnom. Lassan sétált felém Sehun, egyenesen a szemeimbe nézve. Nem akarom, hogy rájöjjön, hogy hogyan érzek. Erősnek kell látszanom.

- Baekhyun, előre is szeretnék bocsánatot kérni - lépett elém, majd két kezemet megfogva nyomott a tömör fa ajtónak, és tapadt ajkaimra. - Mhh... - kezdtem el ellenkezni, mocorogni és harapdálni, azonban Sehun fáradhatatlanul nyomott egyre erősebben a kemény fának, és vette birtokba ajkaimat, majd nyelvemet. Nem vagyok magamra büszke, de nem tudok ellenállni ezeknek az édes, hozzáértő ajkaknak. Egyszerűen megbolondít… függővé tesz… Észre se vettem, mikor kezdtem viszonozni csókjait. Közben éreztem, ahogy egyik keze átkúszik a hátam mögé egyenesen a kilincsre, amit lenyomott, aminek hatására, majdnem beestünk az ajtón. De mivel derekamnál fogva megtartott, ez nem történt meg. Ajkaimról átvándorolt nyakamra, míg beljebb tolt az előszobába és hátra rúgva a lábával csapta be az ajtót. - Sehunh… - sóhajtoztam a nevét, és átkarolva a nyakán markoltam felsőjébe. Nem szabadna ezt! El kell tolnom! - Szeretlek Baekkie… Hiányoztál, nagyon... - harapott bele a nyakamba, mire egy kicsit felszisszentem. Ezt már nem lehet leállítani. Általában ha Sehun bele kezd valamibe, azt ő véghez is viszi. Végül nem ellenkezve tovább, sóhajtoztam ahogy harapdálta a nyakamat és követtem mindent mozdulatát. Centinként haladtunk egyre beljebb a lakásban, miközben levettük magunkról a cipőinket, továbbra se válva el egymástól. Ahogy lépdeltünk a hálószoba felé, szép lassan minden egyes ruhadarab lekerült rólunk. Végül, amikor elfektetett az ágyon, már csak egy vékony alsó takarta mind a kettőnk már merev tagját. Én tényleg feladtam. Sehun legyőzött. Az agyamba férkőzött és most nem hajlandó onnan távozni. Teljesen átadva magam az irányításának hagytam, hadd tépje le rólam az alsót, majd szívja ki a nyakamat. Halkan sóhajtozva élveztem minden érintését. Lassan csókolgatta végig nyakamat, mellkasomat. Mikor elért egyik mellbimbómhoz, fogai közé vette, rágcsálni és szívogatni kezdte. - Sehuunh... - túrtam szőke tincsei közé, miközben nevét nyögtem. - Hiányoztál. A hangod, ahogy a nevemet nyögöd. Az érintéseid.. - suttogta bőrömre, ahogy egyre lejjebb csókolt. Végig hasamon, egészen alhasamig, majd végig nyalta belső combomat. Egész testem remegett mikor hozzám ért. Bőröm már már égett. - Tedd már be... - löktem fel csípőmet türelmetlenül. Nem kellett neki kétszer mondanom. Négykézláb fordított és egyik félgömbömbe harapott, majd nyelvét végig húzta vájatomban.

Fejemet a párnába temetve próbáltam visszafogni nyögéseimet, ami eléggé nehezemre esett. Megéreztem ahogy nyelvét belém tolja és mozgatni kezdi. A paplanba markolva toltam ki fenekemet még többért könyörögve. Izmát amennyire tudta, belém vezette, majd ide-oda mozgatva azt, izgatott egyre jobban fel. - Ne játszadozz már! - néztem hátra idegesen, mire egy gonosz vigyorral az arcán hajolt végig hátamon, miközben végig csókolgatta azt. Egyik ujját izomgyűrűimhez helyezte, majd néhány kisebb kör után belém nyomta. Lassan körözött bennem. Nem sokkal az első után jött a második és a harmadik is. Az egész szobát élvezettel teli nyögésem töltötte be. - Szeretlek Baekhyun... - suttogta fülembe, mire az egész testem bele remegett szavaiba. Én is szeretem őt. Nem sokkal ezután kiegyenesedett és merev tagját fenekemnél húzogatta, majd minden féle síkosítás nélkül nyomult belém egy morgás kíséretében. Hangosan felnyögve markoltam a takaróba és haraptam ajkamba. Nem mondom, hogy nem fájt, mert iszonyú érzés volt, ahogy végig dörzsölt miközben egyre beljebb tolta. - Sehunnh..ez fáj.. - néztem hátra könnyes szemekkel, de ő csak tovább mozgott miközben egyik kezével eltakarta arcát. Miért nem hagyja, hogy nézzem? Miért okoz fájdalmat? - Hunnieh! - nyöszörögtem tovább nevét, mert nem akart leállni, csak egyre nagyobbakat és mélyebbeket lökött. Azt hittem később enyhülni fog ez az érzés a hátsómban, de nem. Egyre csak nőtt, és ezzel párhuzamban úgy éreztem, a szívem is millió darabra szakad, hiszen akárhogy kértem, ő nem hagyta abba. Nem szólt semmit sem, csak a párnába nyomta a fejemet, hogy ne lássam. Elfojtva hangomat hagytam, hogy még utoljára magáévá tegyen. Csak egy utolsó éjszakára. Nem érdekel milyen szörnyű is ez az este, legalább velem van. Látom, hogy jól van. Érzem a testét, a szerelmét... Azonban, remélem holnaptól kezdve, soha többé nem találkozunk. Hogy boldogan élhetjük végre az életünket egymás nélkül.

Másnap reggel a redőnyön átszűrődő fény, majd kiégette a szemeimet, így a fejemre húztam a takarót. Egy nagy nyöszörgés kíséretében kimásztam az ágyból, nagyokat pislogva, hogy a szemeim szokják a fényt. Egy gyors nyújtózkodás után körbe néztem a rendetlen szobában. Egyedül voltam. A fürdőből hallottam a víz csobogását, így minden gondolkodás nélkül szedtem összes a ruháimat, majd felkapkodva őket magamra megfogtam az itt felejtett ruhákat az ajtóhoz sétáltam.

– Ég veled Sehun – néztem vissza utoljára a szép lakásra, majd bezártam magam mögött az ajtót, végleg kilépve Sehun és Chanyeol életéből.

3 évvel később…

– Baekhyun! El fogsz késni! – üvöltött rám Jongdae már kora reggel. Elkésni..? Honnan..? – Byun Baekhyun! Nem szólok többet! – éreztem meg hirtelen a hideg padlót. – Ébren vagyok! Komolyan… – motyogtam az orrom alatt miközben a fejemet fájlaltam. – Ugye tudod, hogy fél tíz. Nem egészre mész? – húzta fel barátom a szemöldökét, mire elkerekedett szemekkel öltöztem fel egy öltönybe, majd magamhoz véve a dolgaimat szaladtam a metró felé. Istenem! Ha elkések az interjúról, soha többé nem bocsájtom meg magamnak! Ez álmaim munkája! Leszállva a metróról, megálltam egy fél pillanatra kipihenve a tömeget, majd ismét neki indulva rohantam a megfelelő épülethez. Majd kiköhögtem a tüdőmet, mire odaértem, de sikerült. Pontosan ötvenkilencre odaértem. Még volt egy percem pihenni is. – Figyelem! Érkezési sorrendben jöjjenek be, hármasával! – szólt nekünk egy középkorú, csinos nő, majd beinvitálta a sor elején állókat. Gyerünk Baekhyun! Menni fog! – Baekkie..? – ledermedtem mikor meghallottam az ismerős, mély hangot. Ugye nem csak képzelődök? – Baekhyun? – fogta meg a hatalmas kéz a vállamat, miközben nagyot nyelve megfordultam. – Tényleg te vagy – ült ki a szájára egy erőltetett mosoly. Hát, én se éreztem magamat másképp. Mit keres itt? – Rég láttalak…