My little devil 3.fejezet

Baekhyun:

– Nem fog semmi baj se történni, ne aggódj. – veregette meg a vállamat a férfi. – Elég mára. Egyél és menj aludni te is. – kezdett el ő is enni. Bólintottam, majd néma csendben fogyasztottuk el a vacsoránkat, ami most nem felmosóvíz ízű volt. Amíg az idilli csendet, csak a halk csámcsogás szakította félbe, volt időm jobban feltérképezni a helyet. A falak egyszerű citromsárgával voltak lefestve,szinte minden helyiségben amit eddig láttam. A konyhában inkább a szürke színek uralkodtak. A bútor szürke, ahogy a csempe is a falon, és a padlón is. A nappali ennél kicsit melegebb hangulatot árasztott a barnás parkettával és a hozzáillő bútorokkal. Valahogy sose így képzeltem el egy rendőr lakását. Mindig azt hittem, minden rendőrt egy csinos feleség és netalántán gyerekek várnak otthon vacsorával és sok sok szeretettel. Nem tudom honnan vettem ezt az életképet.

Miután megettük, segítettem elmosogatni- bár ellenkezett- és elcsomagoltunk Yurának is valamit a vacsorából. – Köszönjük szépen, és aludjon jól. – néztem fel a magasabbikra, aki ismét megjegyezte, hogy tegezzem. Olyan más volt ez a környezet. Megnyugtatott. Biztonságba éreztem magamat. Ezekkel az érzésekkel csuktam magunkra az ajtót s bújtam be a meleg ágyba a húgom mellé. Szorosan magamhoz öleltem lehunyt szemekkel. Lassan, de sikerült elaludnom. Másnap reggel mozgolódásra ébredtem.

– Oppaa! -ugrált mellettem Yura mosolyogva. – Éhes vagyok! -biggyesztette le az ajkait és ellenállhatatlan boci szemekkel nézett le rám. – Akkor menjünk reggelizni. – borzoltam össze a haját. Kimásztunk az ágyból és halk léptekkel osontunk ki a konyhába ahol leültettem a kicsit a fa asztalhoz. A hűtőhöz lépve vettem ki a félre tett kaját és miután megmelegítettem, elé tettem, hogy egyen. Akartam neki inni is tölteni, de amint megtaláltam a poharas szekrényt és vettem volna ki az egyik poharat, az kicsúszott a kezemből, és a csempe padlóra zuhanva tört több száz kis darabra. Nagyon megijedtem, hogy eltörtem egy poharat. Most mérges lesz?

Kétségbeesetten kerestem meg a seprűt és a lapátot majd kezdtem el felseperni az üvegszilánkokat. Viszont még mielőtt befejeztem volna, hirtelen megjelent egy magas alak mögöttem s kikapta a kezemből a dolgokat. Nem mertem ránézni. Féltem... Lehajtott fejjel bámultam a padlót és vártam a leszidást. Azonban az nem jött el. Csak megkérdezte kérünk-e palacsintát miután kidobta a szemetet a kukába. – Palacsintát? – néztem rá hatalmas szemekkel, majd nagyot nyelve bólogattam meglepetten. Nem mertem szólni, hogy ne csinálja, foglalkozzon csak a dolgával, hiszen láttam Yura szemeiben a csillogást. Nem akartam megfosztani ettől a kis örömtől. Beálltam a férfi mellé – akinek elfelejtettem a nevét – és nagyokat pislogva lestem minden egyes mozzanatát. Nem is tűnt olyan nehéznek, amit csinált. – Én is akarom. – csúszott a ki számon nagy ámulatomban, ahogy feldobta a palacsintát, majd az megpördülve egy kicsit a levegőben esett néha kisimultan a másik felére, néha kicsit gyűröttebben.

Mivel mondtam, hogy szeretném, átadta a terepet, azonban ötletem se volt mit kéne csinálnom, még ha az előbb azt is néztem, ő hogyan csinálja.

– Először olajozd meg a serpenyőt, kicsit hevítsd fel, majd tegyél bele tésztát, várd meg míg felpenderedik a széle, és kicsit megbarnul. Ha úgy gondolod jó, szólj és segítek megfordítani - Elmagyarázta érthetően, mit hogyan csináljak, majd kissé remegő kezekkel nyúltam az olajhoz. Bekentem a forró serpenyőt, ami sercegő hangot kezdett el kiadni. Először megijedtem, mert nem akartam, hogy megégessen, de szerencsére nem csapott ki az olaj. Megfogtam a merőkanalat ami a tésztában volt és egy jókora adagot merítettem az olajba. Csak vártam és vártam, de folyós maradt a tészta. Chanyeol karjaira fonva ujjaimat jeleztem neki, hogy valami nem jó. - Nem olyan mint amilyet te csináltál.. -néztem fel rá nagyokat pislogva és oda húztam a tűzhelyhez. Mosolyogva fogott ujjaimra, amivel egy kicsit zavarba hozott, hiszen nem voltam hozzá szokva ahhoz, hogy egy idegen hozzám ér, így el is kaptam a kezemet, de percek múlva már fogott is megint rá, és magyarázta tovább mit hogyan csináljak. – Óvatosan mozgasd meg a serpenyőt. Ha elmozdult a tészta – rázta meg egy kicsit a kezünket – Így, akkor szépen kicsúsztatod a szélére a tésztát, és egy egyszerű mozdulattal a levegőbe hajítod, majd próbálod elkapni.

Mivel Yura válaszolt, hogy mi az a kakaó, nem igazán folytam bele a témába, mert a palacsintákra koncentráltam. Én azt hittem könnyű lesz, azonban miután magamra hagyott, csak szakadt, félig nyers, vagy épp túlsült palacsintákat produkáltam. Őszintén nem értettem hogyan csinálhatta. Biztos ez is olyan képesség amit csak néhány felnőtt tud. – Ezek nem valami szépek. – állt mellé nevetve a férfi és a maradék tésztából csinált néhány szépet. Kicsit csalódott voltam, hogy az enyéim nem sikerültek, sőt mehetnek a kukába, mert szerintem ehetetlenek.

– Köszönjük a reggelit! – állítottam fel a húgomat is, s meghajoltunk előtte illedelmesen, ezután visszaülve az asztalhoz folytattuk az evést. Sose gondoltam volna, hogy Yura képes ennyit enni. Azonban boldog voltam, hogy végre eszik. Kilátszik mind egyes bordája. Szeretném, hogy hízzon, és egészséges legyen. – Chanyeol… – jutott az eszembe a neve evés közben. – Mi nem szeretnénk árvaházba menni. – rágcsáltam a számat idegesen. – Ha nem akarunk menni, akkor is oda kell mennünk?

– Először is: ne rágd a szádat, mert kisebesedik és fájni fog. Sajnos a másik kérdésedre nem tudok válaszolni most. Nem én döntök rólatok. – rázta meg a fejét s a hajamba túrva állt fel, hogy el tudjon mosogatni.

Yurára nézve, csak az járt a fejembe, hogy jobb helyet kell találnunk. Ahol nincs kitéve akkora bántalmazásnak mint otthon. Miért nem tudnak nekünk szülőket találni rögtön? Senkinek sem kellünk? Bár, kinek is kéne két tanulatlan és neveletlen tizenéves. Igaz. Ha abba a gyerekbörtönbe kerülünk, ott leszünk, míg nem válok nagykorúvá és mehetek el dolgozni.

Reggeli után, leültetett minket a kanapéra és lefotózta a sebeinket, amik kellenek az aktába, illetve lecserélte a kötéseket. A fejemen a nyílt seb égett, ahogy kiszedegette belőle a vattát, majd ismét lefertőtlenítette. Igazából nem voltam abban biztos, hogy ezt tényleg így kell-e. De ő a felnőtt. Ő tudja. Amíg a húgomon tevékenykedett, bekapcsoltam a tévében valami mesét neki. Persze nem vettem le róluk a szememet. Nem hagyom, őket figyelmen kívül. Tény, hogy nem adott okot még arra, hogy ne bízzunk meg benne, de igazából arra se adott okot, hogy megbízzak benne. Tényleg nagyon hálás vagyok azért, mert befogadott minket egy kis időre, ellát minket. Azonban ez nem jelenti azt, hogy megbízható. Láttam már néhány rendőrt, akik nem érdemelték meg a posztjukat. Utca seprőnek se alkalmaznám őket, nemhogy egy ilyen feladatra.

A mai nap volt életünk talán eddigi legnyugodtabb napja. Se fenyegetés, se testi bántalmazás.

– Gyerekek, hívtak az őrsről. Van két hírem. Mivel az árvaház, ahova be fogadtak volna titeket nem képes befogadni több gyereket, keresni kell új helyet, így a gyámhivatal megkért, még kettő három napig ügyeljek rátok. Ezzel nem is lenne probléma, de én ma dolgozom holnap estig. Kibírjátok egyedül? Nagyok vagytok már szerintem, hogy egyedül hagyjalak titeket. – húgommal összenézve bólogattunk hevesen a magas férfinak, aki megpaskolta a fejünk, miután egy hatalmas mosollyal az arcán mondta, ügyesek vagyunk.

Testvérek 7.fejezet

Egy csók

Jongin

-Sehun, segíts! Nem tudom mit vegyek fel! – nyafogtam barátomnak, aki már teljes hadi felszerelésben várt rám, hogy indulhassunk. – Mit tollászkodsz ennyit? – húzta fel a szemöldökét. – Kyungsoo úgy szeret ahogy vagy. Meg alapjáraton Hyungot nem igazán érdeklik a külsőségek. Szóval vegyél fel valami normális szerkót és induljunk már, mert elkésünk! -állt fel és a szekrényemhez sétálva vágott a fejemhez pár ruhadarabot. – Kapsz öt percet elkészülni, vagy itt hagylak! – hagyott magamra a szobában. Egy nagyot sóhajtva vettem fel amit adott, majd a tárcámat felkapva mentem utána. – Mehetünk a Hyungokért. – karoltam bele Sehunba.

Percek múlva már négyen alkotva egy klikket sétálgattunk ráérősen a szórakozó hely felé. Míg Sehun a colossal sétálgatott elöl, mi addig távolabb tőlük, szorosan egymás mellett Soo-hyunggal. – Jól nézel ki. – törte meg az idősebb az idilli csendet bókjával. Hatalmas, elégedett mosollyal az arcomon köszöntem meg neki, és magamban meg hálát adtam Sehunnak, hogy segített. – Te se nézel ki rosszul. – léptem hozzá folyamatosan közelebb. Amint összeütköztek a kezeink, rá akartam fogni az övére, hogy úgy menjünk tovább, de Hyung egy hirtelen mozdulattal kapta fel a kezét és mutogatott egy emberre a sarkon aki zsonglőrködött. – Igen. Nagyon érdekes. – vakartam meg zavartan a tarkómat, majd amint leeresztette a kezét, ismét próbálkoztam. Ujjaim hegyével óvatosan simítottam végig kabátján lefelé, és amikor megéreztem meleg bőrét, ujjai közé fontam enyéimet. Mikor rám kapta a tekintetét, felhőtlen mosollyal a képemen álltam meg egy pillanatra, majd nyomtam egy csókot ajkára. Utána csak húztam magam után a sokkos fiút. Annyira aranyos tud lenni.

Mikor oda értünk a helyre, Hyung el akarta engedni a kezemet, azonban nem engedtem meg neki csak addig, amíg levette a kabátját. Leültünk egy bokszba, ahol már ült néhány sunbae. Elkezdtünk velük beszélgetni, miközben az idősebbek hoztak mindenkinek egy egy korsó, vagy pohár sört.

Éreztem, hogy Hyung zavarban van, hiszen az asztal alatt szorongatta a kezemet és folyton ivott valamit. Chanyeol egész jól beilleszkedett. Pillanatok alatt kényelmesen beszélgetett mindenkivel. Persze volta itt osztálytársai, de hát Hyungnak is, mégse talál velük szót. Sose értettem miért megy neki ennyire nehezen a barátkozás. Igaz is, ezért maradt a kollégium mellett.

Mikor már a negyedik kör vodkát hozta le mindenki, a sok sör után, felálltam és lerángattam Kyungsoot a biliárd asztalokhoz, ahol a kezébe nyomtam egy dákót. – Játszunk. Ha nyerek, megcsókolhatlak itt, mindenki előtt! – mutogattam felé magabiztosan, majd a miután a golyókat a helyükre tettem, vártam, hogy kezdjen. Lökött és a golyók megindultak útjukra. Nem volt rossz. Utána én jöttem, és meg kell hogy mondjam, jobb voltam mint ő, még padló részegen is. Csak jöttek a körök. Egyre többen gyűltek körénk, ami most az egyszer szerencsés volt, mert Hyung kezdett zavarba jönni. Minden alkalommal rosszabbul célzott. Vigyorogva figyeltem, ahogy próbál koncentrálni az utolsó lökésnél, de végül az se sikerült. Letettem az asztalra a dákót és Hyung elé lépkedtem, aki tikkelő szemekkel bámulta az asztal.

– Kérem a nyereményemet.. - emeltem fel a fejét, állánál fogva. Az egész feje rák vörös volt. Édes. – Csókot! - kiabált be Sehun már nem túl józanul, miközben buzdította az embereket. De persze senki más nem kezdte el skandálni. – Nagyon szeretlek, Hyung. – motyogtam már ajkaira, hogy csak ő hallja, majd megszüntettem közöttünk a távolságot. Lassan nyomtam ajkaimat övéihez, majd kezdtem el mozgatni. Egyik kezemet tarkójára csúsztattam, hogy közelebb tudjam magamhoz húzni. Hihetetlenül jó érzéssel töltött el, amikor vissza csókolt, sőt, még a nyelvét is dugdosta kifelé.

Ám az álmaimba illő jelenet nem tartott sokáig, mert egy hatalmas tenyér csapódott a vállamra, ami elrántott Hyungtól. Mire felfogtam ki is az ünneprontó személy, már csattant is az ökle a jobb arcomon. Meginogtam, de nem volt olyan erős ütés, hogy a földre kerüljek. – Chanyeol! Normális vagy?! – kiabálta egy számomra idegen iskolatárs. Azonban engem ez nem érdekelt. Mit képzel, hogy megüt? Ahogy felém fordult, lendítettem a kezemet, ami cél is ért, csak nem éppen a colos arcán. – Hyung… – néztem nagyokat pislogva az alacsony fiúra, aki tűrte az ütésemet Chanyeol helyett. – Idióta. Miért álltál oda… – fogtam meg a kezét mert el akartam onnan jönni vele, hogy kettesben legyünk, de maradni akart Chanyeollal. Én meg nem hagyom egyedül őket. Így maradtunk, és ittunk tovább. Vagyis ittam tovább. Amíg Chanyeol Hyung feldagadt szemét pátyolgatta, én csak egyedül ültem a sarokban egy vodka naranccsal őket lesve. Engem is megütött az a farok. Miért nem pátyolgat senki se? Ez igazságtalan

Egész este csak ültem a seggemen és piáltam, amíg az kettő enyelgett. Mi van kettejük között? Miért nem említette sose ezt Hyung?

Alig bírtam vissza vánszorogni a kollégiumba. Ha Sehun nem segít, lehet a kocsma padlóján éjszakázom. Másnap reggel úgy éreztem magamat mint akin átment egy kamion. Fájt a fejem, hányingerem volt és az arcom is fel volt dagadva.

– Aludj még Jongin… – húzta a fejére a takarót szobatársam, aki nem hiszem, hogy jobb állapotban volt. – Nem. Tudnom kell mi volt az tegnap! – keltem ki az ágyból és Kyungsoo és Chanyeol közös birodalmas felé vettem az irányt. Minden kopogás nélkül rontottam be a tiszta környezetbe, ahol a két fiú össze gabalyodva feküdt egy ágyban. Ezt pont nem akartam látni. Bezártam az ajtót, magára hagyva a bizonyára friss párt, és vissza vonszoltam magamat a szobámba Sehunhoz.

Day by Day 1/2

Őrültek mindenhol. Akár jobbra megyek, akár balra. Az irány teljesen mindegy, az eredmény ugyan az. Őrült emberek a saját nedveikben ázva mindenféle idegen lényekről és összeesküvésekről magyaráznak maguknak. Megígértem magamnak, én soha se fogok közéjük tartozni.

1. Nap:

Reggel gyógyszerek egy szelet száraz kenyérrel, délben még több bogyó íztelen levessel, majd egy kis pihenő a tévé előtt gubbasztva valami érdektelen filmet nézve vagy az egyik sarokban ülve haszontalan képeket festve. Végül késő délután megint valamilyen keserű bogyó egy szelet húsnak kinéző valamibe nyomkodva.

2. Nap:

Méreg méreggel naponta háromszor. A szerencsésebbek négyszer is kaphatnak. Csak egy rossz mozdulat, egy rossz szó és a szerencsések közé fogsz tartozni és élvezheted a nyugtatók szó szerinti kábító hatását. Vagy esetleg ha ez nem lenne elég és több élvezetre vágysz, minden ágy szélére erősítettek egy biztonságot nyújtó bőr szíjat, ha esetleg félnél hogy leesel az ágyról vagy éppen, ha a személyzet túlbuzgónak talál, ezzel veszi rá a pácienst, hogy pihenjen egy csöppet. Mondhatni kész álom ez a hely. Persze nem a legszebb álom, ha nem mazochista az illető.

***

– Gyere már! Ne legyél ilyen! – szólt az idősebb a fiatalabb, szőke fiúnak, majd megragadva a remegő személy kezét húzta egyre beljebb az idegen, elhagyatott épületbe. – Jongin, menjünk haza! Ez magán terület... ha meglátnak minket... – a barna hajú, Jonginnak nevezett személy nem hagyta, hogy a szőke befejezze a mondatát. A falnak nyomva csókolta meg mélyen párját, hátha megnyugszik egy cseppet. – Itt vagyok, ne félj. Rendben? – cirógatta meg az arcát. – Jó... de ne maradjunk sokáig. Nem akarok egy rendőrségen éjszakázni. – sóhajtott egy nagyot, kicsit nyugodtabban. – Sehun, ne legyél ilyen. Kell egy kis izgalom, hogy tudd, élsz. – villantotta ki fogait Jongin, míg a másik csak beleegyezően bólogatott.

***

5. Nap:

Gyógyszer, moslék, unalmas filmek, vizsgálatok és ismét. Ennél monotonabb hely nem létezik. Na jó, talán egy irodánál egy fokkal jobb a helyzet. Persze nem panaszkodnék ha az unalmas szürkeséget egy egy spontán szökési kísérlet megtörné. Az embernek kell az izgalom, hogy érezze, még él. Öt egész napja vagyok itt, de már halványulnak az emlékek, az érzések, a régi, ismerős arcok. Talán a sok gyógyszer hatása, vagy csak én vesztettem el az idő érzékemet, és nem is öt napja, hanem éve vagyok ide bezárva? Már a fene se tudja.

7. Nap:

Kerek egy hét telt el érkezésem óta. Legalábbis én így gondolom. Hét nap, hét rövid oldal a kis könyvecskémben. Azt hiszem ez a hét oldal, érthetően leírja a minden napomat. Semmi új esemény, semmi új gondolat. Gyógyszer, moslék, méreg és unalom. Ha ez így folytatódik, meg fogok őrülni.

***

– Szeretlek Sehun. – suttogta a szőke fiú fülébe Jongin. Sehun hallószervét súrolta a másik telt ajka, ami furcsa bizsergéssel töltötte el. A halk suttogást nyögések követték, és az ágy hangos nyikorgása. Bár Sehun épp élete legintenzívebb orgazmusát élte át, csak arra tudott gondolni, nehogy átjöjjön a szomszéd panaszkodni a zajra.

– Én is szeretlek. Mindennél jobban. -vonta ismét csókba az alatta fekvő, bronz bőrű szívtiprót a fiatalabb miközben lassú csípőmozgásokkal próbálta párját már harmadjára a csúcsra juttatni. Sehun imádta ha élete szerelme benne van. Persze Jonginnak se volt ellenére a dolog. Ilyenkor érezte legközelebb magához párját, hiszen a szőke nem az érzelmei kifejezéséről volt híres.

***

12. Nap:

Ma valami nagyon furcsa dolgot hallottam az egyik nővértől. A sok őrült között egy gyilkos is megbújt. Egy fiatal férfi, aki hidegvérrel feltrancsírozta szeretőjét együttlétük közben. Vajon ki az? Milyen okból tehette ezt? Lehet szar volt az ágyban a párja és megunta. Vagy esetleg ez valami beteges perverzió, ami hatására nagyobb lesz az orgazmus?

Ha megtalálom ezt személyt, megkérdezem tőle. Talán tud néhány tuti tippet adni a maszturbáláshoz.

14. Nap:

Két hét. Két undorító hete vagyok ebben a fertőben.

Én tényleg nem értem miért hozzák ide az embert. Itt csak több baja lesz. Ráragad a többi ember hülyesége.

Lassan én is földönkívüliekről fogok hadoválni, miközben a nyálam az ölembe csöpög.

Ma a szabad időmbe, amíg a kanapén kuporogtam, egy idegen férfi szólt hozzám, és kereste a kisfiát, akit a felesége vízbe fojtott. Szomorú egy élete lehetett. Sajnos minden egyes ember aki itt tartózkodik, szánalmas. Az itt levők háromnegyede nincs tisztában az okokkal, hogy miért kerültek ide. Én is közéjük tartozom. Egyik napról a másikra történt valami, és ide hoztak. Pedig én őszintén állíthatom, teljesen képes vagyok élni a külvilágban. Nincs semmi olyan defektem amiért itt kötöttem ki.

Igen... ez pontosan így van...

***

– Boldog nyolcadik évfordulót Sehun! – ölelte magához a szőkét szerelme. Olyan hihetetlennek hangzott az a nyolcas szám számára. Az idő telt, de párja ugyan úgy nézett ki mint 16 évesen. Talán annyi különbség volt, hogy férfiasabb lett és izmosabb.

Semmi sem változott. Ugyan úgy szereti mint akkor. – Neked is Jongin. -ölelte át szorosan a másikat Sehun és nyakába temetve arcát leplezte zavarodottságát és hihetetlen nagy örömét.

Egyikük se gondolta volna, hogy eljutnak idáig a sok nehézség miatt. Mind a szülők, mind a barátok ellenezték a kapcsolatukat.

– Örökre veled leszek... legyen bármi. Én szeretni foglak amíg élek. -suttogta párja fülébe az idősebb, majd a földre teperve őt vette birtokba a tulajdonát, Sehun testét.

***

19. Nap:

Ma valami nagyon furcsát álmodtam. Én voltam benne és egy ismeretlen fiú aki folyamatosan a nevemet hajtogatta. Sehun, Sehun. Csak ez az egy szó hagyta el a szájat. Nem tudom ki volt a fiú. Nem láttam az arcát, azonban a hangja ismerős volt. Biztos hallottam ezelőtt. Talán még a bekerülésem előtt? Nem tudom., de igazság szerint nem is érdekel, hiszen csak egy álom volt.

You are too perfect 8.fejezet

Mikor igent mondtam, Chanyeol majd megfojtott olyan erősen ölelt magához. Alig bírtam levakarni magamról az égimeszelőt.

– Buzik! – röhögte el magát az egyik osztálytársunk, aki egy nagyobb csoporttal ült az ablakban. Láttam, ahogy Chan izmai megfeszültek, és ökölbe szorította jobb kézfejét. Végig simítottam kezén, és amikor lenézett rám, megráztam a fejemet, hogy hagyja. Ő bólintva fogta meg a kezemet és húzott ki a folyosóra, egyenesen a fiú vécébe, ahol az egyik fülkébe betuszkolt.

– Miért jöttünk ide? – ráncoltam össze a homlokomat, miután ránk zárta a fülke ajtót.

– Csak nem akartam egy légtérben lenni azokkal a homofób barmokkal – vonta meg a vállát. Meglepetten pislogtam rá, mert még nem hallottam, hogy így beszélt. – Ne nézz már így! Én is emberből vagyok – nevette el magát, majd átölelve húzta a fejemet a mellkasára.

– Chanyeol, engem nem zavarnak. Én nem vagyok meleg, szóval azt mondanak, amit csak akarnak – toltam el magamtól.

– Nem vagy meleg? – pislogott rám nagyokat meglepetten. – De hát te és Minseok-hyung…

Nem bírtam ki nevetés nélkül. Leültem a lehajtott ülőkére, amíg el nem múlt a röhögőgörcsöm.

– Ne értsd félre Chanyeol. Én nem a vonzódok a fiúkhoz. Az az alkalom csak egy kilengés volt nálam. Ráadásul nem én akartam, hanem Hyung támadott le – néztem fel rá komolyabban.

– Akkor miért smároltál Minseokkal? – húzta fel a szemöldökét. – Pontosan ebben a fülkében – lépett hozzám közelebb. Honnan tudja? – Hallottam mindent. Hagytad, hogy megcsókoljon. Nekem akkor miért nem hagyod? – hajolt hozzám vészesen közel. Nem fordítottam el a fejemet. Egyszerűen úgy nézett a szemeimbe, hogy nem bírtam volna elfordítani.

– Mert… nem vagyok meleg… – motyogtam teljesen elvarázsolva.

– Ne hazudj magadnak – hunyta le a szemeit egy vigyor után és lassan érintette telt ajkait az enyémekhez.

– Chanyeol! – toltam el magamtól, de tarkómra fogva húzott vissza és vezette át nyelvét hozzám, majd megtalálva enyémet, kezdett körözni körülötte.

Normál esetben védekeznék, vagy eltolnám, de uram atyám. Chanyeol valami kurva jól csókol. Még egy dolog, amit tökéletesen csinál.

My little devil 2.fejezet

Chanyeol:
A héten már sokadjára riasztottak minket erről a sivár, elnyűtt környékről, ahova ez alkalommal engem küldtek ki. Egy kósza pillanat erejéig sem fordult meg fejemben, hogy bármi komoly, vagy érdemleges történt volna. Megfáradtan, szenvtelenül lépkedtem a kopottas fa ajtó elé és a küszöbön megtörölve lábamat, az eresz alá bújva, hogy védtelen fejemet ne érje a hatalmas eső cseppek lehulló rengetege, bekopogtam. Szinte rögtön választ kapva felhívásomra, ajtót nyitottak. Két megtépázott, könnytől és vértől ázott arcú s ruhájú gyermek, remegő testének látványa fogadott.
– Mi a gond? – kérdeztem eléjük guggolva, de miként egyik sem felelt, az ordításokat hallva fegyveremet elővéve tártam ki az ajtót, utat törve magamnak a patkány fészekbe a gyermekeket magam mögött tudva.
Az anyjuk a nappali olaj foltos szőnyegén feküdt, kiürült alkoholos flakonokkal és üvegekkel körbevéve, megállás nélkül értelmetlen, összefüggéstelen mondatokat szajkózva. Ahogy lépkedtem, a parketta nyikorgott a talpam alatt, hol hangosan, hol halkabban. Egyre csak az ordítás irányába siettem és a földön, vérében fekvő férfira rontottam az ajtót. Súlyos gyomor sérülést szenvedett el, és vérének jelentős részét már el is vesztette. A túlélésre való esélye a nullával egyenlő. Átadtam a terepet társamnak, aki jelzésemre idejött. Amíg ő ellátta a sérült férfit, én felfedeztem a ház minden egyes zugát. A földön használt óvszerek voltak szétdobálva, illetve zsebkendők, meg egyéb szemét. Néhány állattetemet is találtam a sarokban elhelyezett méreg körül. Ez a hely nem arra való, hogy emberek éljenek itt. Néhány szép nagy méretű csótányt is láttam bemászni a porosodó ágy alá. A szoba erősen bűzlött a vizelet szagát, más testnedvektől, illetve a tetemektől és az alkoholtól.
A védtelen gyerekek egyre beljebb merészkedtek.
– Ez nem gyermeknek való látvány… sajnálom... – pillantottam a fiú megtört tekintetébe. Láttam, hogy mindkettő remeg az idegtől, s a kintről beáramló hűvös levegőtől. Vastag kabátomból kibújtam és a kislányra terítettem, az ingemet pedig a fiúra, és kivezettem őket a kocsihoz. Rögtön értesítenem kellett a gyám hivatalt, de az első utam a rendőrőrsre vezetett a gyerekekkel.
– Ha megérkeztünk, kérdezni fogok pár dolgot… rendben? – a fiú bólintott.
Fáradtan csorogtak le a hűvös ablakokon a folyamatosan erősödő zivatar hatalmas cseppjei. Elmerengve bámultam az egyre élénkülő szélnek, engedelmeskedve hajlongó fákat. Az egész autó a kintről beszűrődő csapadék, hangosodó kopogásától zengett. Ez egyféle nyugalmat is árasztott, de különösen nyomasztó légkört teremtett körénk. Csöndben telt az utunk az őrsig, és amint megérkeztünk, bevezettem őket az irodámba. Leültettem őket egy-egy faszékre, és a füzetemet a kezembe véve pillantottam ártatlan arcukra.
Régóta először izgultam bármi miatt is. Azt akartam, hogy biztonságban érezzék magukat, és hogy a továbbiakban is jó helyre kerüljenek. A fiú nagyon emlékeztetett engem a régi barátomra, aki ugyan ilyen sorsra volt szánva, s a rendőrség nem tett semmit az érdekében. Idejekorán, saját szülei oltották ki életét. Sosem voltam még életem során olyan mélyen, mint akkoriban.

– Mennyi idősek vagytok? – kezdtem csak viszonylag finoman a kérdezősködést. Miután válaszoltak, bele vágtam a közepébe. Mikor megláttam, hogy sóvárgó tekintettel bámulják az asztalomon heverő nyalánkságokat, elmosolyodtam és közelebb toltam hozzájuk a szinte teli dobozt, melyben hat darab mázos sütemény lapult, majd egy-egy vizes flakont, hogy igyanak. Ezek után kezdtem belemerülni a kérdéseimbe. Nagyon megdöbbentett, amiket mesélt a fiú.
Elgondolkoztam egy kicsit. A gyám hivatal még nem döntött a sorsukról, így nem sok választásom maradt.
– Ma nálam fogtok aludni..rendben? -mosolyogtam biztatóan. – Aztán holnap meglátjuk mi lesz -sóhajtottam gondterhelten. Iszonyatosan nyomasztott a tudat, hogy ismét ilyesmivel szembesültem annyi év után.
– Mikor megyünk? – nézett rám hatalmas, csillogó szemeivel Baekhyun.
– Akár most is mehetünk. De akkor még kettesben szeretnék veled elbeszélgetni – mondtam mélyen a fiú szemeibe nézve, és az aktát, amit elkezdtem írni róluk, a helyére rakva pakoltam össze asztalomon fontosabb személyes értékeimet és indulásra készen álltam fel asztalomtól. Már sötétedett odakint.
A kislány könnyes szemekkel kérdezte meg a bátyát, hogy ugye nem hazamennek-e, de elég hamar sikerült megnyugtatnunk. Mikor láttam, hogy elvesz egy darab csokis fánkot Baekhyun, szóltam neki.
– A kocsiban nem lehet enni. Tedd vissza. Ha nálam leszünk, ott úgy is van más édesség, meg rendes kaja is – mosolyogtam rájuk és kivezettem őket a rendőr kocsihoz. Nem laktam messze a munkahelyemtől, így nagyon hamar odaértünk. Bevezettem őket a lakásomba. Egyedül élek, és kifejezetten rendszerető emberként vezetem szerény háztartásomat. Megmutattam nekik a vendégszobát és a koszos, elnyűtt ruhájuk helyett adtam nekik pár kinyúlt, kellemes illatú hálóinget, két törülközőt és megmutattam nekik merre találják a fürdőszobát.
– Én addig főzök valami vacsorát... – simogattam meg fejüket.
Már odakészítettem nekik a komódra a fertőtlenítőt és a kötszereket, és bekapcsoltam a mese csatornát a nappaliban. Átöltöztem itthoni ruhába, raktam fel főni egy kis tésztát, és amint megláttam, hogy kijöttek, odamentem hozzájuk segíteni. A használt törülközőket a kanapé háttámlájára terítettem, míg ők kényelmesen elhelyezkedtek. Lefertőtlenítettem a nagyobb, s komolyabb sérüléseiket.
– Ha szeretnétek segíthettek főzni.. – mosolyogtam, hátha kicsit jobb kedvük lesz, és kicsit kikapcsolnak a nyugodt közegben. – De ha nincs kedvetek nem erőltetem, itt van a távirányító... és megágyaztam nektek a vendégszobában is – nyújtottam feléjük a kopottas kapcsolót. Annyira nem értek a gyerekekhez, de megteszek mindent, ami tőlem telik.
A kishúga elég hamar elaludt, így bevitte és lefektette a vendégszobába, ahol nyugodtan tud pihenni. Mire visszajött, már majdnem kész volt a vacsora.
– Egyébként, hogy is hívják? – kérdezte Baek, leülve az asztalhoz.
– Elnézést – nevettem kicsit kínomban. – Park Chanyeol vagyok… tegezz nyugodtan – mosolyogtam, miközben egy szedő segítségével próbáltam a tányérjainkba főtt tésztát varázsolni.
Nem akartam késő este is ezzel a témával nyomasztani, de itt volt a lehetőség, hogy megbeszéljük a dolgokat.
– Amíg fürödtetek hívott a társam. Édesanyátokat letartóztatták, édesapád pedig..elhunyt.. - mondtam halkan. – A gyám hivatal át akar helyezni titeket az árvaházba.
– Nem érdekel mi történt azokkal –mondta komoran, az asztalt, s lábait fürkészve. –Viszont. Nem fogunk árvaházba menni. – El sem bírom képzelni, miket élhettek át.
-A régebbi kérdéseire válaszolva. Engem nem nagyon molesztáltak. Legalábbis a fogdosásnál nem mentek tovább, de Yurát, napi szinten erőszakolta az apánk. Meg amikor nem volt pénzünk, befogták prostituáltnak.. - szorult ökölbe idegességében a keze. Láttam rajta, hogy igen nehezére esett erről egy idegennek beszélni. - Akkor még csak 8 éves volt... – sóhajtott. Milyen fiatal, mégis mennyit megélt már.
– Ma, mielőtt kiértünk hozzátok, mi történt az apátokkal? – Láttam, hogy morfondírozik magában, hogy elmondja-e vagy ne, de végül bele kezdett.
-Ma, amikor bementem a szobába, mert nem hallottam már a sikításokat, apám a földön kuporgott a hasát fogva.. Yura, meg egy törött üveget tartott a kezébe. De ez önvédelem volt! – nézett rám aggódva a fiú. Közben én is gondolkozni kezdtem. Mivel gyerek, és bizonyítani tudjuk, hogy önvédelem volt, biztos, hogy nem lesz semmi gond. Viszont addig nem akarom áltatni, míg nem lesz biztos a dolog.

– Ugye..nem lesz semmi baja neki? –nézett fel rám hatalmas, barna szemeivel.

You are too perfect 7.fejezet

Chanyeol:

Azt hittem ez egy átlagos nap lesz, mint a többi. Azonban amikor megláttam a nagy tömeget a faliújság előtt már éreztem, valami történni fog. Valami rossz. A sejtésem nem csalt, hiszen az iskolai folyosó falán egy kép virított legjobb barátomról, miközben az a mókus gyerek a szájával elégíti ki.

– Chanyeol, láttad? A haverod buzi. Tudtál róla? – karolta át a nyakamat egy osztálytársam. Gyerünk Chanyeol, őrizd meg a hideg véredet és ne törd ki a nyakát mindenki szeme láttára.

– Fogd be, mielőtt betöröm az orrodat – rebegtem el neki mosolyogva, de halkan, hogy a többiek azért ne gondolják azt, hogy egy pszichopata vagyok. Bár lehet akkor nem mosolyogva kellett volna mondanom. Futott végig az agyamon. Na most már mindegy.

Miután a tömeg kicsit feloszlott megérkezett Baekkie is, akinek elmondtam mi történt. Őszintén féltem, hogy mit fog hozzá szólni. Kíváncsi voltam a magyarázatára, hiszen ha nem meleg, akkor miért engedi ezt meg másnak? Vagy csak engem nem tart vonzónak? Viszont ami a leginkább érdekelt, én vajon miért nem buktam még le? Persze ezt a választ senkitől sem fogom megkapni. Azt hiszem mi picit jobban vigyázunk hol csináljuk az iskola falain belül.

Baekhyun egyszerűen fogta magát és elrohant, miközben a képeket tépdeste le a falról. Aggódtam érte, de ismerem. Rendbe fog jönni. Ha meg bántani merik, kitöröm a nyakát az illetőnek. Senki se nyúlhat bántó szándékkal hozzá.

Becsengettek, de ő nem jött be az órára, így kicsengő után felkapva a táskáját szaladtam a keresésére, hiszen ismerve az iskola társainkat eldugják a dolgait, vagy rosszabb. Első utam a mosdóba vezetett, hiszen zsúfolt az iskola. Nincs a folyosón eldugott rész, illetve hideg van ahhoz, hogy kint legyen az udvaron.

– Csak egy csókot! – hallottam meg a keresett személy hangját egy fülkéből. Viszont olyan mondat hagyta el a száját, amit azt akartam, nekem mondjon ki egyszer és nem másnak.

– Baekhyun – szólítottam meg, hátha jelez nekem, de nem jött hang. Így ledobva a táskáját a földre mentem ki a büdös helyiségből és kerestem meg azt a személyt, akivel vigasztalódok minden egyes alkalommal, mikor Baekkie akaratán kívül megbánt.

Baekhyun:

– Kicsim, akkor mi elmentünk. Egy hét múlva jövünk. Addig vigyázz magadra – nyomott egy puszit a homlokomra anya, majd miután megölelt, eltűntek a házból a mostoha apámmal. Végre elmentek. Azt hiszem kihasználom ezt a szabad hetet.

Másnap minden úgy ment, ahogy menni szokott. Egy dolog kivételével. Az emberek undorodó pillantásai. Nem értem őket! Nem vagyok meleg! Miért kell engem is kinézni a többiek közül? Egy normális hetero fiú vagyok, akit letámadott egy buzi! Vagyis.. egy meleg fiú.

– Baekkie! Hogy vagy? – ölelt át hátulról Chanyeol.

– Elengednél? – néztem hátra idegesen, mire nagyokat pislogva totyogott elém.

– Még mindig nem hagynak? Pedig már egy hónap eltelt azóta – húzta el a száját „barátom”.

– Nem érdekel. Ő dolguk. Amíg nem vernek meg, le vannak szarva – vontam meg a vállamat. – Akarsz valamit? – néztem fel a colosra kíváncsian. Hogy őszinte legyek, örültem, hogy itt van, mert ha ő nincs mellettem egyedül kellene lennem egész nap. Sőt, még egy olyan érzésem is van, csak azért nem szívatnak a többiek, mert Chanyeol a barátjának hisz engem.

– Igen, akarok. A héten rovarirtás lesz nálunk. Nem aludhatok nálatok szombatig? – tette előttem össze a kezét és lehunyt szemekkel könyörgött.

– Mit kapok érte?

– Amit akarsz! Takarítok, veszek kaját, bármit!

– Oké! – egyeztem bele egyszerűen. Ezért megéri.