You are too perfect 13.fejezet

Valahogy a kelleténél is gyorsabban teltek a napok, amit annyira nem is bánok, hiszen jön a hétvége, illetve holnap Chanyeol is elhúz a házamból és még egy kerek hétig egyedül leszek. Úgy érzem mintha tegnap lett volna hétfő, ma meg már péntek van.

Sajnos amióta lehurrogtam Chanyeolt kedden, nem igazán szól hozzám, nem akar velem aludni – ami nem nagy probléma - vagy velem jönni, menni a suliba. Kerül, és ez felettébb felhúz! Én Byun Baekhyun vagyok, és nem lehet velem igy bánni!

Az első adandó alkalommal mikor szabad volt a colos, kirángattam a zsúfolt osztályteremből és végig néztem rajta. Kiabálni, tombolni vagy megütni akartam, de végül egy ideges fújtatás után inkább Minseok hyung társaságát kerestem.
Az elmúlt héten annyira nem sikerült beszélgetnünk mert azzal az új sráccal van folyton.
- Hyung! - álltam elé határozottan miközben ezzel a Jongdae gyerekkel beszélgetett. Viszont csak leintett! Engem!
- Eddig még belém voltál szerelmes. - mondtam az arcába kissé gúnyosan és őt is ott hagytam.
Őszintén nem tudom mit kezdjek magammal. Mi a probléma velem, hogy a többiek ennyire szarnak a fejemre? Vagy pont, hogy velük van a probléma? Ez logikusabbnak tűnik...

Vissza érve a terembe, korgó gyomorral foglaltam helyet undorító padomnál. Már több mint 6 hét eltelt az a kis indices óta Hyunggal. Nem értem miért nem tudják az emberek szimplán elfelejteni és az újabb pletykákra figyelni? Miért kell minden adandó alkalommal mikor nem vagyok itt, ráírni valami undormányt a padomra vagy a füzeteimbe?

Morogva borultam a padomra és próbáltam pihenni amíg nem csengetnek be. Viszont pihenésemet nem a csengő szakította félbe, hanem egy mély dörmögő hang. Felnéztem a padom előtt tornyosuló felhőkarcolóra, aki egy torok köszörülés után, letette elém kedvenc ételeimet a büféből. Tovább néztem Chanyeolt közönyös tekintettel, míg el nem zavartam vele. Amint elment visszaborultam a padra, hogy elrejtsem mosolyomat. Én se értem magamat teljesen, de mosolyognom kellett. Picit jobb kedvre derített.

Viszont ez a jó kedv elillant mikor megjelent a tanár mosolyogva bejelentve egy röpdolgozatot. Mindeki előtt ott virított a lapja, és rajtam kívül már óra felénél teli írták és adták be.

Király. Bezsebelek még egy egyest ebből a tantárgyból. Megunva a céltalan erölködést adtam be üresen a papírt, amiért egy lenéző tekintettel ajándékozott meg a tanár. Minden idegemet visszafogva ültem vissza a helyemre. Nem Baekhyun, most nem fogsz a tanároddal kiabálni. Nem fogsz kimenni a teremből hisztizve. Szépen leülsz, megvárod a szünetet, és kimész bagózni. Igen. Pont ezt fogom tenni.

Ahogy megszólalt a csengő még a tanár előtt léptem ki a teremből hogy kedvenc kis helyemre menjek az udvaron. Se kamera, se ablak, se semmi ami miatt lebukhatnék. Kiérve kivettem a kis üregből a cigimet és a gyújtómat, majd magamba szivtam a fullasztó füstöt. Soha se voltam nagy dohányos és nem is leszek, mert ez esetek többségében nem esik jól. Azonban most, egy után nem tudtam leállni és az elsőt követte a második majd a harmadik. Talán picit túl löttem a limiten, de most kellett. Azt hiszem.

Mindent vissza téve a helyére mentem vissza a terembe, és ültem végig az utolsó órámat. A Chantól kapott ételeket a táskámba rejtettem. Nem voltam éhes. Nem kívántam semmi ehetőt.

Utolsó óra utána amíg pakolásztam, Chanyeol ismét megjelent.

   -Szia... - kerülte a szemkontaktust. - Miért rángattál reggel ki, majd hagytál ott..? - vont kérdőre, érezhetően félve. - Nincs hozzá közöd. - álltam kicsit távolabb, hogy ne érezze rajtam a dohány szagot. Azonban ez kudarcot vallott mert amint megszólaltam, áradt a számból a bűz. Ezt ő megérezve rögtön elkapta a kezemet és az ujjaimat szaglászta.

   - Baekhyun. Ugye nem? - ráncolta össze szemöldökét és olyan ilyesztően nézett, hogy azt hittem össze szarom magamat. - Ha mégegyszer megtudom, hogy cigiztél, adok valami mást a szádba, amit szivogathatsz. - hajolt hozzám közelebb és ezt mind a fülembe mormogta, majd egy lökést intézve rajtam hagyott ott.
Ez... ez most tényleg Chanyeol volt? Mi történt vele? Soha se láttam ilyennek... és mit értett azon, mit ad a számba legközelebb?

You are too perfect 12.fejezet

– Nem nézel ki valami jól. – várt meg Chanyeol, mert ő persze, hogy gyorsabb volt az abnormálisan hosszú lábaival. Egy szúrós pillantást vetve felé gyorsítottam lépteimet. Nem akarom látni. Nem akarok vele beszélni. Fogalmam sincs honnan jött ez az ellenszenv iránta, így hirtelen, de egyszerűen nem akarom, hogy a közelembe legyen.

Ahogy gyorsítottam, ő is felvette a tempómat.

– Baekkiee ~ – nyávogott tovább. – Miért nem válaszolsz? Jól vagy? – fogott a vállamra, mire hirtelen lefékeztem és felé fordultam.

– Chanyeol. Nem hagynál végre békén?

– Miért? – nézett rám azokkal az édes kiskutya szemeivel. Neki miért van meg mindene, nekem meg miért nincs? Ő miért ilyen szerencsés? Én miért nem lehetek egy jó család tagja? Miért nem tudok játszani ezer meg egy hangszeren? Pedig tényleg szeretnék megtanulni legalább egyen játszani. Ő miért lehet ilyen magas és férfias, még én kicsi vagyok, és valljuk be, egész nőies. Utálom ezt az egészet.

Egy fintor szökött az arcomra, ahogy végig néztem rajta. Ezt ő is észre vette, hiszen abban a pillanatban elengedett és hagyott az utamra menni.

Egyenesen az iskolába siettem, ahol levágódtam a padomba. Nem érdekelt semmi se. Az se, hogy mindenki engem nézett, az se, hogy össze volt firkálva a pad teteje olyan szavakkal, amik teljes mértékben tükrözik az osztálytársaim agyi szintjét. Csak egyedül akartam lenni.

Viszont ez kudarca fulladt, hiszen Minseok hyung olyan lendülettel termett mögöttem és nyomorgatott meg, hogy meglepődni se volt időm.

– Mit akarsz? – szedtem le magamról a karjait, mert hallottam a szitkozódásokat és nem akartam, hogy megint maga alatt legyen miattam.
- Képzeld, Hyunnie! Jött egy új osztálytársam. – kezdett bele a mesébe, miközben csuklón ragadva húzott ki a folyosóra. Szóval egy olyan fajta beszélgetés lesz? Miért nem lehet az osztályban beszélgetni? Nem akarok megint a büdös vécében tölteni egy órát. Addig nem folytatta a történetet, míg be nem értünk a szokásos fülkébe, ami kicsit nagyobb volt a többinél.

– Még el se kezdődött az első óra, de már tudod? – húztam fel a szemöldökömet, hiszen ha tegnap jött volna, akkor már mondta volna, és általában az első órán szokták bemutatni az osztálynak a diákot. De igazából mit agyalok ezen, amikor Minseokról beszélünk. Ő mindent tud valahonnan.

– Az most lényegtelen. Tudod, van az az énekes, akiért már mióta oda vagyok. Na ő sétált ma el mellettem az osztályfőnökömmel karöltve. – vigyorgott rám mintha egy fogkrém reklámból szabadult volna.

– És te ebből rögtön azt szűrted le, hogy osztálytársak lesztek? Vagy mi? – húztam fel a szemöldökömet, mert eléggé abszurdnak hatott a dolog. – Lehet csak valami fellépés, vagy mit tudom én. – ültem le a lehajtott ülőke tetejére. Barátom megrázta a fejét izgatottan és folytatta.

– Hallottam mit beszélnek, meg vannak megerősített információim is. Attól még, hogy szívattak mert mekkora egy buzi vagyok, mindenkinek kellenek az infók, nem fognak hátat fordítani nekem. – vonta meg a vállát miután válaszolt a fel nem tett kérdésemre. Valahogy nem tudtam meglepődni, hiszen Hyungot mindig körbe vette egy bizonyos aura, ami mindenkit jó kedvre derített. Bár sose becsülték meg igazán emberileg, meg érdemelné hiszen jó ember. Remélem egyszer egy jó ember mellett köt ki. – Sőt! – folytatta lelkesen. – Koncertet is ad majd! Ráadásul, el se hiszed ki lesz a kísérője hangszeren, illetve ki adja a háttér vokált! – vigyorgott azzal a sunyi mosolyával, és én már tudtam a választ. Csak épp nem akartam felfogni.

– Szerinted engem, hol érdekel ez? – forgattam meg a szememet flegmán. Talán nem így kellett volna reagálnom, hiszen a barátomról, vagy mimről van szó, de miért örüljek Chanyeol tökéletességének?

– Baekhyun, ne már. Chanyeol fülig beléd van esve, csak nem veszed észre. – ezen fel kellett röhögnöm. Még, hogy Chanyeol belém? Maximum szereti nézni ahogy szenvedek. – Nem bírom felfogni, hogy néha milyen egy érzéketlen segg vagy. – sóhajtott egyet Hyung. – A koncert pénteken lesz suli után. Remélem azért eljössz, hogy megnézd szegény fiút. Amióta kiállt melletted meg mellettem, nem túl barátságosak vele, ahogy ő se másokkal. Szüksége van legalább egy barátra.

– Tch. Hirtelen úgy beszélsz róla, mintha annyira ismernéd. Váltottál már vele szót valaha? – támadtam rögtön meg, amolyan védekezés kép, de ő nem véve magára a dolgot vállon veregetett és egyedül hagyott a büdös fülkében.

You are too perfect 11. fejezet

– Még mit nem. Csinálj amit akarsz. – löktem el Chanyeolt és elindultam. Pillanatok múlva megéreztem egy hatalmas tenyeret a vállamon, majd maga felé fordítva nyomott egy puszit az orromra. Elém dobta a táskát, majd boldogan dúdolva indult meg hozzám, míg én nagyokat pislogva próbáltam felfogni a történteket.

– Idióta. – mormogtam magam elé és felkapva a táskámat követtem hazáig, ahol nagyon is otthon érezve magát dőlt el a kanapén bekapcsolva a tévét, kajáért könyörögve.

– Én fizetem a reggelid mióta. Megérdemlek egy kis saját készítésű kaját! – nyávogott mint egy kisgyerek, amit nem bírtam egyáltalán azért oda vonszolva magamat huppantam rá a hasára és kényelembe helyeztem magamat, miközben ő hangosan felnyögött és kapálózott, mert nem igen kaphatott levegőt.

– Legalább ülj lejjebb a nagy seggeddel. – sóhajtott egy nagyon, már amennyire tudott. Megsajnálva őt ültem úgy rajta, hogy ne nyomjam semmijét se nagyon.

– Tudod ki segge a nagy. – puffogtam neki és megugrottam egy picit hogy fájjon neki. Feljajdult, és egy mozdulattal lökött a kanapé másik oldalára és mászott fölém.
- Most legyen nagy a szád. – vigyorgott rám, mire csak grimaszoltam és próbáltam kimászni alóla. Viszont teljes súlyával rám nehezedett és ott tartott.

– Kövér vagy. – mondtam ki a tényeket. Viszont ahogy kicsúszott ez a számon, meg is bántam, mert olyan fájdalmas kifejezés ült ki az arcára, hogy rögtön meg is sajnáltam szegényt.. Nem értettem.

Lemászott rólam és inkább a kanapé másik végébe foglalva helyet kezdte kapcsolgatni a tévét. Nagyokat pislogva felé figyeltem egy ideig rezzenéstelen arcát, majd megelégelve a dolgot kimentem a konyhába két adag rántottát összedobni.

Mikor kiértem a tányérokkal a nappaliba, Chanyeol már aludt. – Minek csináltam meg, ha most meg alszol? – sóhajtottam egy nagyot ahogy letettem a tányérokat a dohányzó asztalra.

Valahogy így teljesen más volt a kisugárzása. Általában mindig összeszedett, sérthetetlen. Azonban most ártatlanak tűnik, mint egy kölyök kutya. Sebezhető.

Annyira figyeltem a mozdulatait, apró rezzenéseit míg aludt, hogy észre se vettem mikor besötétedett. Nem akartam, hogy fájjon a háta, így elkezdtem ébresztgetni.

– Chanyeol. Ha aludni akarsz menj be a szobába. – rázogattam óvatosan a vállát, míg nem morrant egyet. Nem volt egy könnyű menet felkelteni, de végül bevánszorgott a fürdőbe és egy zuhany után az én ágyamba kötött ki. Az enyémben! Mikor megmondtam, hogy anya szobájában alszik!

Viszont annyira aranyosan be fészkelte magát az ágy egyik végébe, hogy nem volt szívem elküldeni.

– Akkor alszok a másikban… – forgattam meg szemeimet lemondóan, de amint elindultam, hosszú ujjai fonódtak a csuklómra és csillogó szemeivel kérlelt a maradásra.

– Aludjunk együtt. Ígérem, itt maradok az én felemen. – húzódott még jobban a falhoz miután elengedett. Nem értem Chanyeolt. Egyszerűen azt hiszi az ember, hogy egy nyitott könyv, de közben nagyot téved. Hiszen ha belegondolok, semmit se tudok róla azon kívül, hogy jobb módú családból származik, mindig boldog, népszerű és talán meleg. Ő sose beszél a családjáról, bezzeg én meg folyton magamról dumálok neki még akkor is, ha nem kedvelem Mr. Tökéletes Park Chanyeolt.

– Legyen. – feküdtem az ágy másik végébe, hogy a legtávolabb legyek tőle. Magamra húztam a takarómat és kifelé fordulva próbáltam aludni. Sajnos akármennyire is erőlködtem nem jött álom a szememre. Folyamatosan pörgött az agyam. Hyungon gondolkoztam, Chanon gondolkoztam és magamon. Nem is én lennék, ha nem gondolnék magamra, állandóan. Miért engedtem egyáltalán, hogy itt maradjon egy hétig? Nem jelent nekem ő semmit sem. Egy jelentéktelen ember, akivel mindig keresztezik egymást az útjaink.

Mire észbe kaptam, hogy aludni kéne, már reggel volt. Az ébresztőig volt még fél óra, így nem akartam már vissza aludni. Vagyis el aludni, hiszen egy szemhunyásnyit se aludtam az este. 

You are too perfect 10.fejezet

Életem leghosszabb estéjét töltöttem Chanyeollal. Be nem állt a szája, addig, amíg nem tömtem tele kajával, és zártam be a szüleim szobájába aludni. Úgy viselkedett mint egy neveletlen gyerek. Nagy türelem kellett hozzá, hogy ne pofozzam fel. Azonban reggel mindent folytatott ott, ahol abba hagyott.

– Jézusom Chanyeol! Kiteszlek az utcára ha megint megszólalsz! – vágtam szinte hozzá a két darab becsomagolt szendvicset, amit azért csináltam neki, hogy ne haljon éhen szerencsétlen az iskolában. Csak vigyorogva lépett egyre közelebb hozzám, majd egy puszit nyomva az arcomra köszönte meg a szendvicseket és már teljesen elkészülve állt az ajtóban fülig érő szájjal. Nem igazán tudtam mire vélni a jó kedvét, de hát amíg nem dumál nekem, édes mindegy mi jár abban a hatalmas fejében.

Felkaptam a táskámat, és már lökdöstem is ki az ajtón az égimeszelőt. Most komolyan, mivel etetik ezt otthon? Lehet vagy két méter magas.

Az iskolába vezető út, nem is volt olyan fárasztó, mint sejtettem, mert Chanyeol nem beszélt, csak jó kedvűen, szinte szökdécselve haladt mellettem. Igazi kihívás volt követni a hatalmas lépteit. Komolyan, mire elértünk az iskoláig, folyt rólam az izzadság és lihegtem mint egy kutya. Chanyeol csak boldogan és emelt főve sétált be az osztályterembe, míg én úgy, mint egy megtört állat, lehajtott fejjel ültem a padomhoz és lehajtva a fejemet a padra tetettem alvást. Nem hiányzik, hogy belém kössenek. Vajon Hyung, hogy van? Meg kéne látogatnom? Egyáltalán akar engem látni?

Elkezdődött az osztályfőnöki óra, ahol a tanár kijelentette, nagyot csalódott bennem. Nem nézte volna ki belőlem ezt. Akármennyire is próbálta sugározni felém csalódottságát, nem ment neki. Sose kedveltem, és nem is fogom. Nem érdekel mit gondol rólam.

Óra után szokásosan elmentünk reggelizni Chanyeollal, amit persze ő fizetett. Bár pakoltam szendvicseket, tudtam, hogy egyikünk se fogja megenni. Azonban, mikor megláttam ahogy boldogan majszolja a száraz kenyeret, csak nagyokat pislogtam rá. Lenne pénze valami finomabb kajára… mégis azt eszi amit neki csináltam. Ez a fiú nagyon buta.

Akármennyire próbáltam kerülni Chanyeolt, mindig a nyomomban volt, és akármennyire próbálkoztam, hogy megtaláljam Hyungot, sose sikerült. Ez most már mindig így lesz?

Épp feladtam minden reményemet, hogy tudok vele beszélni ma, mikor egyszerűen csak kézen fog valaki és kihúz az iskolából minden szó nélkül.
- Hyung. – szólítottam meg, de nem kaptam választ. – Huyng! – szóltam ismét, kicsit erélyesebben, ami megtette a hatását, mert Baozi megfordult és szorosan magához vont.
- Sajnálom, Baekhyun. Nem akartalak kínos helyzetbe hozni. – nézett fel rám szomorúan, de ahogy villantottam felé egy mosolyt, ő viszonozva azt meredtünk egymásra, ami hangos nevetésbe torkollott át.

Jó volt ismét így látni őt. Végre nem leszegett fejjel sétált a folyosón, vagy épp a földön ülve hagyta, hogy megalázzák. Vagyis nagyon remélem, többé nem fogom úgy látni őt.

Mivel Hyung sikeresen elrángatott a suliból órák vége előtt és a táskám is bent maradt, meghívattam magamat vele egy fánkra. Mindaddig boldog és fesztelen voltam, míg nem írt a colos.

„Hol vaaaagy? A suli előtt várlak a táskáddal! Siess, mert kidobom a kukába!”

Egy nagyot sóhajtva álltam fel, mert nem akarom, hogy a táskám a kukában végezze. Úgy ismerem a nagyfülűt, hogy komolyan megteszi.

– Nekem mennem kell, Hyung. Chanyeol azt hiszi vicces ha kidobja a táskámat. – vakartam meg a fejemet, majd elköszönve tőle vettem fel egy kényelmes tempót, amíg nem rezgett ismét a zsebembe a telefonom.

„Kapsz négy percet.”

– Hogy ásnád el magadat Park Tökéletes Chanyeol! – kiabáltam magam elé, majd nem tétovázva kezdtem el futni, hogy oda érjek.

Mikor megpillantottam a fiút, ismét erőre kaptam, bár már kiköhögtem a tüdőmet.

– Add oda Chanyeol! – rivallok rá idegesen. Fel is fogja a helyzetét, hiszen felemelve a kezeit, védekezve hátrál. – Ha most ide adod, megúszod egy kis veréssel. De ha nem, aludhatsz a kertben! – lépdelek egyre közelebb, ám csak a colost tartom szem előtt, aminek meg is lesz az eredménye szép esésben. Vagyis majdnem, hiszen Tökéletes Chanyeol mindig akkor van ott amikor kell, mint most, és el is kapott.

– Jól vagy? – kérdezi fejem felől mély, dörmögő hangja. Csak bólintok és már kapnám is ki a kezéből a táskát, de ő azt fel emelve jelzi, hogy ez nem lesz ilyen könnyű.
– Kérek egy puszit, a számra, és megkapod. – vigyorog rám győzelem ittasan.

Díj

Sziasztok!

Most nem egy történetet osztanék meg, hanem, egy olyan dolgot, ami nagyon sokat jelentett nekem. Tudom, egy jó ideje nem írtam semmit se, de sajnos nagyon motiválatlan voltam. Viszont, most nem is ez a fontos. Köszönöm szépen, hogy ketten is tovább adták nekem ezt a díjat, ami elég lökés volt, hogy miharabb hozzam a következő részeket.
Nagyon szépen köszönöm Veronika Csilla Pappnak és Anett Jelleniknek!

Szabályok:

1. Ismertesd a szabályokat!
2. Nevezd meg, és linkeld be, kitől kaptad a díjat és köszönd meg neki! (alapvető)
3. Válaszolj az általa feltett 10 kérdésre!
4. Tegyél fel 10 kérdést!
5. Jelöld meg azokat a blogokat (10db), akiknek továbbadod a díjat!

Anett kérdései:

1. Ha a saját írásaid közül választhatnál melyik ficiben "élnél" szívesen?

Akármennyire is furcsa, nincs ilyen történetem. Tudom, hogy csak választani kéne egyet ami tetszik, de egyikben sem élnék. Mindnek megvan a realisztikus oldala, ami miatt, szerintem a világ ugyan az. Talán, ha lenne egy fantasy vagy történelmi, esetleg sci-fi műfajú történetem, azok közül választanék, de így nem tudok.
2. Ha a más által írt kedvenc történeteid közül választhatnál melyik ficiben "élnél" szívesen?

Uhhh, az „Egy testben két lélek” című BaekYeol. Régi kedvencem.
3. Melyik a kedvenc műfajod, amit a legszívesebben olvasol és melyik, amit legtöbbet írsz?

Nincs kedvencem. Igazából szinte mindent elolvasok, ami szimpatikus, vagy olyan írta, akiről tudom, hogy jól ír, jó ötletei vannak. Amivel írok? Hát sok műfajt kipróbálnék szívesen, de sajnos tudom, hogy azok nekem nem mennek. Így maradok a realisztikus, iskola klisék mellett.
4. Mennyire befolyásolnak a további munkáidban az eddigiekre kapott vélemények

Szerintem, ezzel szinte mindenki így van, ahogy én. Sokat. A vélemények adják meg a lökést, az önbizalmat a további fejezetekhez. Viszont ha csökkenek a vélemények részenként, úgy az önbizalmam is, mivel úgy érzem elrontottam valamit.
5. Van olyan, amivel az őrületbe lehet kergetni, ha egy történetben beleszaladsz?

A nyál és a kigondolatlanság. Tudom, néha én is eltúlzom a dolgokat, de a túlzott nyálas szerelemtől én a falra mászok. Illetve amikor az emberek nem gondolják át mit írnak, hogy lesz a történet és olyan értelmetlenségeket hoznak össze. Ami lehetetlen. Ez a két dolog az, ami köszi, de nem!
6. Kik a kedvenc mellékszereplőid, akiket bevonsz szinte mindenbe?

Exo Jongdae. Ő egy olyan személyiség (szerintem) akit belehet tenni mindenki legjobb barátjának, vagy akár egy erőszakosabb személynek is. A másik meg Minseok.
7. Van olyan páros a számodra, akik egyszerűen megbonthatatlanok?

Nincs.
8. Inkább csendben a gondolataidba mélyedve szeretsz írni vagy ihletmerítő zene mellett?

Változó. Van, hogy zenét hallgatok, van, hogy matek órán írok és közben a tanárt hallgatom, vagy néha sorozatot is hallgatok, amit már fejből tudok, így nem kell néznem. De néha csak csendben a fotelemben ülve kényelmes.
9. Volt már, hogy később visszagondolva inkább más befejezést adnál egy történetednek?

Volt, de nem változtattam, mert nem vagyok abban biztos, hogy az a vég jobb lenne-e az eredetinél.
10. Volt olyan, hogy egy kép vagy egy gif annyira megragadott, hogy történet kerekedett ki belőle?

Persze, hogy volt. Általában a SeKai ficiknél szokott ez lenni.

Veronika Csilla kérdései(Sajnálom, T^T fogalmam sincs melyik nevedet használod.):

1. Mikor ismerkedtetek meg a kpoppal, és ki volt az, akitől hallottatok róla?

Még valamikor 2012, vagy 2013-ban. A bátyám mutatta a 4Minute-et.
2. Melyik volt az első szám, amit hallottatok? (nyilván kpop)

4Minute – Black Cat vpét, vagy Hyuna – Change.
3. Mikor kezdtetek el írni, és melyik bandával?

Még kilencedik elején, szóval lassan három éve. B.A.P-vel kezdtem, de azóta rájöttem ,nekem ők túl férfiasak ahhoz, hogy párosítsam őket.
4. Mindig is azt terveztétek, hogy megosztjátok másokkal a ficiteket, vagy idő kellett, mire rászántátok magatokat?

Erre sajnos nem emlékszem.
5. Írtok olyan történetet, ami nem kpoppal kapcsolatos?

Régen írtam egy fantasy – krimit. Mindenki OC volt.
6. Hogy álltok a koreokkal? Szeretitek megtanulni őket? Ha igen, melyik a kedvencetek?

Sose tudtam jól táncolni, pedig 3 évig tanultam. Szóval nem szoktam tanulgatni. Annyit tudok, amennyit megjegyzek a videók nézése közben.
7. Gondolkodtatok már azon. hogy ha táncoltok, létrehozzatok egy dance cover csapatot?

Nem.
8. Szeretnétek esetleg megtanulni koreaiul vagy japánul? Vagy annyira nem vonz titeket a nyelv?

Elkezdtem mind a kettőt, de abba hagytam, mert arra se volt időm, hogy négy óránál többet aludjak.
9. Ha eltölthetnétek egy napot egy idollal, kit választanátok? Miért? (tudom, tudom, nehéz kérdés…)

Baekhyunt, vagy Honggit választanám. Mind a ketten olyan embernek tűnnek, akik mellett nem lehet unatkozni.
10. Mi a véleményetek a Bubble tea-ről? Ha kóstoltátok már, milyen volt? Szeretitek? Ha nem, tervezitek, hogy megkóstoljátok?

Az egy nagyon finom dolog, ha a megfelelő helyen veszi az ember!

Kérdéseim:

1. Milyen környezetben, illetve napszakban tudsz jobban írni?

2. Miért kezdtél el írni?

3. Volt már, hogy nem a saját profiloddal osztottál meg egy történetet, mert féltél, hogy rossz lett?

4. Szoktál iskolában/ munka helyen írni, amikor teljesen másra kéne amúgy figyelned?

5. Írsz kéziratot, vagy rögtön begépeled a történetet?

6. Szoktál történet vázlatot írni még az első fejezet előtt?

7. Lány, vagy fiú bandákat hallgatsz inkább? Le tudsz írni 4-5-öt közülük? Ha mind a kettőt hallgatsz, akkor fiúból 4-5 és lányból is.

8. Mi fogott meg a kpopban?

9. Van UB-d? Mi alapján választottad őt ki, ha van? Változott az idők alatt, hogy ki áll ezen a pozíción? Ha nincs akkor miért?

10. Mit jelent neked az írás?

Blogok:

Nem tudom, hogy képes vagyok-e megjelölni 10 blogot, mert nem igazán olvasok újakat, vagy sose tudom ki az írója.

1. http://ayamefairy.blogspot.hu

Igaz, még nem olvastam sok történetet a blogról, de amiket igen, azok nagyon tetszettek. Alig bírtam magammal, mikor olvastam és valamilyen okból abba kellett hagynom pár órára. Túl kíváncsi voltam a folytatásra.

2. http://nikachanfanfictions.blogspot.hu

Egyszerűen szeretem az egyszerű, mégis mély történetet, ami jól ki van dolgozva.

3. http://baekyeolworld.blogspot.hu

Mostanában ez az egy blog volt amit figyelemmel követtem, és naponta nézegettem a frissítéseket. Pár szép és kínos percet szerezett nekem a metrón. Főleg amikor az „Im here for you” utolsó fejezetét olvastam a metrón és egy néni igen nagy szemekkel nézte hol a telefonom képernyőjét, hol a fejemet.

4. http://littleexobaekyeol.blogspot.hu/?m=0

Hát mit is mondhatnék… Ez egy jó blog. Igen perverz történettel (Kéjkuckó). Tényleg ,egyszerűen imádom. Néha kell egy ilyen is a sok nyálas romantika mellé.

5. http://one-shots-world.blogspot.hu

Itt is csak azt tudom írni, mint a többinél. Imádom, nagyon. A történetek nagyon aranyosak, a fogalmazás lényegre törő mégis részletes.

Én sajnálom, de nincs több. Komolyan keveset olvasok ficit. Jobban szeretem a könyveket.

You are too perfect 9.fejezet

Egyszerűen nem bírtam rávenni magamat arra, hogy eltoljam magamtól. Olyan könnyedséggel vette át a dominanciát fölöttem, hogy egy pillanatra úgy éreztem magamat mint egy törékeny kislány. És ez az érzés egyáltalán nem volt ínyemre. Persze ez nem másította meg a tényt, hogy Chanyeol iszonyú jól használja a száját és a nyelvét.

– Na hogy tetszett? – vigyorgott rám önelégülten, ezzel összetörve bennem azt a bizonyos képet, amit pillanatok alatt alkotott bennem két másodperccel ezelőtt a csókjával. Lehet én vagyok az, aki megőrült, de mögé látok az ártatlan mosolyának. Mert Chanyeol, igenis tudatában van azzal, hogy jól néz ki, hogy nagyon sok dologhoz ért, amiket persze tökéletesen csinál is, na meg, hogy jól csókol. Arról nem tudok nyilatkozni mit gondolhat magáról szex közben, de megvagyok róla győződve, ott is ugyan ilyen önelégült. Hánynom kell tőle.

– Elmegy… – fordítottam el a fejemet. – Ha megint meg mered tenni, az utcán éjszakázol. – néztem fel a colosra teljes higgadtsággal, ami látszólag meglepte. Mire számított? A karjaiba omolva könyörgök majd, hogy szobára vigyen? Még mit nem. Mivel nem kaptam választ, csak vállat vontam és mellette elsétálva nyitottam ki az ajtót.

– Tanítás után megyünk. Remélem itt van a cuccod. A suli előtt. Ha késel itt hagylak. – néztem még hátra utoljára majd magára hagytam, hogy ismét az osztályba vessem magamat, a sok idióta közé akik mindent lehurrognak ami más mint a megszokott.

Ahogy megbeszéltük Chanyeollal, miután véget értek az órák elindultam kifelé, hogy felszedjem az égimeszelő hajléktalant. Ahogy mentem a folyosón, szembe jött Hyung, teljesen egyedül, a fejét lehajtva. – Baozi hyung! – köszöntem rá hatalmas mosollyal, de ő ignorált. Még csak rám se nézett. Sőt, lépteit egyre gyorsabbra vette, aminek a vége az lett, hogy nem vette észre mikor egy csapat igen kedvesnek tűnő személyiség egyik tagja kitette a lábát, valószínűleg véletlenül, amiben barátom orra is bukott.

– Máskor jobban figyelj. Tiszta kosz lett a cipőm. – nyomta a retkes cipőjét Hyung képébe, és azzal bökdöste az orrát, meg az arcát. Elöntötte az agyamat a lila köd. Egyrészt azért, mert hogy képzelte az a beképzelt picsa, hogy ilyet mer csinálni egy idősebbel, másrészt azért, mert Hyung ezt hagyta. Nem csinált semmit csak tűrte a földön henyélve. Azonban, meg tudtam érteni. Nem volt bátorságom, hogy odamenjek segíteni. Gyáva módon fordultam meg, ahol egy széles mellkasba ütköztem.

– Gyere. – fogta meg a kezemet a colos, és akaratom ellenére rángatott oda a tömeghez, majd passzív agresszív módon mosolyogva rájuk küldte el őket a mamájukhoz, hogy szépen fogalmazzak. Ráadásul ezt mind olyan nyugodtsággal tette, hogy még én is megijedtem.

Amíg ő szét oszlatta a kis csoportot, addig én fel akartam segíteni Minseokot a földről, de ő gyorsabb volt. – Legalább egy köszönöm-öt megérdemelnénk. – szólt után Chanyeol, amit szintén nem hallott meg a futó fiú.

– Őt meg mi lelte? – vakarta meg a fejét Chanyeol. Vállat rántva indultam meg az ellenkező irányba, hogy végre haza érhessek és nyugodtan pihenhessek. Legalábbis azt gondoltam egy ilyen nap után megérdemlek egy kis szabadidőt.

Viszont Chanyeol másképp vélekedett, hiszen amint átléptük a lakásom határát, ő mindenre kíváncsi volt. Mindent tudni akart, még olyat is, ami nem rá tartozik. Komolyan este felé már azt vártam, mikor kérdez rá, milyen gyakran verem ki magamnak.

– Elég lesz! Menj aludni! – elégeltem meg fél tizenegykor a be nem álló száját.

– Előtte lezuhanyzok! Hol fogok aludni? Veled? Van pótágyad, vagy egy ágyban fogunk? – folytatta a kínzásomat, amit nem tudtam mire vélni. Biztos voltam benne, hogy nem ilyen ő. Ezzel csak idegesíteni akart. Szerintem ez a bosszúja, mert nem áradoztam milyen jól csókol. Talán.

My little devil 3.fejezet

Baekhyun:

– Nem fog semmi baj se történni, ne aggódj. – veregette meg a vállamat a férfi. – Elég mára. Egyél és menj aludni te is. – kezdett el ő is enni. Bólintottam, majd néma csendben fogyasztottuk el a vacsoránkat, ami most nem felmosóvíz ízű volt. Amíg az idilli csendet, csak a halk csámcsogás szakította félbe, volt időm jobban feltérképezni a helyet. A falak egyszerű citromsárgával voltak lefestve,szinte minden helyiségben amit eddig láttam. A konyhában inkább a szürke színek uralkodtak. A bútor szürke, ahogy a csempe is a falon, és a padlón is. A nappali ennél kicsit melegebb hangulatot árasztott a barnás parkettával és a hozzáillő bútorokkal. Valahogy sose így képzeltem el egy rendőr lakását. Mindig azt hittem, minden rendőrt egy csinos feleség és netalántán gyerekek várnak otthon vacsorával és sok sok szeretettel. Nem tudom honnan vettem ezt az életképet.

Miután megettük, segítettem elmosogatni- bár ellenkezett- és elcsomagoltunk Yurának is valamit a vacsorából. – Köszönjük szépen, és aludjon jól. – néztem fel a magasabbikra, aki ismét megjegyezte, hogy tegezzem. Olyan más volt ez a környezet. Megnyugtatott. Biztonságba éreztem magamat. Ezekkel az érzésekkel csuktam magunkra az ajtót s bújtam be a meleg ágyba a húgom mellé. Szorosan magamhoz öleltem lehunyt szemekkel. Lassan, de sikerült elaludnom. Másnap reggel mozgolódásra ébredtem.

– Oppaa! -ugrált mellettem Yura mosolyogva. – Éhes vagyok! -biggyesztette le az ajkait és ellenállhatatlan boci szemekkel nézett le rám. – Akkor menjünk reggelizni. – borzoltam össze a haját. Kimásztunk az ágyból és halk léptekkel osontunk ki a konyhába ahol leültettem a kicsit a fa asztalhoz. A hűtőhöz lépve vettem ki a félre tett kaját és miután megmelegítettem, elé tettem, hogy egyen. Akartam neki inni is tölteni, de amint megtaláltam a poharas szekrényt és vettem volna ki az egyik poharat, az kicsúszott a kezemből, és a csempe padlóra zuhanva tört több száz kis darabra. Nagyon megijedtem, hogy eltörtem egy poharat. Most mérges lesz?

Kétségbeesetten kerestem meg a seprűt és a lapátot majd kezdtem el felseperni az üvegszilánkokat. Viszont még mielőtt befejeztem volna, hirtelen megjelent egy magas alak mögöttem s kikapta a kezemből a dolgokat. Nem mertem ránézni. Féltem... Lehajtott fejjel bámultam a padlót és vártam a leszidást. Azonban az nem jött el. Csak megkérdezte kérünk-e palacsintát miután kidobta a szemetet a kukába. – Palacsintát? – néztem rá hatalmas szemekkel, majd nagyot nyelve bólogattam meglepetten. Nem mertem szólni, hogy ne csinálja, foglalkozzon csak a dolgával, hiszen láttam Yura szemeiben a csillogást. Nem akartam megfosztani ettől a kis örömtől. Beálltam a férfi mellé – akinek elfelejtettem a nevét – és nagyokat pislogva lestem minden egyes mozzanatát. Nem is tűnt olyan nehéznek, amit csinált. – Én is akarom. – csúszott a ki számon nagy ámulatomban, ahogy feldobta a palacsintát, majd az megpördülve egy kicsit a levegőben esett néha kisimultan a másik felére, néha kicsit gyűröttebben.

Mivel mondtam, hogy szeretném, átadta a terepet, azonban ötletem se volt mit kéne csinálnom, még ha az előbb azt is néztem, ő hogyan csinálja.

– Először olajozd meg a serpenyőt, kicsit hevítsd fel, majd tegyél bele tésztát, várd meg míg felpenderedik a széle, és kicsit megbarnul. Ha úgy gondolod jó, szólj és segítek megfordítani - Elmagyarázta érthetően, mit hogyan csináljak, majd kissé remegő kezekkel nyúltam az olajhoz. Bekentem a forró serpenyőt, ami sercegő hangot kezdett el kiadni. Először megijedtem, mert nem akartam, hogy megégessen, de szerencsére nem csapott ki az olaj. Megfogtam a merőkanalat ami a tésztában volt és egy jókora adagot merítettem az olajba. Csak vártam és vártam, de folyós maradt a tészta. Chanyeol karjaira fonva ujjaimat jeleztem neki, hogy valami nem jó. - Nem olyan mint amilyet te csináltál.. -néztem fel rá nagyokat pislogva és oda húztam a tűzhelyhez. Mosolyogva fogott ujjaimra, amivel egy kicsit zavarba hozott, hiszen nem voltam hozzá szokva ahhoz, hogy egy idegen hozzám ér, így el is kaptam a kezemet, de percek múlva már fogott is megint rá, és magyarázta tovább mit hogyan csináljak. – Óvatosan mozgasd meg a serpenyőt. Ha elmozdult a tészta – rázta meg egy kicsit a kezünket – Így, akkor szépen kicsúsztatod a szélére a tésztát, és egy egyszerű mozdulattal a levegőbe hajítod, majd próbálod elkapni.

Mivel Yura válaszolt, hogy mi az a kakaó, nem igazán folytam bele a témába, mert a palacsintákra koncentráltam. Én azt hittem könnyű lesz, azonban miután magamra hagyott, csak szakadt, félig nyers, vagy épp túlsült palacsintákat produkáltam. Őszintén nem értettem hogyan csinálhatta. Biztos ez is olyan képesség amit csak néhány felnőtt tud. – Ezek nem valami szépek. – állt mellé nevetve a férfi és a maradék tésztából csinált néhány szépet. Kicsit csalódott voltam, hogy az enyéim nem sikerültek, sőt mehetnek a kukába, mert szerintem ehetetlenek.

– Köszönjük a reggelit! – állítottam fel a húgomat is, s meghajoltunk előtte illedelmesen, ezután visszaülve az asztalhoz folytattuk az evést. Sose gondoltam volna, hogy Yura képes ennyit enni. Azonban boldog voltam, hogy végre eszik. Kilátszik mind egyes bordája. Szeretném, hogy hízzon, és egészséges legyen. – Chanyeol… – jutott az eszembe a neve evés közben. – Mi nem szeretnénk árvaházba menni. – rágcsáltam a számat idegesen. – Ha nem akarunk menni, akkor is oda kell mennünk?

– Először is: ne rágd a szádat, mert kisebesedik és fájni fog. Sajnos a másik kérdésedre nem tudok válaszolni most. Nem én döntök rólatok. – rázta meg a fejét s a hajamba túrva állt fel, hogy el tudjon mosogatni.

Yurára nézve, csak az járt a fejembe, hogy jobb helyet kell találnunk. Ahol nincs kitéve akkora bántalmazásnak mint otthon. Miért nem tudnak nekünk szülőket találni rögtön? Senkinek sem kellünk? Bár, kinek is kéne két tanulatlan és neveletlen tizenéves. Igaz. Ha abba a gyerekbörtönbe kerülünk, ott leszünk, míg nem válok nagykorúvá és mehetek el dolgozni.

Reggeli után, leültetett minket a kanapéra és lefotózta a sebeinket, amik kellenek az aktába, illetve lecserélte a kötéseket. A fejemen a nyílt seb égett, ahogy kiszedegette belőle a vattát, majd ismét lefertőtlenítette. Igazából nem voltam abban biztos, hogy ezt tényleg így kell-e. De ő a felnőtt. Ő tudja. Amíg a húgomon tevékenykedett, bekapcsoltam a tévében valami mesét neki. Persze nem vettem le róluk a szememet. Nem hagyom, őket figyelmen kívül. Tény, hogy nem adott okot még arra, hogy ne bízzunk meg benne, de igazából arra se adott okot, hogy megbízzak benne. Tényleg nagyon hálás vagyok azért, mert befogadott minket egy kis időre, ellát minket. Azonban ez nem jelenti azt, hogy megbízható. Láttam már néhány rendőrt, akik nem érdemelték meg a posztjukat. Utca seprőnek se alkalmaznám őket, nemhogy egy ilyen feladatra.

A mai nap volt életünk talán eddigi legnyugodtabb napja. Se fenyegetés, se testi bántalmazás.

– Gyerekek, hívtak az őrsről. Van két hírem. Mivel az árvaház, ahova be fogadtak volna titeket nem képes befogadni több gyereket, keresni kell új helyet, így a gyámhivatal megkért, még kettő három napig ügyeljek rátok. Ezzel nem is lenne probléma, de én ma dolgozom holnap estig. Kibírjátok egyedül? Nagyok vagytok már szerintem, hogy egyedül hagyjalak titeket. – húgommal összenézve bólogattunk hevesen a magas férfinak, aki megpaskolta a fejünk, miután egy hatalmas mosollyal az arcán mondta, ügyesek vagyunk.