You are too perfect 6.fejezet

Csak álltam az udvaron magatehetetlenül, miközben két emelettel feljebb épp megerőszakolják a barátomat. 
– Gyáva vagy – ültem le a jéghideg betonra, miközben a hajamba túrtam. Ott ültem és magam elé bámulva gondolkoztam. Most akkor mindenki utál engem? Mert Hyung azt csinálta velem? Akkor ez az ő hibája. Ha engem is bántanak, az az ő hibája lesz! Miket beszélek… Én hagytam magamat. Egyikünk se hibás, hogy meglátták ezt.

Nem tudom meddig ültem magatehetetlenül, de a jelzőcsengő kirántott gondolataimból. Felálltam, és sietni kezdtem vissza Hyunghoz. Viszont mikor odaértem, már késő volt réges-rég. Minseok hyung már a padjánál ácsorgott szakadt ingben és pakolt. Az egész teremben csönd volt, amit néha néha megtört egy szipogással. 
- Jól vagy..? - léptem mellé és a vállánál fogva magam felé fordítottam. Mosolygott. Bár folyt az orra, a szemei könnyektől csillogtak, ő mosolygott. 
- Semmi baj. Csak.. kaptam egy egyest tesiből - törölte meg nedves arcát. 
- Hyung. Én.. - haraptam be alsó ajakamat. Mondjam el neki, hogy láttam mindent, de cserben hagytam? - Én nem hiszek neked. Véres az inged és sírsz. Mi történt? - kérdeztem meg remegő hanggal. 
- Csak...csak.. - kezdett el makogni, majd megint zokogni kezdett. Csak állt előttem és a könnyeit törölgetve hangosan zokogott.
– Ne sírj. – öleltem magamhoz. A fejét a nyakamba temetve szipogott és mondott valamit, de annyira sírt, hogy nem bírtam kivenni a szavaiból mit mond. Mikor meghallottam a tömeget a folyosón, eltoltam magamtól és letöröltem a könnyeit. – Menjünk máshova. – fogtam meg a táskáját és mielőtt még ideért volna az osztálya, kiosontunk az ajtón, egyenesen a mosdóba. Ilyenkor szinte minden terem foglalt, illetve lehetetlen kijutni az iskolából. Csak ez az egy hely maradt. Behúztam a sarok fülkébe, ami viszonylag nagyobb volt mint a többi, és a táskáját felakasztva néztem a szemeibe. – Szóval mi a baj? – töröltem le ismét kicsorduló könnyeit. Nem válaszolt. Nem mondott semmit. Megértem. Én se beszélnék arról senkinek sem. 
– Bocsánat a tegnapiért. Nem voltam elég körültekintő – szólalt meg végül hosszú csend után. 
– Nem probléma. De ha szabad tudnom, miért csináltad? Nem is tudtam, hogy meleg vagy -támaszkodtam neki a csempe falnak. 
– Nem meleg vagyok, hanem biszexuális. A lányokat is szeretem. Bár nem vállalnék be velük hosszú távú kapcsolatot - nevette el magát kissé erőltetetten. – Miért? - kérdeztem kíváncsian.

- Ez igazából nagyon egyszerű – állt elém. – Szerelmes vagyok beléd. Bár ezt nem a suli mosdójában akartam bevallani – vakarta meg a tarkóját. 
– Mi? – kerekedtek el a szemeim, majd röhögni kezdtem. Biztos csak viccel. Azonban olyan komoly tekintettel mondta, hogy tényleg szerelmes belém, hogy lelohadt a mosoly az arcomról. - Mióta…? - néztem a padlót, ahol egy egy vécépapír darab hevert. 
- Talán két éve - jött közelebb. A lábától kezdve végig mértem, majd tekintetem szemein állapodtak meg. 
- Sajnálom Hyung, de én nem tudom viszonozni. A lányok érdekelnek - mondtam határozottan. Most nem lehetek bizonytalan. 
- Tudom. De még sose próbáltad fiúval. Mi lenne ha.. - lépett egy lépést felém és állam alá nyúlt. - Hyung. Kérlek. Csak egy csók! - mutatta fel mutatóujját szabad kezén. Megadva magamat sóhajtottam egy nagyot. 
- Egy csók – hangsúlyoztam a mennyiséget, majd lehunytam a szemeimet. Mindig is egy elfogadó ember voltam. Csak ezért hagyom most magamat. 

Lassan érintette puha száját enyémhez, majd kezdte el mozgatni ajkait lágyan, amit viszonoztam. Kellemes volt. Egyáltalán nem volt rossz. Viszont én akkor se éreztem iránta semmit sem. Nem bizseregtem, nem éreztem semmit se azon kívül, hogy igen, Hyung baromi jól csókol. 
– Baekhyun! – hallottam meg a nevemet a fal túloldaláról, ezért elfordítottam a fejemet. 
– Azt hiszem Chanyeol hiányol - nézett hátra Minseok, majd ismét felém fordulva csókolt meg megint.

You are too perfect 5.fejezet

Szóval próbáljuk összerakni a dolgokat. Az egyikük látott meztelenül, majd tökéletes testemet látva, nem bírt ellen állni, és meg akart csókolni. Igen. Más oka nem lehet annak, hogy rám mozdult. Ha csak… Ha csak nem szerelmes. 

– Ahhh – vertem a fejemet a szekrényembe. – Ezt verd ki a fejedből Baekhyun! Chanyeol nem szerelmes beléd! – Bár megérteném ha az lenne, hiszen csak rám kell nézni. 

Hagyjuk! Vegyük a másikat. Ő a legjobb barátom, ezért elégített ki a szájával! Vagy nem. Azért annyira nem vagyunk jóban, hogy hébe-hóba leszopjuk egymást. 

– Kicsim! Jól vagy? – kopogott be anya az ajtón. – Furcsa hangokat adtál ki. – nyitott végül be, mire gondterhelten néztem rá a földön fetrengve. 

– Anyu… Nem értek semmit sem… – temettem a tenyerembe arcomat. Anya mellém guggolt és megsimogatta a kezemet. 

– Sajnálom. Segítenék, de mennem kell. Apáddal elmegyünk egy étterembe. Valószínű csak reggel jövünk haza. – nyomott egy puszit kilátszódó homlokomra. 

– Ne hívd őt az apámnak, kérlek. Nincs hozzá közöm. – néztem fel rá ujjaim között, de már felettem állt, és egy együttérző tekintet után, magamra hagyott a gondolataimmal. Addig fetrengtem a földön a plafont bámulva, míg nem hallottam az ajtó csapódását. Nagyon jó. Megint egyedül vagyok. Nem mintha foglalkoznánk egymással mikor itthon vannak.

Miután elmentek, feltápászkodtam a hideg parkettáról és lementem valami kaját keresni. Azonban nem találtam semmi olyat, amihez lenne étvágyam, így vissza caplattam a szobámba, és egy gyors zuhany után bebújtam az illatos ágyamba. A fülhallgatót a fülembe dugva kapcsoltam be valami rap számot, majd arra merültem mély álomba.

Reggel minden ment a szokásos módon. Ittam egy kávét, felöltöztem, majd mentem iskolába. Azonban ott a légkör ma más volt. Mikor beléptem a terembe, mindenki engem nézett, és összesúgtak a kisebb csapatok. Kissé zavarba hoztak ezzel. Mi történt..?

Amint letettem a dolgaimat, egy magas alak lépett mellém és fogta meg a vállamat. 

– Beszélhetnénk? – nézett velem farkasszemet Chanyeol, komoly tekintettel. – Minek? Megint rám akarsz mozdulni? – kérdeztem talán kicsit nyersebben is, mint kellett volna. 

– Baekkie – kezdett el kihúzni a teremből. Követtem, mert fontosnak tűnt az, amit mondani akar. 

– Mit akarsz? – tettem karba a kezeimet, mikor megálltunk. Azonban ő csak a faliújságra mutatott. – Mi olyan érdekes… – kerekedtek el a szemeim. Ott voltam én egy képen, ahogy az ajtónak támaszkodva fogja a farkamat Hyung. - Ez mi? -néztem Chanyeolra idegesen, de ő csak a száját rágcsálta. – Az egyik lány… ott volt és lefotózott titeket… - nyögte végül ki.

Idegesen téptem le a képet a falról, majd indultam el a folyosón. Minden egyes képet leszedtem, amit találtam. Nem foglalkoztam senkivel, aki beszólt. Ki fogom nyírni azt, aki ezt tette!

Aztán eszembe jutott. Hyung. Vele mi lehet? Lendületes léptekkel indultam meg a terme felé, azonban az ajtóban megtorpantam. 

– Ha ennyire szereted a faszt, gyere… – hallottam egy idegen fiú hangját, majd egy csattanást, végül Hyung hangját. 

– Ha bemered tenni a számba, le fogom harapni! – szólalt meg barátom a zaklatónak. Nem bírtam ki és óvatosan kukucskáltam be a terembe, ami üres volt három ember kivételével. Ekkor jutott az eszembe, hogy nekik most tesi órájuk van. A látvány...nem volt valami szép. Minseok hyung két ember előtt térdelt, vérző orral. Az egyik fiú a hajába markolva tartotta a fejét, míg a másik a nadrágjával bíbelődött.

Én segíteni akartam. Mindennél jobban ki akartam onnan hozni őt, de a lábaim földbe gyökereztek. Csak néztem, ahogy lenyomják a torkán a nemiszervüket, majd a csengő megszólalt. Bepánikoltam. Nem hagyhatom ki az órát. Így is mindenki rólam beszél most. Csak jobban fognak utálni. Sajnálom Hyung! Remélem… nem fogsz rám haragudni…

Csak futottam ahogy a lábam bírta. Kidobtam a letépett képeket, és a termem felé szaladtam. Viszont ott nem álltam meg. Tovább mentem, egyenesen ki az épületből, hátra az udvar elzárt felére. Mit tegyek? Velem is ezt fogják tenni? Félek.

My little devil 1.fejezet

Baekhyun:
Minden nap ugyan az a jól megszokott forgatókönyv. A szüleink reggeltől estig isznak, majd ha épp nem egymást szidják orrba-szájba, rajtunk vezetik le a felgyülemlett feszültségüket.
Már annyi módon próbálkoztam, hogy megvédjem a húgomat Yurát, de apánk ellent mondást nem tűrve vert meg minden alkalommal, majd vitte a saját kis zugába, hogy kielégítse a saját beteg vágyait. "Örültem", ha csak ütötte vagy pofozta, és nem molesztálta. Szerencsétlen lányt, már több mint tíz éve kínozzák.
-Ne bántsd őt!! – álltam apám elé, aki megint betalálta fiatalabbik gyermekét, de félre lökve engem, a hajába markolt és annál fogva húzta be a kétségbeesetten síró és sikongató lányt a sötét, áporodott levegőjű szobába, eközben anyám azzal szórakozott, hogy a sörös üvegekkel vagy épp dobozokkal, ami épp a keze ügyébe akadt, eltaláljon.
Most is ugyan az ment. Homlokomból lassan szivárgott ki a vörös színű vérem, miként a sarokban kuporogtam. Közben azt kellett hallgatnom, ahogy apa mély, dörmögő hangján nevetgél, miközben húgomat veri. Szerencsémre a gyógyszer és az alkohol hatása miatt anyám elvesztette az eszméletét. Legalábbis, ha lehet „anyának” nevezni egy ilyesfajta szörnyeteget.

Mikor végre elnémult a hálószoba, félve nyitottam be hozzájuk. Megfagyott bennem a vér is, a nem várt látványtól. A húgom egy félbe tört, zöldes színű boros üveggel a kezében, remegő testtel állt apám előtt, aki a földön térdelt, és a hasát fogta, közben a vére, patakokban folyt belőle.
– Mit csináltál? – öleltem magamhoz a megszeppent lányt, aki rögtön zokogni kezdett. Pillanatok múlva meghallottuk a rendőr szirénát az utca irányából sípolni.
Igen, gyakori volt, hogy a szomszédok kihívták ránk a zsarukat, de apánk vagy anyánk mindig kibeszélték magukat a nevetségesen egyszerű helyzetből.
A pulcsimat lekapva takartam be Yura, apánk vérétől vörös ruhácskáját, és az üveget a sarokba hajítottam. Ilyenkor mindig el kell bújnunk, de most másként cselekedtünk. Mikor kopogtak, ajtót nyitottam, és egy fiatal rendőrrel néztem farkas szemet. Oldalamon a húgom lógott, remegő testével. A férfi elénk guggolt.
– Mi történt? – kérdezte lágy, megnyugvást nyújtó hangján. Nem szólalt meg egyikünk se, mert akárhányszor jött ide rendőr és mi ajtót akartunk nyitni, mindig megbüntettek minket, kegyetlen módon. Azt hiszem eljött az ideje annak, hogy a talpamra álljak, és megvédjem az egyetlen embert, akit mindennél jobban szeretek. Most egyik szülőnk se volt magánál, s itt volt egy rendőr is, szóval képtelenség, hogy ismét bántani tudjanak minket. A rendőr, mivel nem válaszoltunk bement, hogy felmérje a terepet.
-Nem lesz semmi baj. Ő meg fog védeni.. – suttogtam Yurának hozzá guggolva, egy kis mosollyal az arcomon, hogy ne féljen.
Mikor végre a hideg elöl beljebb merészkedtünk, a magas férfi levéve a kabátját és az ingét, ránk terítette, majd a kocsijába vezetett minket ahol hátra ültünk. A szüleinket a társára bízta. Előre ülve beindította a kocsit és lassan elindultunk.
–Ha megérkeztünk.. kérdezni fogok pár dolgot… rendben? – szólt nekünk hátra a kocsiban. Egy nagyot bólintottam, a visszapillantóba bámulva. A húgomat szorosan magamhoz öleltem és simogattam.
–Aludj nyugodtan.. -cirógattam kék-zöld foltos arcát. Rá bólintott és ölemben kényelmesen elhelyezkedve próbált lehunyt szemmel, derekamat átkarolva kicsikét pihenni a zötykölődős úton. Kis teste még mindig remegett.
Az egész kocsiban néma csend honolt. Kíváncsian bámultam ki az ablakon, hisz én is, és a testvérem is csak a a négy fal közti világot ismerte leginkább. Meg persze a közértbe vezető sivár, kövekkel kirakott poros utat. Semmi mást nem láttunk a városból, csak ezt a nyomornegyedet. Szemmel látható volt, hogy mikor hagytuk el azt a kerületet, ahol mi laktunk. Egyre szebb házak, emeletes épületek következtek, egyre kevesebb szemét volt az utcákon szét dobálva, amit a szél ide-oda fújt céltalanul. Ahogy simogattam a szuszogó húgom fejét, az utcán sétálgató emberek arcát vizslattam. Míg néhányan mosolyogtak, beszélgettek, voltak akik üveges tekintettel mentek egyenesen, a céljuk felé tudomást se vetve a körülöttük levő világról.
Mikor oda értünk a rendőrőrse, bevezetett minket egy kisebb szobába és két külön székbe ültetett minket. Akárhogy is külön lettünk ültetve, tovább fogtam testvérem piciny, átfagyott kezét.
– Ugye te vagy Byun Baekhyun, te meg Byun Yura? – bólintottunk. – Mennyi idősek vagytok? – kérdezte, miután elővett egy kisebb füzetet és tollat.
– Ő tíz, én tizennégy - válaszoltam egyszerűen a kérdésre. Ahogy végig néztem az irodájában, megakadt a szemem az asztalon levő fánkokon és az üveg vízen ami mellette csücsült. Ajkaimat rágcsálva bűvöltem a finomságokat. Azokat nézve, eszembe jutott, egy régi emlék. Mikor először, és utoljára ettünk fánkot.
Sutyiban vettük meg abból a pénzből, amit a visszajárókból össze gyűjtöttünk. Viszont hamar megtudták a szüleink és elvertek minket érte. Két egész napig nem kaptunk semmi mást enni, se inni, csak szennyes csap vizet.
Azt hiszem kiszúrta a férfi, hogy bámulom az asztalán levő dobozt, mert közelebb tolta hozzánk, hogy vegyünk belőle. Csillogó szemekkel vettem el egy rózsaszín fánkot, és félbe törve azt, adtam a másik felét a húgomnak, aki talán már három napja nem evett szinte semmit, és ha még netalántán evett is, kihányta. Először ezt se akarta megkóstolni, de addig győzködtem, míg sikerült rávenni.
– Mesélj nekem kicsit a családotokrólb– nézett rám a rendőr. -Milyen körülmények között nőttetek fel? Milyen gyakran kaptatok enni inni? Kaptatok-e lehetőséget arra, hogy tanuljatok? Kényszerítettek a szüleitek bármire is titeket a pénzért? – mikor kérdezgetni kezdett a rendőr, Yura megszorította a kezemet.
-Amit látott bent a házban, pont úgy nőttünk fel.. nagyjából az egész életünket a négy fal között töltöttük. Ha..ha jók voltunk, és mindent teljesítettünk amit kértek, akkor kaptunk kettő-kettő szelet kenyeret naponta. Soha se jártunk iskolába, se semmilyen ilyen helyre - akadtam meg kicsit, hisz soha se beszéltünk ennyit egy idegen emberrel. Nyeltem egyet és folytattam dadogásomat. - ...magamtól tanultam olvasni meg írni, de az is rosszul megy még. A húgom, ezekhez nem ért.. - néztem a lányra, aki kicsit boldogabb volt az édességtől. - Kényszeríteni kényszerítettek minket elég sok dologra. De pénzt soha se kaptunk érte, csak ételt... Vagyis hát őszintén, azt se mindig.
– Itattak veletek alkoholt? Mit tettek ha ki akartatok menni az utcára vagy csak egyszerűen szembeszálltatok velük, mikor megelégeltétek a bánásmódot?
A húgom felállt, mikor meghallotta az újabb kérdéseket. Vett egyet a fánkból, majd az ölembe kuporodott és ott evett tovább. Átöleltem.
– Ellenkezni sosem ellenkeztünk, mert nem mertünk. Viszont... A többit nem lehetne négyszemközt megbeszélni? -kérdeztem halkan és a húgom fejét simogattam. Láttam, hogy kicsit félve eszi a fánkot Yura, nehogy megint büntetést kapjon miatta. Végül a rendőr rábólintott, hogy később beszéljük meg.
– Ma nálam fogtok aludni. Holnap meg meglátjuk mi lesz – mondta határozottan és felállt pakolni.
-Nem szeretnénk teher lenni.. - néztem a szemeibe, de rögtön hárított. Eldöntötte, hogy nála alszunk a mai nap folyamán, szóval így is lesz.
– Mikor megyünk? - kérdeztem Yurát ölelgetve, aki vett megint a fánkból, a száját nyalogatva. Annyira édes volt.

Csak egy éjszaka: 12.fejezet

– Gyere már be! – éreztem meg meleg kezeit karomon, majd mire észbe kaptam, már a liftben álltunk kínos csendben. – Baekhyun... – szólított meg, mire felnéztem. – Sajnálom – mondta ki lehajtott fejjel. – Tcch... Sajnálod? – azt hiszem kicsit flegmábban mondtam, mint akartam. – Én arra lennék kíváncsi, miért nem mondtad el? Attól még, hogy tudom, adhattál volna magyarázatot. De mindegy. Nem békülni jöttem – fordultam el tőle kicsit idegesen, és próbáltam arra koncentrálni, hogy ne remegjek. Nem tehetek róla. Egyszerűen ilyen hatással van rám a szimpla jelenléte. – Kérlek beszéljük meg – fogta meg a csuklómat kétségbeesetten. Azonban én csak elrántottam tőle a kezemet. – Ha így viselkedsz, most azonnal haza megyek... – néztem rá félszemmel, majd mikor kinyílt a lift ajtaja, kiléptem rajta és a megfelelő bejárat elé álltam, várva, hogy Sehun ajtót nyisson, oda adja a ruháimat, majd soha többé ne keljen látnom. Lassan sétált felém Sehun, egyenesen a szemeimbe nézve. Nem akarom, hogy rájöjjön, hogy hogyan érzek. Erősnek kell látszanom.

- Baekhyun, előre is szeretnék bocsánatot kérni - lépett elém, majd két kezemet megfogva nyomott a tömör fa ajtónak, és tapadt ajkaimra. - Mhh... - kezdtem el ellenkezni, mocorogni és harapdálni, azonban Sehun fáradhatatlanul nyomott egyre erősebben a kemény fának, és vette birtokba ajkaimat, majd nyelvemet. Nem vagyok magamra büszke, de nem tudok ellenállni ezeknek az édes, hozzáértő ajkaknak. Egyszerűen megbolondít… függővé tesz… Észre se vettem, mikor kezdtem viszonozni csókjait. Közben éreztem, ahogy egyik keze átkúszik a hátam mögé egyenesen a kilincsre, amit lenyomott, aminek hatására, majdnem beestünk az ajtón. De mivel derekamnál fogva megtartott, ez nem történt meg. Ajkaimról átvándorolt nyakamra, míg beljebb tolt az előszobába és hátra rúgva a lábával csapta be az ajtót. - Sehunh… - sóhajtoztam a nevét, és átkarolva a nyakán markoltam felsőjébe. Nem szabadna ezt! El kell tolnom! - Szeretlek Baekkie… Hiányoztál, nagyon... - harapott bele a nyakamba, mire egy kicsit felszisszentem. Ezt már nem lehet leállítani. Általában ha Sehun bele kezd valamibe, azt ő véghez is viszi. Végül nem ellenkezve tovább, sóhajtoztam ahogy harapdálta a nyakamat és követtem mindent mozdulatát. Centinként haladtunk egyre beljebb a lakásban, miközben levettük magunkról a cipőinket, továbbra se válva el egymástól. Ahogy lépdeltünk a hálószoba felé, szép lassan minden egyes ruhadarab lekerült rólunk. Végül, amikor elfektetett az ágyon, már csak egy vékony alsó takarta mind a kettőnk már merev tagját. Én tényleg feladtam. Sehun legyőzött. Az agyamba férkőzött és most nem hajlandó onnan távozni. Teljesen átadva magam az irányításának hagytam, hadd tépje le rólam az alsót, majd szívja ki a nyakamat. Halkan sóhajtozva élveztem minden érintését. Lassan csókolgatta végig nyakamat, mellkasomat. Mikor elért egyik mellbimbómhoz, fogai közé vette, rágcsálni és szívogatni kezdte. - Sehuunh... - túrtam szőke tincsei közé, miközben nevét nyögtem. - Hiányoztál. A hangod, ahogy a nevemet nyögöd. Az érintéseid.. - suttogta bőrömre, ahogy egyre lejjebb csókolt. Végig hasamon, egészen alhasamig, majd végig nyalta belső combomat. Egész testem remegett mikor hozzám ért. Bőröm már már égett. - Tedd már be... - löktem fel csípőmet türelmetlenül. Nem kellett neki kétszer mondanom. Négykézláb fordított és egyik félgömbömbe harapott, majd nyelvét végig húzta vájatomban.

Fejemet a párnába temetve próbáltam visszafogni nyögéseimet, ami eléggé nehezemre esett. Megéreztem ahogy nyelvét belém tolja és mozgatni kezdi. A paplanba markolva toltam ki fenekemet még többért könyörögve. Izmát amennyire tudta, belém vezette, majd ide-oda mozgatva azt, izgatott egyre jobban fel. - Ne játszadozz már! - néztem hátra idegesen, mire egy gonosz vigyorral az arcán hajolt végig hátamon, miközben végig csókolgatta azt. Egyik ujját izomgyűrűimhez helyezte, majd néhány kisebb kör után belém nyomta. Lassan körözött bennem. Nem sokkal az első után jött a második és a harmadik is. Az egész szobát élvezettel teli nyögésem töltötte be. - Szeretlek Baekhyun... - suttogta fülembe, mire az egész testem bele remegett szavaiba. Én is szeretem őt. Nem sokkal ezután kiegyenesedett és merev tagját fenekemnél húzogatta, majd minden féle síkosítás nélkül nyomult belém egy morgás kíséretében. Hangosan felnyögve markoltam a takaróba és haraptam ajkamba. Nem mondom, hogy nem fájt, mert iszonyú érzés volt, ahogy végig dörzsölt miközben egyre beljebb tolta. - Sehunnh..ez fáj.. - néztem hátra könnyes szemekkel, de ő csak tovább mozgott miközben egyik kezével eltakarta arcát. Miért nem hagyja, hogy nézzem? Miért okoz fájdalmat? - Hunnieh! - nyöszörögtem tovább nevét, mert nem akart leállni, csak egyre nagyobbakat és mélyebbeket lökött. Azt hittem később enyhülni fog ez az érzés a hátsómban, de nem. Egyre csak nőtt, és ezzel párhuzamban úgy éreztem, a szívem is millió darabra szakad, hiszen akárhogy kértem, ő nem hagyta abba. Nem szólt semmit sem, csak a párnába nyomta a fejemet, hogy ne lássam. Elfojtva hangomat hagytam, hogy még utoljára magáévá tegyen. Csak egy utolsó éjszakára. Nem érdekel milyen szörnyű is ez az este, legalább velem van. Látom, hogy jól van. Érzem a testét, a szerelmét... Azonban, remélem holnaptól kezdve, soha többé nem találkozunk. Hogy boldogan élhetjük végre az életünket egymás nélkül.

Másnap reggel a redőnyön átszűrődő fény, majd kiégette a szemeimet, így a fejemre húztam a takarót. Egy nagy nyöszörgés kíséretében kimásztam az ágyból, nagyokat pislogva, hogy a szemeim szokják a fényt. Egy gyors nyújtózkodás után körbe néztem a rendetlen szobában. Egyedül voltam. A fürdőből hallottam a víz csobogását, így minden gondolkodás nélkül szedtem összes a ruháimat, majd felkapkodva őket magamra megfogtam az itt felejtett ruhákat az ajtóhoz sétáltam.

– Ég veled Sehun – néztem vissza utoljára a szép lakásra, majd bezártam magam mögött az ajtót, végleg kilépve Sehun és Chanyeol életéből.

3 évvel később…

– Baekhyun! El fogsz késni! – üvöltött rám Jongdae már kora reggel. Elkésni..? Honnan..? – Byun Baekhyun! Nem szólok többet! – éreztem meg hirtelen a hideg padlót. – Ébren vagyok! Komolyan… – motyogtam az orrom alatt miközben a fejemet fájlaltam. – Ugye tudod, hogy fél tíz. Nem egészre mész? – húzta fel barátom a szemöldökét, mire elkerekedett szemekkel öltöztem fel egy öltönybe, majd magamhoz véve a dolgaimat szaladtam a metró felé. Istenem! Ha elkések az interjúról, soha többé nem bocsájtom meg magamnak! Ez álmaim munkája! Leszállva a metróról, megálltam egy fél pillanatra kipihenve a tömeget, majd ismét neki indulva rohantam a megfelelő épülethez. Majd kiköhögtem a tüdőmet, mire odaértem, de sikerült. Pontosan ötvenkilencre odaértem. Még volt egy percem pihenni is. – Figyelem! Érkezési sorrendben jöjjenek be, hármasával! – szólt nekünk egy középkorú, csinos nő, majd beinvitálta a sor elején állókat. Gyerünk Baekhyun! Menni fog! – Baekkie..? – ledermedtem mikor meghallottam az ismerős, mély hangot. Ugye nem csak képzelődök? – Baekhyun? – fogta meg a hatalmas kéz a vállamat, miközben nagyot nyelve megfordultam. – Tényleg te vagy – ült ki a szájára egy erőltetett mosoly. Hát, én se éreztem magamat másképp. Mit keres itt? – Rég láttalak…

You are too perfect 4. fejezet

– Csak hagyd magadat… -suttogta Chanyeol, miközben egyre közelebb került hozzám. Ajkai már súrolták az enyémeket. A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem izzadt és előjöttek a régi reflexeim, aminek az lett a vége, hogy a lábam lendült, és amint célt ért Chanyeol lábai között, a fiú egy nyögés kíséretében rogyott a padlóra. – Ne fogdoss! – néztem rá összeszűkült szemekkel, majd felkaptam a ruháimat és magam mögött hagytam a szenvedő fiút. Ez kell neki. Minek akar lesmárolni?!

Várjunk… Tényleg. Minek akart lesmárolni?! Egyáltalán mióta meleg Chanyeol? Vagy… lehet ezt akarta Hyung elmondani róla? Hogy őszinte legyek… ez nem igazán nagy hír. Nem zavar, hogy meleg. Sőt, szerintem ezért csak többen fogják szeretni ha kiderül. Ezt nem hagyhatom! Nem lehet nálam népszerűbb!

Első utam Hyung osztálytermébe vezetett aki meglepetten nézett rajtam végig. – Úgy nézel mintha még életedben nem láttál volna koreait. – fintorogtam mire az arcomra mutatott. – Két kérdés. – ráncolta össze homlokát. – Az első, hogy miért rák vörös a képed? A másik meg... – mutatott lefelé. -...miért áll a farkad? – nézett szemeimbe, majd hangosan elröhögte magát.

Tekintetemet ágyékomra kaptam. Mi a..?! Mitől izgultam én fel?! – Dögöljél már meg! -kiabáltam Hyungomnak majd ott hagytam. Komolyan... lehetne ennél rosszabb ez a nap?

– Baekkie... várj már. – szaladt utánam az idősebb majd megragadva a csuklómat húzott be az üres kémia terembe. – Nem vagyok jó kedvemben! Mit akarsz?! – néztem rá idegesen, karba tett kezekkel. – Mit szólnál ha segítenék...? – nyomott hirtelen a zárt ajtónak és kezét ágyékomon végig húzta. Nagyokat pislogva fürkésztem hatalmas szemeit. Komolyan gondolja..? – Mit kérsz cserébe? – hunyorogtam rá mire egy kaján mosollyal a képén térdelt le elém és húzta le rólam a fekete farmert. Nagyot nyelve figyeltem ahogy kiszabadítja merevedésemet alsómból, majd nyelvét végig húzza egész hosszomon. – Meséld....el...ki váltotta... ezt ki belőled...? – nyalt rajtam végig szinte minden egyes szó után.

Ajkamba harapva sóhajtoztam nyelve munkája alatt. – Nemh tudom..- túrtam vörös tincsei közé. – Kivel voltál előttem? – vette ajkai közé makkomat, és erősen megszívta. -Chanyeolh! – nyögtem fel a nevét hangosan. Éreztem, ahogy kezeim alatt megremeg. Munkájában megállt, majd kíváncsian rám nézett. – Mit csináltatok ti Chanyeollal? – fonta ujjait merev tagom köré és kínzó lassúsággal mozgatta rajta a kezét. – Baozi! Gyerünk már! – löktem csípőmmel és arcának nyomtam magamat ajkaira éhezve. – Türelmetlen. – nedvesítette be ajkait, majd kinyitva őket tüntette el szájában egész hosszomat. Hangosan nyögve markoltam meg hajkoronáját és löktem meg ismét csípőmet, ezzel megérezve makkomon torkát. Hyung köhögve vált el tőlem, majd combomba csípve hajolt rám vissza és felvéve egy egyenletes mozgást mozgatta fejét és kezét farkamon. – Gyorsabban! – nyöszörögtem. El se hittem, de Hyung teljesítette amit kértem. Tempóját egyre szaporábbra vette, míg én lihegve remegtem munkája miatt.

Gerincemen végig futott egy jóleső bizsergés, egészen alhasamig, majd mikor Hyung ismét torkára engedett, tarkójánál fogva tartottam, míg nem eresztettem szájába élvezetemet. Az előttem térdelő elvált tőlem, míg én végig csúszva az ajtón rogytam a földre zihálva. – Aranyos vagy. – mászott fölém Hyung és egy puszit nyomott ajkaimra. Éreztem saját ízemet, így csak vállánál fogva ellöktem magamtól. - Nem gondoltam volna, hogy meleg vagy te is… - néztem csillogó szemeibe. - Te is? -kérdezett rám felhúzott szemöldökkel. - Chanyeol is az.. Megkértem, hogy csinálja meg a képeket, utána meg lesmárolt. - sóhajtottam. - Oh. - nézett maga elé Hyung kitágult orrlyukakkal, majd egyszerűen csak felállt és elment. Fogta magát és ott hagyott a földön ülve. - Baozi.. - néztem utána.

Nem akartam, hogy más észre vegyen, így felhúztam a nadrágomat és megkeresve a termemet vágódtam le a padomba. Mi van ezekkel?! Az egyik megcsókol, a másik meg leszop. Én meg élvezem… Mi van velem?

You are too perfect 3.fejezet

Idegesen ültem a padomban, a lábamat rázva, a fejemet meg a tenyerembe temetve. Tegnap Baozi azt mondta, van egy híre Chanyeolról. Azonban, csak akkor mondja el nekem, ha megteszek neki valamit. De én nem akarom neki megcsinálni! Xiumin hyung híres hírszerzői képességeiről. Ha valamit tudni akar az ember őt kell keresni. Nem igazán tudom hogyan csinálja. Általában még a dolgozat megoldásokat is meg tudja szerezni. Persze ő sem ingyen adja az információkat. És itt jön a trükkje - azt hiszem - hogy hogyan szerez meg egyes infókat. Néha pénzt kér, néha egy éjszakát valamelyik lánytól és néha meg biztos híreket. Igazából eléggé nyilvánvaló honnan szerez meg néhány dolgot, azonban az még mindig rejtély, hogy a dolgozat kérdéseket honnan a francból tudja.

-Baekkie! -ölelt át hátulról az ismerős hang forrása. – Na eldöntötted? Csinálsz nekem pár fotót a formás hátsódról annak a csajnak? – harapott a nyakamba Xiumin hyung. Nem nagyon izgatott a dolog, mert megszoktam ezt tőle. – Nem igazán vagyok oda az ötletért. De egyébként minek kell ez annyira? – fordultam meg és néztem az idősebbikre.

– Már mondtam! -sóhajtott egy nagyot idegesen. – Az a csaj olyan dolgokat tud. Ha szerzek neki a nagy szerelméről pucér képeket csak úgy dalolássza majd a pletykákat amiből én meggazdagszom.- mondta úgy mintha ez teljesen természetes lenne. – Holnapra eldöntöm.

Hyung csak bólintott és mivel csengettek kiment a teremből.

Egész órán azon gondolkoztam, megtegyem e. Ha átküldök neki három meztelen képet magamról, megtudom Chanyeol féltve őrzött titkát. Azonban mi van, ha nem is olyan nagy titok? Vagy is… ha Hyung azt mondja érdekes akkor az! Benne sose kételkedem.

Oké! Megcsinálom! -döntöttem végül el, és amint kicsengettek a fiú mosdóba siettem. Bezárkóztam az egyik fülkébe. Fogtam magamat, és minden ruhámat ledobáltam az ülőke tetejére, majd lehetetlen pózókba csavarva magamat próbáltam egy normális képet csinálni magamról a kis fülkében. Viszont ez sehogy se akaródzott összejönni. Vagy deréktől felfelé vagy csak lefele látszódtam. Minseok hyung megmondta, hogy egész alakosat akar a perverz csaj... 
- Düdü..~ - csapódott hirtelen a kinti ajtó mire összehúztam magamat. De amint meghallottam az összetéveszthetetlen hangot dudolászni, egy hirtelen ötlettől vezérelve vágtam ki a vécé ajtajat és álltam anyaszült meztelenül a boldogan dudorászó és vizelő osztálytársam mellé. Nem vonz semennyire sem Chanyeol, így nem éreztem késztetést, hogy ránézzek a farkára.
- A jó *** - káromkodott egy sort mikor meglátott és magát takargatva fejezte be a dolgat majd húzta fel a nadágját. - Mi a jó istent csinálsz itt ádám kosztümben?! - nézett rajtam végig tetőtöl talpig. 
- Miért? Csak nem izgat a látványom? - pózoltam be neki mire láttam ,hogy nagyot nyel, és beharapja alsó ajkát. - Mindegy... - egyenesedtem ki, mert úgy éreztem felforrósodik a bőröm tekintetétől. - Segíts! -parancsoltam rá és hátat fordítva sétáltam a fülkébe. Azt hiszem hatott a határozottságom, mert minden szó nélkül követett és állt be mellém, majd zárta be az ajtót a retesszel. - Csinálj rólam néhány képet! -adtam ki a következő utasítást miközben a kezébe nyomtam a telefonomat. Az egimeszelő csak hatalmasakat pislogott rám. - Minek? -ráncolta össze a homlokát. - Semmi közöd hozzá, csak csináld! - emeltem fel a hangomat. 
-Ha megteszel nekem valamit.. -nézett szemeimbe komolyan. -Jó, jó, bármit csak csináld már! Megfagyok! -pózoltam be. Chanyeol klikkelt, a telefonom villant párszor és már készen is voltunk. - Szóval mit akarsz? -néztem fel rá elégedetten.
Hirtelen megéreztem a hideg falat a hátammal. Ijedten kaptam a tekintetemet az engem lefogó Yodára aki vészesen közel volt hozzám. - Mit...mit csinálsz? - úgy éreztem mindjárt fegyullad a fejem. Azonban megszólalt a vészjelzőm amikor megéreztem forró lehelletét ajkaimon.

Hurt

 Wei csendben, mereven bámulta Kuhnt, ahogy mindig. A rapper megkocogtatta az üveget, amiből éppen ivott, közben azon gondolkozott, megközelítse-e az idősebbet.
„Hyung~ Elmegyünk sétálni? Persze ha csak te is akarsz.” „Oh, Kogyeol. Ez jól hangzik! Menjünk!” Ah, ott van az a személy és elkezdte Kogyeolt nézni. Ő az a fajta ember, aki megragadott minden pillanatot, hogy Kuhnnal legyen. Mint egy mágnes. Legalábbis Wei így vélekedett róla. Ki nem állhatta a barnát, amikor Kuhn körül legyeskedett.

Igen, ezt hívhatjuk féltékenységnek. Azonban Wei túl jó szívű ahhoz, hogy elhessegesse tőle a fiút. Kuhnt meg nem zavarta, hogy körülötte van, így ki ő, hogy azt mondja, idegesíti Kogyeol? De a fő ok, hogy nem zavarja a szoros kapcsolatuk az az, hogy látta: Kuhn mennyire boldog amikor Kogyeol körülötte van.

Wei még eltud annyi féltékenységet viselni, hogy ne vegye el Kuhn boldogságát. Szóval az egyetlen dolog, amit tehetett, hogy csendben maradt és nem foglalkozott összetört szívével, ami Kuhn után vágyakozott.

Később Kogyeol és Kuhn hangosan elköszöntek a többiektől. „Szia, Wei.” intett Kuhn, megelőzve Weit. Az elpirult fiú bólintott. „Szia, Kuhn-hyung. Később látjuk egymást.” mondta szégyenlősen.

Egyikük se vette észre a barna halálos pillantását.

„Mit gondolsz Weiről, hyung?” kérdezte Kogyeol, miközben belerúgott egy kavicsba, és a betont bűvölte tekintetével. Az esti szellő kellemesen simogatta bőrét. Egész hideg volt este, így Kogyeol örült, hogy hozott magával egy pulcsit. „Miért kérdezed?” kérdezett vissza Kuhn egy kisebb kuncogással. Kogyeol a szája szélét gúnyos mosolyra húzta.

A kínos csendet megszakítva kezdett el ismét beszélni. „Nem igazán tudom… Én csak… kíváncsi vagyok.” mondta végül ki, makogása után „Ő egy remek dongsaeng, azt hiszem. Természetesen egy kiváló rapper. Hmm.. Még mi..? Nagyon aranyos, és nagyon jó az aegyozásban. Szeretnék többet beszélgetni vele.” válaszolt egy kis gondolkozás után. A fekete hajú fiú nem igazán volt hatással Kuhnra látszólag. Talán csak ő részesítette magát előnyben, de igazából Kuhn nem akar többet tudni róla.

Kogyeol beharapta alsó ajkát. Kuhn nagyon pozitívan beszélt Weiről és ez neki nem igazán tetszett, mert tudta, hogy Wei bele van zúgva a mellette sétáló fiúba. Bár tudta, Weinek szemernyi esélye sincs, egyszerűen még is féltékeny volt. Tehát logikus, hogy rosszul vélekedik ez miatt a másikról.

"Én... Én nem igazán kedvelem őt." motyogta. Kuhn meglepetten nézett Kogyeolra a véleménye miatt. "Miért nem?" A másik fiú csak az ujjait babrálta. "Rendben.. Ő.. olyan erőszakos velem... mondhatjuk. Néha el akarja venni tőlem a számomra értékes dolgokat." Kuhn többet akart erről tudni. "Milyen fajta dolgokat?" Kogyeol fülig pirult, "Ohm... valami egészen személyeset." Kuhnt akarta mondani, de persze nem tudta.

A másik fél bólintott. "És mi van velem? Mit gondolsz rólam, hyung?" Kérdezte Kogyeol enyhe pírral az arcán. Kuhn fülei is pirosra váltottak, és mindenhova nézett csak a barnára nem. "Speciál… aranyos vagy. Vagyis úgy értem, Én.. én rajongok érted." egy mosolyt elfojtva motyogja, amint meglátta, hogy Kogyeol egyre vörösebb. "Tényleg?" Kuhn bólintott. " Tényleg. Kimondhatom... hogy szeretlek, azt hiszem.

Mind a ketten megtorpantak. "Mi van, ha én is szeretlek téged? Utána mi lesz?" motyogta halkan a barna. Belül folyamatosan vigyorgott. Nyert. Kuhn egyre inkább csökkentette a távolságot köztük. "Ez." kuncogott. Kogyeol felhorkant. "Egyszerű, hyung. Azt hiszem jobb lenne, ha most visszamennénk." "Igaz." mosolygott Kuhn, és Kogyeol kezére kulcsolta a sajátját.

Wei nem tudott az este aludni. Amikor Kuhn és Kogyeol vissza jöttek a sétájukról, látta őket kézen fogva a nappali előtt.

Hatalmasat sóhajtva bújt a párnájához. Úgy döntött, másnap bevallja az érzéseit. Utána legalább nem kell ez miatt feszengenie. Kuhn vagy kedveli őt, vagy nem. Nincs több válasz erre. Vagy összejön nekik minden, vagy nem.

"Szomjas vagyok." morgott. A mellette levő ágyra nézett, ahol Bitto mélyen aludt, szóval próbált minél csendesebben kiosonni a konyhába, hogy ne keltse fel a másikat. Kint látta meg, hogy a konyhába égett a villany. "Biztos Hwanhee elfelejtette lekapcsolni a lámpát megint." suttogta magának. Mikor befordult a sarkon, hangokat hallott a konyhából. Úgy döntött, inkább óvatosan beles a helységbe. A szíve hevesen dobogott a mellkasában.

Attól, amit látott, millió darabra tört a szíve. Kuhn és Kogyeol újra, a falnak dőlve egymást falták. Lassan csordultak le a könnyek az arcán, miközben beharapta alsó ajkát. Azon az éjszakán Wei nem aludt semmit sem, csak a pármáját áztattak sós könnyei. Az ő szerelme teljesen másba szerelmes.

Fájt neki, de el kellett ezt fogadnia.