You are too perfect 12.fejezet

– Nem nézel ki valami jól. – várt meg Chanyeol, mert ő persze, hogy gyorsabb volt az abnormálisan hosszú lábaival. Egy szúrós pillantást vetve felé gyorsítottam lépteimet. Nem akarom látni. Nem akarok vele beszélni. Fogalmam sincs honnan jött ez az ellenszenv iránta, így hirtelen, de egyszerűen nem akarom, hogy a közelembe legyen.

Ahogy gyorsítottam, ő is felvette a tempómat.

– Baekkiee ~ – nyávogott tovább. – Miért nem válaszolsz? Jól vagy? – fogott a vállamra, mire hirtelen lefékeztem és felé fordultam.

– Chanyeol. Nem hagynál végre békén?

– Miért? – nézett rám azokkal az édes kiskutya szemeivel. Neki miért van meg mindene, nekem meg miért nincs? Ő miért ilyen szerencsés? Én miért nem lehetek egy jó család tagja? Miért nem tudok játszani ezer meg egy hangszeren? Pedig tényleg szeretnék megtanulni legalább egyen játszani. Ő miért lehet ilyen magas és férfias, még én kicsi vagyok, és valljuk be, egész nőies. Utálom ezt az egészet.

Egy fintor szökött az arcomra, ahogy végig néztem rajta. Ezt ő is észre vette, hiszen abban a pillanatban elengedett és hagyott az utamra menni.

Egyenesen az iskolába siettem, ahol levágódtam a padomba. Nem érdekelt semmi se. Az se, hogy mindenki engem nézett, az se, hogy össze volt firkálva a pad teteje olyan szavakkal, amik teljes mértékben tükrözik az osztálytársaim agyi szintjét. Csak egyedül akartam lenni.

Viszont ez kudarca fulladt, hiszen Minseok hyung olyan lendülettel termett mögöttem és nyomorgatott meg, hogy meglepődni se volt időm.

– Mit akarsz? – szedtem le magamról a karjait, mert hallottam a szitkozódásokat és nem akartam, hogy megint maga alatt legyen miattam.
- Képzeld, Hyunnie! Jött egy új osztálytársam. – kezdett bele a mesébe, miközben csuklón ragadva húzott ki a folyosóra. Szóval egy olyan fajta beszélgetés lesz? Miért nem lehet az osztályban beszélgetni? Nem akarok megint a büdös vécében tölteni egy órát. Addig nem folytatta a történetet, míg be nem értünk a szokásos fülkébe, ami kicsit nagyobb volt a többinél.

– Még el se kezdődött az első óra, de már tudod? – húztam fel a szemöldökömet, hiszen ha tegnap jött volna, akkor már mondta volna, és általában az első órán szokták bemutatni az osztálynak a diákot. De igazából mit agyalok ezen, amikor Minseokról beszélünk. Ő mindent tud valahonnan.

– Az most lényegtelen. Tudod, van az az énekes, akiért már mióta oda vagyok. Na ő sétált ma el mellettem az osztályfőnökömmel karöltve. – vigyorgott rám mintha egy fogkrém reklámból szabadult volna.

– És te ebből rögtön azt szűrted le, hogy osztálytársak lesztek? Vagy mi? – húztam fel a szemöldökömet, mert eléggé abszurdnak hatott a dolog. – Lehet csak valami fellépés, vagy mit tudom én. – ültem le a lehajtott ülőke tetejére. Barátom megrázta a fejét izgatottan és folytatta.

– Hallottam mit beszélnek, meg vannak megerősített információim is. Attól még, hogy szívattak mert mekkora egy buzi vagyok, mindenkinek kellenek az infók, nem fognak hátat fordítani nekem. – vonta meg a vállát miután válaszolt a fel nem tett kérdésemre. Valahogy nem tudtam meglepődni, hiszen Hyungot mindig körbe vette egy bizonyos aura, ami mindenkit jó kedvre derített. Bár sose becsülték meg igazán emberileg, meg érdemelné hiszen jó ember. Remélem egyszer egy jó ember mellett köt ki. – Sőt! – folytatta lelkesen. – Koncertet is ad majd! Ráadásul, el se hiszed ki lesz a kísérője hangszeren, illetve ki adja a háttér vokált! – vigyorgott azzal a sunyi mosolyával, és én már tudtam a választ. Csak épp nem akartam felfogni.

– Szerinted engem, hol érdekel ez? – forgattam meg a szememet flegmán. Talán nem így kellett volna reagálnom, hiszen a barátomról, vagy mimről van szó, de miért örüljek Chanyeol tökéletességének?

– Baekhyun, ne már. Chanyeol fülig beléd van esve, csak nem veszed észre. – ezen fel kellett röhögnöm. Még, hogy Chanyeol belém? Maximum szereti nézni ahogy szenvedek. – Nem bírom felfogni, hogy néha milyen egy érzéketlen segg vagy. – sóhajtott egyet Hyung. – A koncert pénteken lesz suli után. Remélem azért eljössz, hogy megnézd szegény fiút. Amióta kiállt melletted meg mellettem, nem túl barátságosak vele, ahogy ő se másokkal. Szüksége van legalább egy barátra.

– Tch. Hirtelen úgy beszélsz róla, mintha annyira ismernéd. Váltottál már vele szót valaha? – támadtam rögtön meg, amolyan védekezés kép, de ő nem véve magára a dolgot vállon veregetett és egyedül hagyott a büdös fülkében.