Csak egy éjszaka: 11.fejezet

Miután láttam azt a kis pornó részletet volt barátomról, nem is tudom mennyi ideig röhögtem kínomban a kanapén, ami szép lassan áttorkollt sírásba. Olyan… szerencsétlennek éreztem magamat. De hát igen. Ez van, ha ilyen naiv vagy Byun Baekhyun. Még is mit gondoltam én? Hogy a fenébe élhettem magam ennyire bele egy kapcsolatba! Már estem pofára párszor kapcsolat miatt. Miért nem tudok belőle tanulni? Miért kell elkövetnem újra és újra ugyan azt a hibát?Miután láttam azt a kis pornó részletet volt barátomról, nem is tudom mennyi ideig röhögtem kínomban a kanapén, ami szép lassan áttorkollt sírásba. Olyan… szerencsétlennek éreztem magamat. De hát igen. Ez van, ha ilyen naiv vagy Byun Baekhyun. Még is mit gondoltam én? Hogy a fenébe élhettem magam ennyire bele egy kapcsolatba! Már estem pofára párszor kapcsolat miatt. Miért nem tudok belőle tanulni? Miért kell elkövetnem újra és újra ugyan azt a hibát?

Örülök, hogy Jongdae legalább tudta, mire van ilyenkor szükségem. Nem szólt egy szót sem. Csak magához ölelt, és várta, hogy megnyugodjak. Mindig hálás leszek neki azért, hogy mellettem van mindig.

***

-Baekhyun. Megint itt van… -szólt be a szobába Jongdae unottan a kanapéról. – Nem érdekel! Hagyd figyelmen kívül! – kiabáltam neki ki és ismét a telefonomnak szenteltem a figyelmemet.

Az elmúlt hat napot barátomnál töltöttem. Persze nem terveztem ennyit itt maradni, de amikor haza akartam menni, mindig ott volt a házam előtt vagy Chanyeol, vagy Sehun! Na meg amióta kitudódott legjobb barátom lakhelye a számukra, itt is megjelennek.

Vagyis Sehunt csak egyszer láttam itt. El is küldtem, és azóta nem jött ide. Azonban Chan más. Ő annak ellenére, hogy lekiabáltam, minden nap ide jön, hiába.

Nem akarok vele beszélni. Nem akarom látni, se hallani. Csak el akarom felejteni őt, Sehunt és Luhant. Mintha… Meg se történt volna az az elmúlt jó pár hét.

-Ya! -trappolt be hozzám idegesen, percekkel később Jongdae és mellém huppant az ágyán. – Értem én, hogy lelkileg összetörtél, meg minden egyéb ilyesmi, de mit szólnál, ha megbeszélnéd velük, majd örökre elfelejtve őket, haza költöznél végre! Annyi ideje vagy már itt, hogy lassan téged duglak meg. De tényleg!..egy hét kihagyás nekem sok. – dőlt végül el mellettem.

– Csak nyugodtan. – fordultam felé teljesen komolyan. – Már gondoltam rá régebben, de mindig elvetettem mert a legjobb barátom vagy. – az a sokk ami kiült az arcára, mindent megért. Picit elmosolyodtam. – Hagyjuk. – ültem végül fel, de szinte rögtön visszahúzott maga mellé, majd fölém terpeszkedett. – Komolyan mondtad..? – fúrta tekintetét enyémbe.

Én tényleg átgondoltam ezt? Ennyire ki lennék éhezve? – K-komolyan gondoltam! -dadogtam kissé bizonytalanul.

– Ha így van, akkor csókolj meg. -hajolt hozzám közelebb, szinte ajkaimra suttogva a szavakat.

Végig nyaltam alsó ajkamon, majd kicsit feljebb emelve a fejemet érintettem össze ajkainkat. Azonban rögtön el is váltam tőle, mert rákellet jönnöm, ez egy hülye ötlet volt.

– Sajnálom. Ez mégse megy... – húztam el a számat mire Jongdae egyszerűen elmosolyodott és adott egy puszit a számra. – Tudtam, hogy nem gondolod komolyan. -szállt le rólam.

– De most őszintén, Baekhyun. Te szerelmes vagy valamelyikbe? – nézett rám halál komolyan. -Nem tudom. Vagyis Chanyeol iránt nem érzek a szimpátián kívül semmi mást.

– És Sehun iránt? -simogatta picit meg a hátamat. Mit mondjak? Vagyis..én se tudom a választ. Szerelmes voltam belé, tényleg? És most az vagyok?

-Jongdaee~ -kezdtem el neki nyafogni. – Miért ilyen nehéz az élet?!

– Sajnálom, Baekkie. Ez jutott… -nevetett fel barátom a kínomon.

***

Végül két nap alatt sikerült rávennem magamat, hogy hazamenjek. Elhoztam a legtöbb cuccomat Jongdaetól, amiket felhalmoztam ott, ezért ebből kifolyólag ülök jelenleg a szobám közepén egy nagy halom ruhával körbe véve. Mindent amit találtam a szekrényembe, és barátomnál, kivágtam a szoba közepére, hogy én most mindent összehajtom, és kiszortírozom. Azt hiszem kicsit nagy dologba kezdtem bele. Már vagy három órája itt ücsörgök, de a felével se vagyok meg.

Mikor végre estére befejeztem az egészet, boldogan álltam fel nyújtózkodni. Nem sok ruhát dobtam ki… Csak azokat amiket már nagyon elhordtam..

Viszont egy csomó ruha összegyűlt, ami Sehuné és nem az enyém. Megtehetném, hogy kidobom őket, de akkor nem hagyna a lelkiismeretem aludni.

Leültem a földre, szemezve a ruha halommal. - Mit kezdjek veletek..? -böktem meg őket egy picit. - Kidobni biztos nem foglak. Hordani se, mert nem az én méretem. Vissza adni meg… -haraptam ajkamba idegesen. - Ahh.. - dőltem el a puha szőnyegen és le fel kezdtem el gurulni az arcomat a tenyerembe temetve. -Mit csináljaakh?! - kiabáltam mint egy idióta.

Nekem is van ott egy csomó ruhám, ami ráadásul még kell is! Viszont nem akarok találkozni Sehunnal. – Jézusom! Baekhyun! Szedd össze magadat! – adtam magamnak egy pofont, majd felültem. – Elmegyek hozzá most azonnal és hozzávágom a ruháit! Meg elhozom a sajátjaimat..

Ezzel az elhatározással kaptam magamra valami tűrhető ruhát, majd zacskóztam be Sehunét, és indultam utamra. Furcsa érzés volt megint Gangnam utcáin sétálgatni.

Már sötét volt, így utamat az utcai lámpák sárgás fénye világította be, egészen a hatalmas lakásig. Egy nagy levegőt véve nyomtam meg a kaputelefonon a neve melletti kis gombot.. A szívem a torkomban dobogott. Mit fogok neki mondani? Miért jöttem?

Vagyis mi?! Hát a ruháját hoztam! – Igen? – szólt bele Sehun hirtelen, mire megijedtem, és fogtam magamat, és megnyomtam a törlés gombot. -Ahh hülye! Hülye! – kezdtem el a fejemet ütögetni. Tényleg. Minek nyomtam ki? Nem most beszélek vele először.

-Baekhyun? – hallottam meg megint Sehun hangját. Viszont akármennyire nézelődtem, nem láttam őt sehol se. Beképzelem magamnak? Azt hiszem kezd elmenni az eszem… -ráztam meg a fejemet. – Ya! Byun Baekhyun! Feletted! – hallottam ismét az ismerős hangot, már kicsit hangosabban. Felnéztem, és Sehun ott lógott ki az ablakból! Az az idióta! Bármikor kieshet!

Miután nem szólaltam meg, csak álltam ott mint egy szobor, Hunnie egyszerűen csak eltűnt az ablakból. Biztos nem kíváncsi rám.. Nem mintha én nagyon találkozni akartam volna vele. Viszont percekkel később, kinyílt mögöttem a nagy fém ajtó. Az ismerős alak egy kis mosollyal az arcán támasztotta ki a lábával. - Nem jössz be? Hideg van. - nézett körbe, míg én csak lefagyva tudtam őt nézni, egy hatalmas gombóccal a torkomban, és remegő lábakkal.

Miért van rám még mindig ilyen hatással? Pedig több mint egy hét telt el...