 |
| [1905,12.249] |
-Baekhyun. Ez nekem
így nem megy. Látom, hogy fáj. Addig biztos nem fekszünk le
egymással amíg rendbe nem jössz.. - Sehun szavaira csak a számat
húztam, de végül is igaza volt. Én a fajdalom miatt nem élvezném
az együtt létünket ő meg azért mert miatta érezném.
-Hunnie.. -kúsztam
oda hozza és csípőjére ültem. - Előttem sok fiúval volta már?
-tettem fel a kérdést ami már egy ideje szúrta az oldalamat.
Láttam rajta ahogy erőlködik gondolkodás közben. Pillanatok
múlva felmutatta négy ujját. Nem kéne meglepődnöm hiszen csak
rá kell nézni és az ember a nadrágjába élvez. Mégis annyira
rosszul érzem magamat. -Hány éves vagy?
– Húsz.
– Jársz egyetemre? – néztem gyönyörű szemeibe.
– Nem. De mi ez a
hirtelen kérdez felelek? -simított végig arcomon. – Csak több
dolgot akarok rólad tudni. -piszkáltam a pólója alját. – Neked
nem kínos, hogy egy nálad idősebb fiúval vagy, aki ráadásul
csak most vesztette el a szüzességét? – nagyon bizonytalan
voltam. Mi van ha rájön mennyire nem passzolok hozzá? Tudom, hogy
még fiatal vagyok. Szóval nem is álmodozom arról hogy örökre
együtt leszünk mint a mesékben. Viszont ha már szakítanunk kell
akkor se előbb.
– Na. Ne vágj
ilyen képet. -húzott le egy szájra puszira majd a szemeimbe
nézett. – egyáltalán nem vagy kínos a számomra. Ez eszedbe ne
jusson. Te még csak egyszerűen most értél meg rá, hogy ilyen
fajta kapcsolatod legyen. -nem akartam tovább boncolgatni ezt témát,
mert csak rosszul éreztem magam tőle, így bólintottam egyet
beleegyezően, és egy csókba vontam puha ajkait, majd mellkasára
dőltem és hallgattam az egyenletes szívdobogását. Az enyém, az
övével ellentétben majd kiugrott a helyéről. Hogy hogy ilyen
nyugodt mellettem? Ez egy jó jel, nem? Hisz ez akkor azt
jelenti, hogy kellőképp nyugodt tud maradni mellettem.
***
Reggel nagyon jó
érzés volt úgy felkelni, hogy tudom mellettem van valaki. –
kezdtem el tapogatózni Sehun után, hogy hozzá bújjak. Viszont
akárhogy mozogtam és taperoltam az ágyat nem igazán találtam
senkit sem. Így kinyitottam a szemeimet és rá kellett jönnöm;
egyedül vagyok a szobában. Felültem és körbe néztem. Hunnie
párnáján ott virított egy kisebb rózsaszín cetli:
„Sajnálom,
hogy egyedül kellett felkelned. De korábban kellett dolgoznom
menni. Ha bármire szükséged van szolgáld ki magad. A pulton
hagytam egy kis pénzt. Ha szeretnél vegyél belőle magadnak
valamit. Majd hívlak ha végeztem.
–
Sehun.-"
Szóval ez a
helyzet. Felkelthetett volna.. - dőltem vissza a puha ágyra és
a plafont kezdtem el nézni. Este nekem is mennem kell dolgozni.
Szóval ma nem hiszem, hogy találkozunk. Pedig annyi dolgot akarok
kérdezni tőle…
Fél óra
lustálkodás után felöltöztem, és a konyhába mentem. Nem akarok
az lenni aki élősködik a másikon, szóval nem vettem el a pénzét.
Az az övé. Mielőtt elmentem volna tőle, én is hagytam neki egy
kis üzenetet.
„Legközelebb
ne menj el szó nélkül! Kelts fel.. -Baekhyun-”
Őszintén nem
tudtam mi mást írhatnék, így ennyivel megelégedtem.
***
Kilépve Sehun lakásából, a metró felé vettem az irányt. Minden
ugyan olyan volt, még is minden más. Eddig nem szerettem tömegben
utazni, ellenben most, olyan szépnek láttam mindent. Alig tudtam
vissza tartani, hogy ne mosolyogjak mint egy idióta. Akármerre
néztem, csak arra tudtam gondolni, hogy legközelebb a randinkon
hova menjünk Sehunnal. Vagy, hogy milyen lesz ismét lefeküdni
vele. Valahogy minden egyes gondolatom hozzá vezetett. Már-már úgy
éreztem magam mint egy szerelmes tini lány.
A lakásomba beérve arcon csapott a valóság. Teljesen
megfeledkeztem a rendetlenségről amit tegnap itt hagytam, így a
napomat takarítással kezdtem. Először szellőztettem, utána
összehajtogattam a ruháimat, mosogattam és mi egy mást. A fél
napom takarítással telt, de utána megelégedve magammal huppantam
a kis kanapéra és gyönyörködtem a tiszta, rendezett helyiségben.
Ritka volt, hogy ennyire csillog minden.
– Még van egy órám indulásig. – állapítottam meg a
telefonomra nézve.
Fél hét. Sehun még mindig nem jelentkezett. Felhívjam
én? – nyitottam meg a profilját. – Mi van ha
zavarom, és mérges lesz? Ah nem jó ötlet. - zártam le a
telefonomat – De mégis… Lehet hogy örülne nekem..? Hisz
járunk..vagyis még nem mondtuk, ki de hát..ez már járás.. Ugye?
– Ahh…
-fetrengtem össze vissza. Nem igazán tudtam, hogy most mit tegyek.
– Gyerünk Byun Baekhyun. Szedd magad össze! – ütöttem picit a
saját arcomra, majd ismét feloldottam a telefonomat, megnyitottam a
profilját, és rányomtam a telefonszámára. Egy nagy levegőt véve
a fülemhez emeltem a készüléket.
„ A
hívott fél jelenleg nem elérhető. Kérem pró….”
Mit is képzeltem? Dolgozik… – nyomtam ki a telefonomat és magam
mellé tettem. Viszont épp hogy letettem, már csörgött is. Rá se
nézve a képernyőre vettem fel.
– Baekhyun! Mi az egész neve annak a csávónak? – hallottam meg
barátom, Jongdae hangját. – Csak te vagy az..? Miért érdekel? –
húztam fel szemöldökeimet. – Csak kíváncsi vagyok, hogy ki az…
– rögtön tudtam mit akar. Amikor az először volt barátom,
akkor is ugyan ezt csinálta. Ő az oka, hogy szakított velem. –
Nem! Nem csinálod ezt megint Jongdae! Nem akarom, hogy kutakodj
utána! Megint ugyan az lesz a vége! – emeltem picit fel a
hangomat. Nem értem minek kell bele avatkoznia a dolgomba!
-Hé! Nincs okod mérgesnek lenni rám! Örülj, hogy szakítottatok.
A végén még téged is megerőszakolt volna! Vagy még rosszabb.. -
halkult el. Nem akartam vele erről veszekedni ismét, hisz a legjobb
barátom és ez már 3 éve volt. Tudom, hogy csak a legjobbat akarja
nekem. De néha túlzásba viszi. - Hagyjuk. Már régen volt. -
sóhajtottam egy nagyot – Ma jössz dolgozni? - Erre csak egy
hümmögést kaptam mi szerint igen, majd még próbálta kiszedni
belőlem Sehun nevét, de nem ment semmire. Meg őszintén. Ha
akartam se tudtam volna elmondani neki, mert nem tudtam a család
nevét. Se azt, kik a szülei, mivel foglalkoznak, ő mivel
foglalkozik. Komolyan… Azon kívül, hogy Sehunnak hívják, húsz
éves, nem jár egyetemre, Gangnamban lakik és valószínűleg
eléggé pénzes, tudok róla valamit? És miért nem hívott még?!
***
Nem igazán szerettem a munkámat. Minden héten négyszer egy pubba
dolgoztam mint pincér. Egészen színvonalas hely volt és a fizetés
is jó volt, de utáltam, hogy mindenhez jó képet kell vágnom. Ha
egy részeg vendég miatt eltörök valamit, vagy ha ő töri el és
én a közelben vagyok, az mind az én hibám, és mosolyogva kell
bocsánatot kérnem. Néha már nem is értettem miért nem mondtam
még fel.
Azonban akármennyire is utáltam, most jól jött. Elterelte a
gondoltaimat Sehunról valamennyire, és még Jongdae is itt volt,
hogy biztosan ne gondoljak másra munka közben csak a dolgomra, na
meg rá. Ha bármi konfliktus volt egy vevővel, ő rögtön ugrott
segíteni, amiért hálás voltam. Persze egyedül is meg tudom
oldani a problémáimat, de ha már van segítség, minek utasítsam
vissza?
– Hyunnie! Vidd még ki a hetes asztal rendelését aztán
végeztünk. – vigyorgott nekem barátom megkönnyebbülten. – Ma
nálad alszok. – kezdtem összekészíteni az italokat a tálcára.
– Ezt csak úgy kijelented? Nem kéne megkérdezned előtte? –
háborodott fel, de csak egy vállrántás volt a válaszom. Örüljön,
hogy szóltam. Sokszor csak minden szó nélkül beállítok, hogy én
most ott alszok akkor is.
Talán, ha Jongdaevel leszek továbbra is, meg tudom fékezni magam,
hogy ne hívogassam Sehunt.
Műszak vége után elmentünk egy kisboltba ahol vettünk instant
levest, meg üdítőt, aztán felmentünk hozzá. Hadd ne mondjam,
milyen bűz fogadott mikor kinyitotta a bejáratit. - Ember.. mikor
nyitottál itt ablakot utoljára?! - rohantam az említett dologhoz
és mint akinek az élete múlik rajta tártam ki és szívtam be a
friss levegőt. Ha tudtam volna, hogy milyen undorító rendetlenség
és bűz fogad, én hívom át magamhoz. Amikor ránéztem a
mosogatóra, megmertem volna fogadni, hogy megmozdult.
– Szerintem általánosságban egész nagy a rend. – nézett
körbe elégetten Jongdae, amire csak megforgattam a szememet.
***
Már eltelt két nap, de Sehun, még mindig nem jelentkezett. Ennyire
elfoglalt lenne a munkájával? De basszus minek van állandóan
kikapcsolva a telefonja?! Hát minek van az, ha nem azért hogy
elérje az ember! Az elmúlt pát napban komolyan minden végig
futott az agyamon onnantól kezdve, hogy meghalt, odáig, hogy gyűlöl
és többé nem akar látni. Át gondoltam mindent amit tettem, de
valahogy nem emlékszem semmire rosszra.
-Byun Baekhyun! – hallottam meg tanárom, nem túl fület
kecsegtető hangját, amire rögtön felkaptam a fejemet a padról és
közeledő alakját figyeltem. – Ha ennyire érdekesnek tartja az
órámat, a következő órára, hozzon egy 15000 karakter meghaladó
mítoszt egy hétköznapi dologról. Mint például, hogy miért
csörög a telefon, honnan jön az áram, vagy amit akar. És most
kérem fáradjon ki a teremből és már neki is láthat. –
mutatott egyenes utat az ajtó felé, mire egy észre vétlen grimasz
húzódott az arcomra, majd összeszedve a holmijaimat és kimentem a
teremből. Legalább most van szabad két órám a következő
előadásig. Utam az egyetem étkezőjébe vezetett, ahol vettem
valami viszonylag ehetőnek tűnő ételt, és leültem az egyik üres
asztalhoz.
Elővettem a telefonomat, és már minden félelem nélkül nyomtam
meg Sehun számát gondolván, hogy nem veszi fel úgysem. Ez most se
történt másképp. Továbbra sem elérhető. Hatalmasat sóhajtva
hajtottam a fejemet az asztalra és az előttem levő tálcát
néztem. Valahogy nem volt étvágyam. Nem éreztem magam éhesnek.
Viszont ha már megvettem meg kéne ennem. De abból csak az lesz,
hogy rosszul leszek és a vécében végzi az egész. Hosszú
perceken át bűvöltem még az ételt. Ebből a hihetetlenül
kellemes elfoglaltságból telefonom szakított ki. Ahogy megláttam
a kijelzőn Sehun nevét felvillanni, szinte felugrottam, és villám
gyorsasággal vettem fel a készüléket.
– Hunnie! Miért nem hívtál?! Mi történt? Jól vagy? Nagyon
mérges vagyok rád! Hogy képzelted, hogy csak így eltűnsz! –
vágtam hozzá rögtön mindent gondolkodás nélkül, de mivel
semmire se válaszolt elhallgattam. – Gyere át! – mondta a
telefonba érzelem mentesen. Vagyis inkább parancsolta. –
Egyetemen vagyok. Nincs annyi időm… – akármennyire is látni
akartam, nem szerettem lógni az előadásokról.
– Kérlek… – és nekem ennyi kellett hozzá, hogy ugorjak a
szavára. – Jól van… Sietek. – ezzel ki is nyomta a telefont.
Végül is nem halok bele, ha kihagyok egy órát. Meg talán
magyarázatot is kapok arra, hol volt eddig és miért nem keresett.
Negyven perc utazás után ott is voltam, Gangnamban és felfelé
tartottam a lifttel Sehun lakására. Mikor bekopogtam, ő szinte
rögtön ajtót nyitott, mintha az ajtó előtt várt volna engem.
Megfogta a kezemet és behúzott a lakásba, majd ölelt magához
miután megcsapta a bejáratit. Erősen szorított magához, és
fejét a nyakamba fúrta. Egy ideig hagytam, hogy ölelgessen, de
mikor nyakamra kezdett puszikat adni, kicsit eltoltam magamtól, hogy
a szemeibe tudjak nézni. – Minden rendben? – azt hiszem
jelenleg, a millió kérdés között ami a fejemben cikázott, ez
volt a legfontosabb. Azonban válasz helyett, csak egy erőtlen
mosolyt és egy nagyon gyengéd szájra puszit kaptam. Majd egy
következőt. Aztán ismételten. Addig adta a kisebb puszikat a
számra, amíg meg nem adtam magamat, és átölelve nyakát
engedtem, hogy nyelvével feltérképezze belülről a számat. Nem
volt semmi ötletem, hogy hova tűnt két napra, vagy mire fel ez a
viselkedés. Ám annyira jól esett a csókja, emellett minden
érintése, hogy hagytam a francba a kérdéseimet és át engedtem
magam teljesen Sehunnak.
Aznap nem mentem vissza az egyetemre, viszont Hunnie olyan oldalát
tapasztaltam meg, ami nem hittem, hogy létezik. Végtelenül gyengéd
volt velem az első két alkalommal, majd mikor tudattam vele, hogy
nem fáj semmim, a vadabb oldalát is megmutatta, ami talán még
jobban is tetszett.
Nem tudom hányszor gabalyodtunk össze a nap, illetve az éjszaka
folyamán, de hét után már nem is számoltam. Szó szerint addig
csináltuk, amíg el nem aludtunk kettő menet között.
Nem akartam el aludni, mert féltem ismét egyedül kelek. De most
másképp volt. Reggel – ami dél volt – Hunnie még ott
szuszogott mellettem, és a kezemet fogta. Elmosolyodtam az alvó
arcát látva, utána közelebb bújtam hozzá és adtam egy puszit
az arcára. Ő csak szorosabban magához húzott, és a hajamba
rejtette az arcát. Azt hiszem minden mérgem eltűnt amit éreztem
miatta. Jelenleg semmit sem akartam, csak hogy tovább ölelgessen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése