Testvérek 7.fejezet

Egy csók

Jongin

-Sehun, segíts! Nem tudom mit vegyek fel! – nyafogtam barátomnak, aki már teljes hadi felszerelésben várt rám, hogy indulhassunk. – Mit tollászkodsz ennyit? – húzta fel a szemöldökét. – Kyungsoo úgy szeret ahogy vagy. Meg alapjáraton Hyungot nem igazán érdeklik a külsőségek. Szóval vegyél fel valami normális szerkót és induljunk már, mert elkésünk! -állt fel és a szekrényemhez sétálva vágott a fejemhez pár ruhadarabot. – Kapsz öt percet elkészülni, vagy itt hagylak! – hagyott magamra a szobában. Egy nagyot sóhajtva vettem fel amit adott, majd a tárcámat felkapva mentem utána. – Mehetünk a Hyungokért. – karoltam bele Sehunba.

Percek múlva már négyen alkotva egy klikket sétálgattunk ráérősen a szórakozó hely felé. Míg Sehun a colossal sétálgatott elöl, mi addig távolabb tőlük, szorosan egymás mellett Soo-hyunggal. – Jól nézel ki. – törte meg az idősebb az idilli csendet bókjával. Hatalmas, elégedett mosollyal az arcomon köszöntem meg neki, és magamban meg hálát adtam Sehunnak, hogy segített. – Te se nézel ki rosszul. – léptem hozzá folyamatosan közelebb. Amint összeütköztek a kezeink, rá akartam fogni az övére, hogy úgy menjünk tovább, de Hyung egy hirtelen mozdulattal kapta fel a kezét és mutogatott egy emberre a sarkon aki zsonglőrködött. – Igen. Nagyon érdekes. – vakartam meg zavartan a tarkómat, majd amint leeresztette a kezét, ismét próbálkoztam. Ujjaim hegyével óvatosan simítottam végig kabátján lefelé, és amikor megéreztem meleg bőrét, ujjai közé fontam enyéimet. Mikor rám kapta a tekintetét, felhőtlen mosollyal a képemen álltam meg egy pillanatra, majd nyomtam egy csókot ajkára. Utána csak húztam magam után a sokkos fiút. Annyira aranyos tud lenni.

Mikor oda értünk a helyre, Hyung el akarta engedni a kezemet, azonban nem engedtem meg neki csak addig, amíg levette a kabátját. Leültünk egy bokszba, ahol már ült néhány sunbae. Elkezdtünk velük beszélgetni, miközben az idősebbek hoztak mindenkinek egy egy korsó, vagy pohár sört.

Éreztem, hogy Hyung zavarban van, hiszen az asztal alatt szorongatta a kezemet és folyton ivott valamit. Chanyeol egész jól beilleszkedett. Pillanatok alatt kényelmesen beszélgetett mindenkivel. Persze volta itt osztálytársai, de hát Hyungnak is, mégse talál velük szót. Sose értettem miért megy neki ennyire nehezen a barátkozás. Igaz is, ezért maradt a kollégium mellett.

Mikor már a negyedik kör vodkát hozta le mindenki, a sok sör után, felálltam és lerángattam Kyungsoot a biliárd asztalokhoz, ahol a kezébe nyomtam egy dákót. – Játszunk. Ha nyerek, megcsókolhatlak itt, mindenki előtt! – mutogattam felé magabiztosan, majd a miután a golyókat a helyükre tettem, vártam, hogy kezdjen. Lökött és a golyók megindultak útjukra. Nem volt rossz. Utána én jöttem, és meg kell hogy mondjam, jobb voltam mint ő, még padló részegen is. Csak jöttek a körök. Egyre többen gyűltek körénk, ami most az egyszer szerencsés volt, mert Hyung kezdett zavarba jönni. Minden alkalommal rosszabbul célzott. Vigyorogva figyeltem, ahogy próbál koncentrálni az utolsó lökésnél, de végül az se sikerült. Letettem az asztalra a dákót és Hyung elé lépkedtem, aki tikkelő szemekkel bámulta az asztal.

– Kérem a nyereményemet.. - emeltem fel a fejét, állánál fogva. Az egész feje rák vörös volt. Édes. – Csókot! - kiabált be Sehun már nem túl józanul, miközben buzdította az embereket. De persze senki más nem kezdte el skandálni. – Nagyon szeretlek, Hyung. – motyogtam már ajkaira, hogy csak ő hallja, majd megszüntettem közöttünk a távolságot. Lassan nyomtam ajkaimat övéihez, majd kezdtem el mozgatni. Egyik kezemet tarkójára csúsztattam, hogy közelebb tudjam magamhoz húzni. Hihetetlenül jó érzéssel töltött el, amikor vissza csókolt, sőt, még a nyelvét is dugdosta kifelé.

Ám az álmaimba illő jelenet nem tartott sokáig, mert egy hatalmas tenyér csapódott a vállamra, ami elrántott Hyungtól. Mire felfogtam ki is az ünneprontó személy, már csattant is az ökle a jobb arcomon. Meginogtam, de nem volt olyan erős ütés, hogy a földre kerüljek. – Chanyeol! Normális vagy?! – kiabálta egy számomra idegen iskolatárs. Azonban engem ez nem érdekelt. Mit képzel, hogy megüt? Ahogy felém fordult, lendítettem a kezemet, ami cél is ért, csak nem éppen a colos arcán. – Hyung… – néztem nagyokat pislogva az alacsony fiúra, aki tűrte az ütésemet Chanyeol helyett. – Idióta. Miért álltál oda… – fogtam meg a kezét mert el akartam onnan jönni vele, hogy kettesben legyünk, de maradni akart Chanyeollal. Én meg nem hagyom egyedül őket. Így maradtunk, és ittunk tovább. Vagyis ittam tovább. Amíg Chanyeol Hyung feldagadt szemét pátyolgatta, én csak egyedül ültem a sarokban egy vodka naranccsal őket lesve. Engem is megütött az a farok. Miért nem pátyolgat senki se? Ez igazságtalan

Egész este csak ültem a seggemen és piáltam, amíg az kettő enyelgett. Mi van kettejük között? Miért nem említette sose ezt Hyung?

Alig bírtam vissza vánszorogni a kollégiumba. Ha Sehun nem segít, lehet a kocsma padlóján éjszakázom. Másnap reggel úgy éreztem magamat mint akin átment egy kamion. Fájt a fejem, hányingerem volt és az arcom is fel volt dagadva.

– Aludj még Jongin… – húzta a fejére a takarót szobatársam, aki nem hiszem, hogy jobb állapotban volt. – Nem. Tudnom kell mi volt az tegnap! – keltem ki az ágyból és Kyungsoo és Chanyeol közös birodalmas felé vettem az irányt. Minden kopogás nélkül rontottam be a tiszta környezetbe, ahol a két fiú össze gabalyodva feküdt egy ágyban. Ezt pont nem akartam látni. Bezártam az ajtót, magára hagyva a bizonyára friss párt, és vissza vonszoltam magamat a szobámba Sehunhoz.