Csak egy éjszaka: 4.fejezet

– Hogy aludtál..? – szólalt meg Hunnie, miután kellőképp magához tért. – Ugye nem fáj semmid? – húzódott egy perverz mosoly az arcára, mire egy kicsit megütöttem a mellkasát, de erre csak a nyakamba hajolt és csókolgatni kezdte azt. – Jól aludtam, mert velem voltál végig, és nem, nem fáj semmim. – engedtem, hogy ajkai – ki tudja már hányadgyára – felfedező utat tegyenek a nyakamon. Viszont amikor éreztem, hogy elkezdi az egyik ponton kiszívni eltoltam magamtól, mire csak kérdőn nézett.

– Figyelj. Szerintem én már úgy nézek ki mint egy dalmata, míg rajtad a legkisebb folt sincs sincs. Nem tartom túl igazságosnak ezt a dolgot. - húztam a számat – Szóval engedd meg, hogy valahol hagyjak rajtad egy foltot!

-Sajnálom. - rázta meg a fejét. Ezután minden további nélkül engedtem el és fordítottam neki hátat. Miért olyan cucc egy kis szívás folt?! Bezzeg én meg hagyjak neki bármit… - Baekhyun.. Ne legyél mérges. - ölelte át hátulról és a tarkómra puszilt. - Ha ennyire nem tetszik, többször nem jelöllek meg. - Nem erre gondoltam! - ültem fel és ránéztem. Erre ő is felült. - Csak...így olyan mintha te kijelentenéd, hogy a tiéd vagyok, de én ezt nem tehetem meg veled. - sütöttem le a szemeimet és a takaró sarkával játszadoztam. Egy jó pár percig nem szólalt meg, de éreztem a tekintetét magamon.

– Ahh… jól van. – adta be a derekát. – De akkor valami olyan helyre ahol takarja a ruha… – terült el kiszolgáltatottan előttem. Elégedett mosollyal az arcomon másztam rá és félmeztelen felső testén cikázott a tekintetem. Majd hosszas gondolkodás utána, találtam egy megfelelő pontot. Azonban mielőtt oda hajoltam volna, megcsókoltam puha párnáit, és onnan haladtam egyre lejjebb az állára, a nyakára, a kulcscsontjára, végig a mellkasán és a hasán. Kis akcióm alatt apró nyögések és sóhajok hagyták el a száját, ami hát rohadtul szexi volt. Idő közben egyik keze a hajamba siklott, és mikor alhasánál voltam, már tolt volna lejjebb ágyékához. Kérésének nem téve eleget emelkedtem fel hogy lássam a vágytól csillogó szemeit. Szinte sugárzott a tekintetéből, hogy milyen gondolatok járnak a fejében. Ám most nem kap meg ilyen gyorsan. A kiválasztott pontot szuggeráltam a szememmel, majd végig nyalva ajkaimon tapadtam a kiszemelt helyre, a derekán és kezdtem el munkálkodni a folton. Sehun egyre erősebben markolt barna tincseim közé.

Jó pár iszonyúan izgató nyögés után, ami az alattam fekvőből jött ki, elégedetten emeltem fel fejemet, és néztem rá munkám gyümölcsére. A lilás pirosas folt, csak úgy világított fehér bőrén, ami arra késztetett, hogy még egy puszit leheljek rá.

***

Majdnem egy hónapja járunk hivatalosan is Sehunnal. Nem mondom, hogy bökkenő mentes a kapcsolatunk, hiszen néha vitáztunk, de egyébként mondhatom, hogy szinte tökéletes volt minden. Ennyi idő alatt, nagyon sok dolgot tudtam meg róla. Beszélt a családjáról, bemutatott pár barátjának is, akikkel elmentünk heti egyszer bulizni. Volt, hogy nálam aludt, vagy elkísért a munkába. Röviden, nagyon boldog voltam vele. Egyetlen egy dolgot kivéve…

– Már megint? – piszkált meg a tollával Jongdae, mikor a bárpulthoz leültem, fejemet az asztalba ütögetve. Ma nem dolgoztam, de muszáj volt találkoznom barátommal, hogy elsírjam neki a gondomat ismét. Kérdésére csak bólintottam neki egy picit, majd tovább mérgelődtem magamban. Nem is kellett sokat várni, mert ismert engem eléggé, hogy tudja most alkoholra van szükségem. Elém tett két felest, meg egy vodka martinit. Először lehúztam a rövideket, utána rögtön rá a másikat is. Amit máskor percekbe telik meginni, azt most elfogyasztottam másodpercek töredéke alatt

– Na mesélj. – könyökölt a pultra a másik oldalon. – Mit tett megint?

– Azt hiszem könnyű kitalálni. Megint azt mondta, hogy dolgoznia kell és hív ha végzett, de az tegnap délben volt. Több mint egy nap telt el… Annyira utálom, hogy ennyire titkolja a munkáját! Mi olyan nagy cucc benne?! Akármikor rákérdezek, csak annyit mond, hogy lehet nem nézném jól szemmel, vagy nem bírnám elviselni. Mi a francot dolgozik ez?! – tört ki belőlem végül minden – Meg tegnap meg akartam hívni ebédelni az egyetem menzájára, de nem, ő nem hajlandó oda menni mert sokan vannak. Ezért persze, hogy nekem kellett megint ellógnom az órámat, hogy valami megfizethetetlen helyen együnk Gangnamban aztán felmenjünk hozzá dugni. – kezdtem el megint a fejemet verni az asztalba. Tényleg elegem volt már ebből. Tény és való, hogy nagyon jól megvoltunk ha kettesben voltunk. Akkor csak mi ketten voltunk. De ha emberek közé mentünk, mint például bulizni, sokszor hagyott egyedül míg ő másokkal táncolt, vagy volt olyan is, hogy annyit ivott, hogy elfelejtette kivel jött, meg hol lakik és valami számomra – és valószínűleg számára is – vadidegen embernél aludt, és engem persze meg hátra hagyott a haverjaival a klubban. Ez miatt egy jó darabig veszekedtünk, aminek – mint minden eddigi összes veszekedésünknek – nem lett vége, mert szépen elterelte a figyelmemet és ágyba vitt.

– Kérsz még valamit? – szakított ki gondoltaimból Jongdae – Figyelj, ma korábban végzek. Ha akarod elmehetünk utána valahova. Úgy is amióta ezzel a sráccal lógsz nem voltunk együtt bulizni. Sőt, még Joonmyunékkal se találkoztál azóta. Ő is és Jongin is nagyon hiányol téged. Meg persze kíváncsiak a pasidra, akit még nekem se mutattál be… – köszörülte meg a torkát jelezve, hogy lassan ideje lenne bemutatnom.

– Nem tudom… Nem igazán van kedvem hozzá. Lehet közben hívni fog Sehun és mi van ha nem veszem észre? – tettem az államat az asztalon pihenő kezeimre.

– Baekhyun! És akkor meg mi van?! – ütött fejbe kissé. – Mintha nem is te lennél. Eltűnik napokra szó nélkül és meg sem magyarázza, aztán meg neked kell minden hívására ugranod mint egy kiskutya?! – kelt ki magából barátom. Sose hallottam még hogy felemeli a hangját. Legalábbis, hogy ennyire. Felemelkedve kezemről meredtem rá hatalmasakat pislogva. Most meglepett. Ahogy végig mondta mondandóját magamra hagyott, mert ki kellett szolgálnia pár vendéget.

Végül is igaza van. Miért ugráljak mindig úgy, ahogy Sehun akarja? Bár...minden ilyen pár napos eltűnése utána, akármikor átmentem hozzá, olyan fura volt. Éreztem tényleg, hogy szüksége van rám. Olyankor szorosan magához ölelt meg bújt hozzám, és végtelenül gyengéden bánt velem. Sose tudtam elképzelni, hogy mi történhetett vele. De ez nem ok arra, hogy úgy viselkedjek mint a kutyája.

– Jongdae! Hívd fel hyungot és Jongint! Ma bulizni fogunk! – álltam fel, és bármilyen fizetés nélkül távoztam onnan. Haza siettem, ahol lezuhanyoztam, és kikerestem a kedvenc ruha szettemet. Egy fekete csőnadrág alulra, felülre egy fekete póló, amire még egy piros láncokkal és mindenféle hasonlóval díszített felső. Talán két hete vettem őket. Nagyon imádtam. Nem egoizmusból, de rohadtul jól néztem ki benne és ezt mások is észre vették, illetve megjegyezték.

A szokásosnál jobban kisminkeltem magamat, majd mikor késznek láttam magamat, írtam a többieknek egy üzenetet, hogy hol és mikor találkozunk. Mivel Jongdae éjfélig dolgozik, ő csak később fog jönni. Mi a többiekkel már tizenegy előtt bent voltunk, és egy asztalnál ülve ittunk, meg beszélgettünk.

– Mikor fogjuk megismerni őt? – utalt Sehunra Jongin. – Már nagyon kíváncsi vagyok rá. – harapott telt ajkaiba.

– Tudom mire gondolsz, és jobb ha elfelejted! Ő az enyém. – nyújtottam rá ki a nyelvemet mint egy öt éves gyerek. – Ne nyújtogasd, mert a végén leharapom. – kacsintott rám, mire zavartan elkaptam a tekintetem róla. Utáltam, hogy ilyen könnyen zavarba hoz a perverz viccelődéseivel.

- Jajj. A mi kis Baconünk elvesztette a szüzességét, de még mindig olyan mint egy szűz kislány.. - rázta a fejét az idősebb. Ezt úgy utálom! Végre elvesztettem, de még mindig így kezelnek!

– Azt hiszem eleget ültünk. – állt fel Jongin a helyéről – Hyunnie, gyere velem táncolni. Te még egész fiatal vagy hozzám. Nem úgy mint hyung. – kacsintott ránk, majd megfogva behúzott a tömegbe és magára hagytuk Joonmyunt. Szerettem Jonginnal táncolni, mert nagyon is értett hozzá, mint ahhoz hogyan hozza zavarba az embert. Ezeket néha egyszerre csinálta, amikor fel akart szedni valakit. Akár lány, akár fiú volt az illető, az mindig barátom ágyában végezte.

***

– Baekhyun, szerintem ez nem egy jó ötlet. – fogta meg a kezemet Jongdae. – Hagyá' má’! Én most átmegyek hozzá! Elmondom neki mit gondolok róla! – hadonásztam össze vissza, majd megindultam valamerre, és reméltem arra van a metró. – Legalább hadd kísérjelek el. Ilyen állapotban a sarokig se jutsz. – karolt belém, mire köszönet kép adtam a szájára egy puszit. – Hyunnie. Ezt már megbeszéltük. Van barátod. Ne csókolgass csak úgy. – sóhajtott egyet.

– Ez csak részeg baleset. – vihogtam mint valami idióta és erősen kapaszkodtam barátomba, nehogy felbukjak valamiben és hogy viszonylag egyenesen tudjunk menni. Szépen lassan lementünk a metróhoz, majd negyven per múlva, már Sehun ajtaja előtt álltunk, és próbáltam beírni a kapu telefonba a kódját, amit még a múltkor kilestem.

– Ne segítsek? Még a szemeid is kissé más felé állnak, mint kéne. – röhögött mellettem Jongdae, mire csak egyik kezemet felemeltem és elé tettem. – Beszélj a tenyeremnek… – nyomkodtam tovább a számokat, mire végre sikerült bejutnom. – Várj meg itt bent. Csak elhordom mindennek...aztán jövök! – mondtam boldogan, majd nagy botladozások közepette – az isten se tudja hogyan – fellépcsőztem a megfelelő emeletre. Mire felértem, már folyt rólam a víz úgy leizzadtam. Kifújtam magamat, majd elkezdtem nyomkodni a csengőt. Talán tíz percig álltam és már mindent csináltam az ajtóval mikor hallottam, hogy kattan a zár.

Viszont nem épp az fogadott, amit vártam...