Don't forget

Baekhyun pov'

Egy egyszerű szerelmi történetre vágyik mindenki, egy boldog véggel. Ez nekem részben meg is adatott. Már a legelején bele szerettem. Onnantól kezdve, hogy megláttam, mindig a nyomában voltam. Haza kísértem az iskolából, minden szünetben átmentem a termükbe beszélgetni vele. Tehát minden szabad időmet vele töltöttem, így szép lassan az életem részévé vált.

Vele mindig boldog voltam.

Ma van egy éve annak a napnak, hogy szerelmet vallottam neki. Még mindig tisztán emlékszem minden pillanatára. 

Melegebb volt mint ma, és az eső sem esett ilyen kegyetlenül. Mind a kettőnkön csak egy vékony, sötét színű pulcsi volt. Éppen haza felé sétáltunk, vagy is hozzá. Ő egy kicsit előttem ment és folyamatosan beszélt, hogy milyen napja volt. Annyira imádtam amikor, belefeledkezve mindenbe, magyarázz. Végül egyszer csak úgy benyögtem neki, hogy szeretem. Erre mind a ketten megálltunk. Ő hátra akart fordulni, de én – szinte kiabálva – utasítottam, hogy ne mozduljon. Nem akartam látni az undort a szemeiben. Néhány percig csak úgy álltunk, némán, de végül utasításom ellenére is megfordult. Én rögtön összeszorítottam szemeimet, és fejemet lehajtottam, hogy ne lássam. Csak álltam előtte mint a cövek. Nem szóltam semmit, és a lélegzetem visszatartva vártam mi lesz most. Mit gondolhat rólam? Undorodik? Elítél?

Nem volt időm több kérdésen gondolkozni, megéreztem meleg kezét államon, amivel gyengéden maga felé fordította fejemet, ezzel próbálva rávenni, hogy ránézzek. De pilláimat azután se nyitottam ki.

"-Nézz rám." – hallottam meg megnyugtató hangját, mire nem bírtam tovább. Szemeim lassan kinyitottam. Tekintetét rögtön enyémbe fúrta.

"-Komolyan mondtad? Azt, hogy szeretsz?" -teljes komolysággal nézett a szemembe. Nem tudtam megszólalni, csak bólintottam egy aprót. Ahogy ezt megtettem, már puha ajkait enyémeken éreztem. Bizonytalanul csókoltam vissza neki, hisz még..nem csináltam ilyet sose.

Rég történt, azonban még mindig feltudom idézni gyönyörű mosolyát, miután elvált ajkaimtól. Emlékszem bódító illatára, magabiztos tekintetére, édes ajkaira. Ha akarnám se tudnám elfelejteni.

Sok olyan pillanat volt a kapcsolatunkban, amiket soha se fogok elfelejteni. Mint például az első randink. Chanyeol.. Emlékszel rá?

Egy kis moziba mentünk megnézni egy filmet. Aazt nem tudám megmondani mit néztünk, mivel végig azzal voltam elfoglalva, ahogy a combomat, és a kezemet cirógatta, közben kezei néha néha eltévedtek igen rossz irányba.

Végül nála kötöttünk ki, a szobájában, kettesben. Akkor este megtörtént köztünk az első..pontosabban egymással, először feküdtünk le. Nekem minden értelembe új volt a dolog, de ő tapasztaltabb volt. Végig vigyázott rám, gyengéd volt velem. Olyan érzéseket tapasztalhattam meg, amiket sosem hittem, hogy egy ember hogyan képes néhány érintéssel, mozdulattal kihozni a másik félből. Chanyeol által ezt is átélhettem. Éreztem minden egyes szívdobbanását, lélegzet vételét. Nem értettem, hogy képes szimpla mozdulatokkal felém sugározni az összes érzését.

Egész éjjel szenvedélyes nyögéseink töltötték be a szoba csendjét. Éreztem, hogy szeret, hogy mennyire vágyik rám. Próbáltam ugyan úgy cselekedni mint ő, át adni az érzéseimet. Akkor este úgy éreztem, újra és újra belé szeretek.

Nem tagadom, az első alkalom fájt. Bár testileg nem volt a legjobb, de a hangulat, maga ő, hogy ott volt velem, elterelték a fajdalomról a figyelmem. Minden mozdulata, sóhaja, nyögése bele vésődött a fejembe.

Sokszor fürödtünk együtt. Egyik téli napon, amikor, azt hiszem életem legrosszabb napja volt, elmentem egy meleg fürdőt venni otthon, suli után. Egy kicsit elbóbiskoltam a kádban. Később arra lettem figyelmes, hogy valaki megcsókol. Tudtam, hogy csak Chanyeol lehet az, hiszen mást nem engedett be anya szó nélkül a házba. Kinyitottam szemeim, és ott állt előttem meztelenül. Újból megcsókolt, amit készségesen viszonoztam, közben beült hozzám a kádba. Megnyugtatott jelenlétével. Az egész szar napomat, egy csókkal jobbá tette.

Akkor még csak pár hete voltunk együtt, így szerettem az ilyen meghitt pillanatokat mert sokat beszélgettünk. Aznap tudtam meg, hogy a kedvenc virága; a fehér, angol rózsa. Kissé talán lányos, de attól függetlenül passzolt hozzá.

Hosszas elmélkedés után, a múltról, felvettem fekete lakk cipőmet, kivettem a vázából egy nagy csokor fehér rózsát, és úgy léptem ki a házból a sötét kocsihoz. Út közben még sok emlék eszembe jutott.

Mint amikor egy aranyos lány rámozdult Chanyeolra. Nagyon féltékeny voltam. Sokat törődött a lánnyal, de mégse vette észre mit érez ő, iránta. Végül amikor a lány szerelmet vallott neki, Channie visszautasította, hogy neki van már barátja. Utána sokáig bűntudata volt. Lassan eltávolodott tőle a lány, és már csak köszönő viszonyban voltak. Nem álltak le órákat beszélgetni soha többet.

Néha mosolyt csaltak az arcomra gondolataim, néha könnyek szöktek a szemebe. Az út egy örökké valóságnak tűnt, még is amikor oda értünk a cél állomáshoz olyan volt, mintha alig két perce ültem volna a kocsiba. Anya a kezembe adott egy fekete esernyőt, és úgy indultam meg a feketébe öltözött tömeg felé.

Egyik kezemben az esernyőt, a másikban a csokor virágot szorongatva tettem meg azt a pár lépést a koporsó felé. Kellőképp meghajoltam az említett dolog előtt, ráraktam a rózsát, és végleg elbúcsúztam tőle, egy mosoly kíséretében. Nem akarná, hogy sírjak. Tudom. Meg ígértem neki, nem sírok többet.

Régebben gyakran voltam rossz kedvű, mivel elég érzékeny vagyok. Ő mindig meg vigasztalt, és erős maradt mellettem. Egyszer láttam őt sírni, de akkor is makacsul állította, ő nem sír.

Még egy utolsó pillantást vetettem a virágokkal körbe rakott koporsóra, majd hátat fordítva mentem szüleimhez. Néhány perc múlva már csak azt figyeltem, hogyan temetik el a földbe szerelmem. Szomorú voltam, még is boldog, hogy végre nem kell többé szenvednie. Nem sírtam, csak gyengéden mosolyogtam, hogy az utolsó emléke rólam ne a bánatos arcom legyen.

Ma van egy éve, hogy szerelmet vallottam neki. A mai napig nem bánom. Ha tehetném, újra elmondanám neki azt, amit aznap:

„Szeretlek, Chanyeol..."